Otthoni munka, távmunka – mi a különbség?

Otthoni munka, távmunka

Hogy hétköznapi értelemben mi fán terem a távmunka, arról mindenkinek van már valami fogalma. A legtöbben örvendetes módon azt is tudják, hogy a távmunka nem szakma, hanem munkaszervezési forma – hasonlóan a részmunkaidőhöz -, és hogy csak bizonyos foglalkozásoknál megvalósítható.

Arról azonban már kevesebbet beszélünk, hogy egyben munkavállalási formáról is van szó, méghozzá olyanról, ami az úgynevezett atipikus munkavégzés nagyobb halmazába illeszkedik.

A távmunka meghatározása

A Munka Törvénykönyve (1992. évi XXII. törvény, 192/C, D, E, F, G. §, 193. §, 193/A. §) a távmunkát meglehetősen szűken értelmezi, kizárólag

  • munkaviszonyban,
  • külön megállapodás és szerződés alapján
  • rendszeresen a foglalkoztató székhelyén, telephelyén kívül

végzett munkát jelölve meg ezzel a kifejezéssel. A szabályozás természetesen mindezeket az információtechnológiai és informatikai eszközzel végző, és a munkavégzés eredményét elektronikus eszközzel továbbító munkavállalóra vonatkoztatja.

Tehát az összes, elektronikus eszközökkel, (például) otthonában dolgozó személy közül csak az egy adott munkáltatóval munkaviszonyban álló, annak rendszeresen otthonról munkát végzők minősülnek távmunkásnak – abban az esetben, ha a távmunkázás tényét és feltételeit szerződésük tartalmazza.

Ennek alapján a törvény nem tekinti távmunkásnak sem a vállalkozásukban otthonról megbízásokat teljesítő szakembereket, sem azokat, akik alkalmi munkák sorát végzik teleházból vagy egyéb külső irodából, mindig más-más szervezeteknek dolgozva. Távmunkát végezhet ellenben például az az alkalmazásban álló területi képviselő, aki a területéhez tartozó partnereket járja körbe (ő az úgynevezett mobil távmunkás).

Első látásra a törvény indokolatlanul kis halmazát fedi le azoknak az eseteknek, amelyek szervezésükben távmunkát idéznek. Ha azonban egy kicsit utánagondolunk, megérthetjük, hogy nem ok nélküli lehatárolásról van szó.

A törvény egyfelől szigorú szabályaival hivatott megakadályozni, hogy távmunka címkével ellátott kizsákmányolás folyjon ezen a területen (bár a gyakorlati megvalósítás szokás szerint nagyon távol eshet a törvény betűjétől). Másfelől pedig célja a távmunkát jogi fogalomként az atipikus munkavégzés kategóriáján belül kezelni, ott pedig elkülöníteni a többi atipikus formától.

Atipikus munkavégzési formák

Az atipikus munka gyűjtőfogalom: atipikus munkavégzésnek minősül minden, ami különbözik a hagyományos, teljes munkaidős, alkalmazotti, jelenléti munkavégzési formától. Atipikus tehát minden „rugalmasabb” munka, például

  • a részmunkaidős munkavállalás (4, 6 órás vagy ettől eltérő munkaidővel)
  • a bedolgozói munka
  • a távmunka
  • az önfoglalkoztatás
  • a határozott idejű munkaszerződéssel történő foglalkoztatás
  • a regisztrált munkanélküli foglalkoztatása alkalmi munkavállalói kiskönyvvel
  • a munkaszerződés helyett megbízásos szerződéssel történő foglalkoztatás
  • az állami támogatással létrejövő határozott idejű munkaviszonyok (bértámogatás, közmunka, közhasznú munka, közcélú munka).

Így már jobban érthető, miért nem szabályozza a munka törvénykönyve például az önfoglalkoztató módon otthon dolgozó esetét a távmunkánál: mert ennek szabályozása az önfoglalkoztatásnál történik. Ugyanez a helyzet a bedolgozásnál vagy a megbízásos munkáknál: azokat is a megfelelő helyen kezeli a törvény. Természetesen ezek is rendelkezhetnek távmunkás jegyekkel (például otthoni munkavégzés, infokommunikációs eszközökkel), illetve bármilyen munkaformánál lehetséges külön megállapodás ezekről. A törvény által meghatározott távmunka esetében azonban ez a megállapodás kötelező, míg a többi atipikus vagy akár tipikus munkavégzési formában csak lehetőség, megegyezés alapján. Ez a különbség például a távmunkapályázatoknál válik jelentőssé, amikor törvény által szabályozott módon kell a szervezeteknek távmunkahelyeket kialakítaniuk.

Távmunka állásajánlatok

Érdemes arra figyelnünk, hogy a törvény a távmunkát jogi kategóriaként kezeli, és mint bizonyos jellemzőkkel rendelkező munkaviszony-formát határozza meg. Köznapi értelmezésben viszont – mondjuk egy hirdetésben – mint bizonyos jellemzőkkel rendelkező munkaszervezési forma jelenik meg. Két távmunka-fogalom van: az egyik a jogi, amely a munkaszervezésen túl a munkaviszonyról is szól, a másik pedig a mindennapi, ami csak a munkaszervezésre vonatkozik, a munkaviszony jellegére nem.

Amikor tehát egy cég távmunkát hirdet – ha egyáltalán -, akkor gyakran szó sincs arról, hogy állást akarnak biztosítani nekünk. Sőt, többnyire külsősként számítanak ránk, vélhetően egy-egy projekt erejéig. Azaz a távmunka-hirdetéseknél nem elsősorban a távmunkára, hanem például az önfoglalkoztatásra vagy a megbízásra vonatkozó szabályozás betartására kell ügyelnünk. Erre rakódik rá aztán a munkaszervezési réteg – amiről természetesen szintén célszerű megállapodnunk: hol, hogyan, milyen eszközökkel, milyen feltételekkel kell dolgoznunk. Ilyenkor köznapi értelemben távmunkát végzünk (infokommunikációs eszközökkel, és például otthonról dolgozunk), de ezt jogi értelemben nem távmunkásként, hanem más atipikus munkavégzési formában – önfoglalkoztatóként, bedolgozóként, megbízással, alkalmi munkavállalóként stb. – tesszük.

Szólj hozzá Te is!