Önsegítő közösségi otthon épül sérült családok számára

Újabb, sérült emberek számára épülő lakóotthon létrehozásához nyújt segítséget egy budapesti önkormányzat, ez alkalommal Újbuda vezetése. Az otthon olyan családok számára kínál majd lakhatást, ahol sérült gyermek vagy fiatal van, vagy a család egyik tagja sérült személy. A hasonló élethelyzetből fakadó gondok hatékony kezelése az otthon nagy előnye.

A passzívház technológiával megvalósuló közösségi otthon koncepciójával tavaly kereste meg a XI. kerületi önkormányzatot a Nem Adom Fel Alapítvány, amely 2011-ben Óbudán már elindított egy hasonló lakóotthon felépítését megcélzó programot. A lakóotthon Őrmezőn, a Mikes Kelemen utca 10-12. szám alatt 1676 m² területű telken épülhet fel, melyhez ötven év időtartamra földhasználati jogot jelképes összegért a XI. kerületi önkormányzat adott.

Egymást kiegészítve alkotni egészet

Nemadomfel együttes
A Nemadomfel együttes

A XI. kerületben megvalósuló ház specialitása, hogy olyan családok számára kínál lakhatást, ahol sérült gyermek vagy fiatal van, vagy a család egyik tagja sérült személy.

– Fontos számunkra, hogy olyan családok, személyek költözzenek a házba, akik egymást segítve tudnak együttműködni – magyarázta Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány kuratóriumi elnöke. – Ennek a modellprogramnak az a fő célja, hogy az élet egyes területein fokozott segítséget igénylő személyek, a ház lakói, mint valami mozaik darabjai, egymást kiegészítve egy egészet alkossanak, vagyis képesek legyenek akadálymentesíteni a saját életüket.

A ház lakóinak kiválasztása során három fő szempontot vesznek figyelmembe: egyfelől azt, hogy mi az a hiány, amely valakit jogosulttá tesz a programban való részvételre, másfelől az, hogy milyen képességei, kvalitásai vannak a beköltözőnek, mellyel erősíteni tudja a lakóközösséget, harmadrészt pedig, hogy milyen lelki alkattal, normarendszerrel rendelkezik a lakó, vagyis képes lesz-e nagyobb konfliktusok nélkül együtt élni a közösségben.

Hasonló helyzetek, hasonló gondok

A tapasztalati szakértők, sérült gyermeket nevelő szülők elmondása alapján nagyon hasznos a közös egymás mellett élés, hiszen saját példájuk alapján ismerik azt, hogy mit él meg a másik ember, több gyakorlati tapasztalattal is rendelkeznek a sérült gyermek gondozásában, továbbá nem csak saját aktuális gondjaik megoldásához tudnak segítséget kérni, hanem ők maguk is segítséget tudnak nyújtani a másiknak.

Rolkó Zsuzsa egyedül neveli 11 éves sérült kislányát. Tavaly az Álomépítők című műsor támogatásával egy XII. kerületi önkormányzati lakás kettéválasztásával neki, illetve egy másik, szintén hátrányos helyzetű, sérült gyermeket nevelő családnak alakítottak ki otthont. Azóta egymás mellett, egymást segítve élnek.

– A sérült gyermeket nevelő szülőknek nagyon hasonlóak a problémáik, mint bármely más gyermek esetében, csak az a különbség, hogy a megoldandó nehézségek bonyolultabbak, gyakrabban jelentkeznek, és többnyire nem csak néhány éves átmeneti időszakot jelentenek” – mondta el Rolkó Zsuzsa, a Nem Adom Fel Alapítvány tapasztalati szakértője.

– Emellé párosul az a szomorú tény, hogy azokban a családokban, ahová sérült gyermek születik, magasabb a válások aránya, vagyis a sérült gyermeket nevelő szülő (többnyire az édesanya) egyedül kell, hogy megbirkózzon a fent említett problémákkal. Természetesen ez azt is jelenti, hogy nem jut annyi idő, energia az egzisztenciánk felépítésére sem, vagyis az anyagi gondok is fokozottan jelentkeznek a mi családjainkban. Ez a mindennapos fokozott terhelés az évek folyamán felemészti az erőnket. Így nagyon fontos minden olyan kezdeményezés, amelynek segítségével a gyermekeink számára több figyelmet tudunk biztosítani – magyarázta Rolkó.

Rolkó Zsuzsa szomszédja Tunyogi Zsuzsa, akinek egy 24 éves sérült fia van. Mára részben önálló, de azért sok mindenben szorul figyelemre, segítségre. Emellett velük él felnőtt lánya és az ő hátrányos helyzetű családból hozzájuk fogadott barátnője, aki évek óta a család része.

– A mindennapokban mind a lelki, mind a hétköznapi praktikus dolgokat tekintve nagyon sok szempontból tudjuk segíteni egymást – mesélte Tunyogi Zsuzsa, a Nem Adom Fel Alapítvány tapasztalati szakértője. – Abban különbözünk egy átlagos szomszédi kapcsolattól, hogy mi tudatosan elhatároztuk, hogy kölcsönösen segítünk egymásnak. Keressük erre az alkalmat, próbáljuk közösen átbeszélni a problémákat, nehézségeket – magyarázta a tapasztalati szakértő.

Akadálymentesítés összefogásból

A sérült emberek összefogásából eredő akadálymentesítést tartja kiemelt feladatnak Nagy Gyula is, aki szintén a Nem Adom Fel Alapítvány látássérült tapasztalati szakértője. Ő jelenleg saját lakásában lakik, de átmenetileg sérült és hátrányos helyzetű sorstársaival együtt alkotott egy lakóközösséget. Ez az időszak is sok tapasztalatot adott számára, az együtt lakás nehézségeiről vagy éppen előnyeiről.

– Olyan ez, mint egy elhúzódó önismereti tréning – mondta el Nagy Gyula, tapasztalati szakértő. – Ha ebből ki tudjuk küszöbölni azokat a problémákat, amelyek az egy lakásban történő szoros kapcsolódásból adódnak, vagyis mindannyiunknak meglenne a külön kis apartmanja, akkor csak a pozitívumok lennének meghatározóak. Kialakítottunk egyfajta életrendet, amelyben a képességei szerint mindenkinek megvolt a feladata. S mindenki azzal járult hozzá a közösség életéhez, amiben különösen jó, vagy szívesen ellátta az adott feladatot.

– Nekünk, sérült embereknek meg kell tanulnunk „akadálymentesíteni” egymás életét. Nem számíthatunk mindig az általános alanyra, a társadalomra. Bár elvárható, hogy figyelembe vegyék a szükségleteinket, de meg kell próbálnunk elsősorban magunkra számítva és sorstársainkkal összefogva mindazt megoldani, amire magunk is képesek vagyunk – fűzte hozzá Nagy Gyula.

A Nem Adom Fel Alapítvány elsődleges célja nem az, hogy segítő szolgáltatásokat hozzon létre a hátrányos helyzetű családok és személyek számára, hanem az, hogy segítsen felfedezni és kiérlelni azt a lelki erőt és azokat a képességeket, amelyek által mindenki a legtöbbet hozhatja ki magából és a saját életéből. Ezt jelenti a „nemadomfel” lelkület, és ennek tárgyszerű megvalósulása lehet a felépülő önsegítő közösségi otthon is.

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..