Önkéntes munkával újult meg a Heim Pál kórház játszótere

hirdetésLevilla Pöttöm Tanoda

Önkéntes munkával és több millió forint adományból újult meg a Heim Pál Gyermekkórház játszótere Budapesten. Az Ernst&Young Tanácsadó Kft. az EU szabványnak megfelelő új játszótéri eszközöket adományozott a kórháznak, de ezen túl a cég több mint 120 munkatársa önkéntes munkával rendbe tette a játszóteret, egyebek mellett festettek, ástak, virágot ültettek és betonoztak.

A játszótérre rugós játékok, játszóvár, padok, mérleghinta, babajátszóház is került, ezeket lebetonozták, új homokot tettek a homokozóba, fűmagot vetettek, tujákat és virágokat ültettek. Az önkéntesek péntek reggel munkavédelmi oktatáson vettek részt, majd csapatokban kezdtek neki a munkának.

A gyerekek jólétét szolgálja ez a kezdeményezés, hiszen így az orvosi vizsgálatok után lejöhetnek a kertbe játszani és ez megkönnyíti számukra a kórházban tartózkodást – fogalmazott Harmat György, a kórház főigazgatója.

A cég munkatársai azért döntöttek úgy, hogy a kórház játszóterét hozzák rendbe, mert a “beteg gyereknél kiszolgáltatottabb helyzetben senki nincs”. A már gyógyulófélben lévő kicsik és szüleik kellemes helyen találkozhatnak, így hamarabb egészségesek lesznek, a játszótéren vidámak lehetnek – mondta Havas István vezérigazgató. Hozzátette: önkéntes munkával már két óvodai játszóteret felújítottak és a munka nagyon jól sikerült. A játszótérre kerülő eszközöket, a profi segítőket a cég adja, az adomány értéke 8-10 millió forint.

Infinety hirdetés

Heim Pál, a Heim Pál Gyermekkórház névadójának dédunokája példaértékűnek nevezte a kezdeményezést, és reményét fejezte ki, hogy mások is kedvet éreznek majd ahhoz, hogy a gyerekek számára élhetőbb környezetet teremtsenek. “A közösségi összefogás ereje sokat adhat” – hangsúlyozta. Kitért arra, hogy a gyerekegészségügyre nagyobb figyelmet kellene fordítani, valamint nagyobb tiszteletet és megbecsülést adni az orvosoknak, nővéreknek és az országban tartani őket.

MTI

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkGyűjtse együtt: műanyag + fém
Következő cikkEgészségesebb ételek a gyulai menzákon

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.