Egészségesebb ételek a gyulai menzákon

menza1-300x180.jpg

Jelentősen csökkent a magas só- és cukortartalmú ételek aránya az iskolák és óvodák menzáin Gyulán, amióta a város és közétkeztetésért felelős önkormányzati cége megállapodást kötött az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal (ÁNTSZ), valamint gasztronómiai szakértőkkel egy menzaprogramról – közölte az ÁNTSZ megyei szervezetének helyettes tiszti főorvosa csütörtökön Békéscsabán.

Sárosi Tamás a sajtótájékoztatón elmondta: a megállapodás óta eltelt két hónap alatt Gyulán a gyerekeknek felszolgált tésztafélék aránya a korábbi törtrészére csökkent. Hasonlóan erőteljesen mérséklődött az ételek só- és cukortartalma, s fele arányban az egészségesebb baromfihússal helyettesítették a sertéshúsból készült ételeket.

Erdős Norbert (Fidesz), a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője, aki országgyűlési képviselő is, hozzátette: az egy éve indított “menzaminta, mintamenza” programhoz már hat település csatlakozott, a gyulai mellett például Sarkad, Kondoros és Békés is.  A program célja, hogy a gyermekek számára felszolgált ételek sokkal egészségesebb alapanyagokat tartalmazzanak, ugyanakkor fokozottan vonják be a konyhák a helyi termelőket az ellátásba.

A politikus azt elismerte, hogy az egészségesebb ételek biztosítása az eddigi tapasztalatok szerint megközelítőleg 20 százalékkal magasabb költségekkel jár, s ezt a terhet már nem biztos, hogy képesek a szülők finanszírozni. Ezért a menzaprogram során vizsgálni fogják annak lehetőségét, hogyan lehetne valamilyen formában állami vagy önkormányzati hozzájárulással növelni a támogatások mértékét.

Prohászka Béla mesterszakács, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke azt mondta, a gasztronómiai szakemberek immár szövetségesként tekintenek a tisztiorvosi szolgálatra. Közlése szerint a menzaprogram nemcsak azt jelenti, hogy megpróbálnak helyben és biónak nevezhető alapanyagokból előállított élelmiszereket biztosítani a gyerekek számára, hanem azt is: a fiatal korosztály új ételeket ismerhet meg.

“Képzéseket tartunk a helyi konyhai dolgozók számára, hogyan lehet például a spárgát, a friss zöldborsót, a baromfi- és a halféleségeket úgy bevonni az étlapba, hogy a gyermekek azt is megtudják, mit is fogyasztanak az óvodákban és iskolákban nap mint nap” – mondta. Prohászka Béla hozzátette: “napjaikban, ha a szülők megkérdezik a gyermekeiktől, hogy mit ebédeltek, akkor zömében azt a választ kapják, hogy első és második fogást”.

A szövetség elnöke arra számít, hogy a program segítségével három év múlva legalább kétféle étlapról válogathatnak a gyerekek a közétkeztetésben, és el tudják majd dönteni, melyik étel az egészségesebb.

Mucsi Gyula, az ÁNTSZ megyei vezetője azt emelte ki, hogy a magyarok egészségi állapota az uniós átlagnál rosszabb, s ezért több mint 40 százalékban a helytelen életmód a felelős, ezen belül kiemelten az egészségtelen táplálkozás, amely a szív- és érrendszeri betegségek fő okozója is. A szakember ezért különös jelentőséget tulajdonít annak, hogy a felnövekvő korosztály időben megismerjék az egészségtelen ételek fogyasztásának következményeit.

MTI

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkÖnkéntes munkával újult meg a Heim Pál kórház játszótere
Következő cikkKörnyezetvédő tippek minden napra

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..