Ötéves a Mesemúzeum és Meseműhely

Mesemúzeum és Meseműhely

Öt év telt el azóta, hogy Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő ötlete nyomán megnyitotta kapuit a Mesemúzeum és Meseműhely Budapesten; a várbéli épületben található kiállítóhelyen évente csaknem 16 ezer látogató fordul meg, végig járva a „meseutat”, amelynek során megismerkedhet a népmesékben rejlő alapvető igazságokkal – mondta el Helmich Katalin, a múzeum szakmai vezetője az évforduló alkalmából.

„A múzeum, amelynek szakmai hátterét a Petőfi Irodalmi Múzeum nyújtja, egy olyan bensőséges, családias helyszín, ahol kicsit le lehet lassulni, miközben nagyon izgalmas dolgok történnek annak ellenére, hogy itt minden természetes anyagból készült és csak kevés digitális elemet találhatnak a látogatók” – magyarázta Helmich Katalin, hozzátéve, hogy a múzeumnak öt év alatt majdnem 83 ezer látogatója volt, ami jól mutatja, hogy még a videojátékok korában is mennyire fontosak a mesék.

Ismertetése szerint az állandó kiállítást azzal a céllal hozták létre, hogy közelebb kerüljenek a gyerekek a mesékhez, az azokban rejlő igazságokhoz. Mint mondta, a mesék az életről szólnak, fontos szerepet betöltve a gyerekek szocializációjában, ezért minden gyereknek szüksége van rájuk. Hozzátette: a múzeumpedagógiai foglalkozásokon a népmesékben rejlő alapvető igazságokat nem kimondják, hanem megpróbálják élményszerű, drámapedagógiából kölcsönzött elemekkel megvilágítani. Így a gyerekek a népmesékből megtanulhatják, milyen fontos együttműködni, egymásra figyelni, igazat mondani és megismerik önmagukat is – tette hozzá. A kétórás foglalkozások során a meseúton járva a gyerekek eljutnak a sűrű sötét erdőbe, ahol mindenféle érzékszervi próbatételeket kell kiállniuk és ha sikeresen teljesítik azokat, akkor a végén egy trónterembe érkeznek.

A múzeumot bemutatva elmondta, hogy a tárlat három egységből áll, egy állandó és egy időszaki kiállítás látható, valamint műhely-foglalkozásokon, színházi és bábelőadásokon vehetnek részt a gyerekek, akik főként 5-11 év közötti korosztályból kerülnek ki, de sok felnőtt látogató is érdeklődik. A múzeumpedagógiai programokon csütörtök kivételével minden hétköznap iskolai és óvodai csoportokkal telik meg a múzeum, hétvégén pedig a nagyközönséget várják családi rendezvényekkel. Ezek közé sorolta az író-olvasó találkozókat, ahol nagy szerepet kap a kortárs gyerekirodalom népszerűsítése.

Helmich Katalin elmondta, hogy a múzeum születésnapja alkalmából szeptember 30-án egész napos, ingyenes programokkal várják a közönséget. A programok között koncertek, író-olvasó találkozók, kreatív művészeti foglalkozások, könyvbemutató, bábelőadás, szabadtéri kiállítás várja a látogatókat a Mesemúzeumban.

További információk: mesemuzeum.hu

Mesemúzeum

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .