Pótnagyszülő kerestetik!

nagymama hátán viszi az unokáját

Hogyan lesz idegenből családtag? Ki is az a pótnagymama? Milyen formái vannak egy ilyen kapcsolatnak, és mit adhatnak egymásnak a felek? Hol találhatnak egymásra? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat három különböző lehetőséget bemutatva.

Volt idő, amikor a családban több generáció élt együtt, mára azonban a legtöbb esetben a nagyszülőktől különválva neveljük gyermekeinket. Gyakori, hogy még a távolság is hatalmasra nő lakóhelyeink között, és a kapcsolattartás néhány hétvégi látogatásra és telefonos beszélgetésekre szűkül. Ugyanakkor egyre több a magányos idős ember, aki figyelemre, elfoglaltságra vágyik, arra, hogy érezze, ő is fontos valakinek.

Sok esetben maguktól találnak egymásra a felek, és lépésről lépésre alakulnak pótnagyszülő kapcsolatok szomszédok, ismerősök között. Ha azonban tudatosan döntünk úgy, hogy pótnagymamát szeretnénk, érdemes átgondolnunk igényeinket, és feltenni a kérdést, mire vágyunk mi, és mit nyújthatunk a másik félnek.

Választott családtag és kölcsönös felelősség

zsuzsika2
Fotó: Nagymamapótló Szolgálat

– A Pótnagyi egy választott családtag. Ez egy kétoldalú, teherbíró kapcsolatként működik jól, amelyhez sok türelem, megértés és tisztelet kell, és melyben felelősséggel tartozunk egymásért – mondja Emese, akinek több pótnagymama-kapcsolata is van. – A társasházban, ahol laktunk, összejött egy kis társaság, és köztük volt három nagymama korú hölgy, akikkel barátságot kötöttem. Később további két Pótnagyink lett, őket talán a gyerekeim cserfessége vonzotta hozzánk. Először csak barátkozunk, később fokozatosan alakult ki az igény, hogy szeretnének vigyázni a gyerekekre, nekem pedig mindez jól jön, hogy munkát vállalhassak.

Emese úgy látja, ezeknek a kapcsolatoknak csupa előnye van mindkét fél számára. – Míg a nagyszülők több mint 200 km-re, addig a Pótnagyik mind közel laknak hozzánk. Lehetővé teszik, hogy két óvodás gyermek mellett napi 8 órában is dolgozhassak.  Ha a gyerekek betegek, akár több napra is vállalják a felügyeletet.

Azt mondják, amióta nyugdíjasok, szükségük van olyan elfoglaltságra, amitől fontosnak érezhetik magukat. Gondoskodni akarnak, szeretnek főzni, sütni, élvezik a játszóterezést, és a gyerekek őszinte szeretete és hálája felvidítja őket. A kicsik pedig annál rugalmasabbak, minél többen vigyáznak rájuk, így könnyebben alkalmazkodnak más felnőttekhez is.

Ezen túl nagyon fontos, hogy én is jó barátságot tartok fenn velük, segítek, ahol tudok. Elviszem őket autóval bevásárolni és orvoshoz, ha szükséges, de mindenekelőtt odafigyelek rájuk, meghallgatom a gondjaikat, és biztonságérzetet adok nekik. Ha baj lenne, engem éjfélkor is hívhatnak, hogy menjünk kórházba.

Emese azt tanácsolja a pótnagyszülőt keresőknek, hogy járjanak nyitott szemmel, ismerkedjenek a szomszédokkal, a játszótéren és a piacon megforduló idősekkel. – Az unatkozó és társaságot kereső idősek mindenhol itt vannak közöttünk.

Nagymamapótló szolgálat

andi5
Ujvári Andrea

Ha olyan kapcsolatra vágyunk, melyben előre megbeszélt feltételek, órabér és megállapodás szerint segítenek a nagyszülő korú, tapasztalt idősek a gyermekek gondozásában és a háztartásban, arra is van lehetőség. A Szupernagyik – Nagymamapótló Szolgálat  azoknak a családoknak nyújt lehetőséget, akiknek nincs nagyszülői segítségük, de szükségük volna egy megbízható, rutinos támaszra. Egyrészt, egy személyes találkozást követően, ingyenes bemutatkozási lehetőséget kapnak a honlapon a Szupernagyi jelentkezők. Másrészt a szolgálat ingyenesen segít a családoknak kapcsolatba lépni és megismerkedni a lehetséges pótnagyikkal.

– Misszióként próbáljuk létrehozni a Nagymamapótló szolgálatot. Nem vagyunk munkaerő-közvetítők, hanem hiánypótló szolgálatként családokat szeretnénk összehozni érett segítőkkel, akár leendő új családtagokkal – olvasható a szolgálat honlapján. Központjuk a Varázskert Baba Mama Ház, mely minden komolyabb probléma esetén forródrótként működik, és éjjel-nappal hívható a szupernagyik számára, ha orvosi tanácsra lenne szükségük. A jelentkezőknek egy 1 napos Szupernagyi találkozót is szerveznek, ahol tanácsot adnak nekik, miként lehet alkalmazkodni egy család életéhez, milyen pályázati lehetőségeik vannak, és hogyan nyújthatnak elsősegélyt, ha arra kerülne sor.

Ujvári Andrea, a Nagymamapótló Szolgálat megvalósítója már most nagyon pozitív visszajelzéseket kapott, és szeretné, ha a program minden régióba eljutna Magyarországon.

Vidéki vendégszeretet

A városi fiatalok, gyermekek és magányos falusi idősek találkozását támogatja a Nagymama Alapítvány, amely emellett a vidéki háztáji gazdálkodás fellendítésére, népszerűsítésére is törekszik. A felek egymást támogatják: a falusi idősek figyelmet, segítséget kapnak a gazdálkodásban, a városi családok megismerhetik a vidéki életformát, ízeket, a gyerekek pedig friss levegőn nyaralhatnak. A kapcsolathoz a kialakuló érzelmi szálak, pótnagyszülői viszony is köthető.

ID-10035106
Fotó: www.freedigitalphotos.net

– A minket megkereső családok nagyobb része az érzelmi szálakat keresi. Sok családból hiányzik a nagyszülői gondoskodás és jelenlét, nemcsak a hétköznapokban, hanem a hosszabb nyári vakációk idején is. A kapcsolat pótlása egyrészt nagy segítség a dolgozó szülőnek, ugyanakkor lehetőséget ad, hogy a gyerekek vidéken vakációzhassanak – meséli Szabó Gábor, a Nagymama Alapítvány elnöke.

– Láttuk, hogy a városi emberek, bár nem akarják feladni a városi életformát, vágynak a vidék értékeire, a hagyományos ételekre, a nyugalomra. Mindeközben vidéken ebből egyre kevésbé lehet megélni kellő kereslet hiányában. Pedig kereslet lenne, csak a megfelelő kapcsolat hiányzik. Ezt a kapcsolatot tudjuk mi biztosítani azzal, hogy az internet segítségével lehetőséget kínálunk a városi családoknak, hogy lakóhelyükhöz közeli vidéki emberekkel ismerkedjenek. – olvasható az alapítvány honlapján.

– A működésünk segítségével több család is talált már magának nagymamát. Néhányukkal személyesen is tartottuk a kapcsolatot, illetve több vidéki helyszínt is meglátogattunk. Azonban elég kevés visszajelzést kapunk, így tervezzük, hogy a szolgáltatásunkat kibővítve a jövőben a kapcsolat megtartására, működésére is nagyobb hangsúlyt fektetünk – mondja Szabó Gábor. – Az általunk szolgáltatott rendszer úgy működik, hogy a jelentkező a weboldalunkon kitöltött jelentkezési lap segítségével bekerül a tagok közé. Ezután a felek közvetlenül felvehetik egymással a kapcsolatot. Mi csak a lehetőséget adjuk meg a nagymama és unoka kapcsolat létrejöttére, de ezt követően mindenki szabadon választva, maga alakítja kapcsolatát. Az eddigi tapasztalataink alapján elsősorban nem az anyagi juttatásokra épülnek a kapcsolatok, inkább kölcsönös segítségnyújtásra és az összetartozás élményére.

Wéber Anikó

Fotó: jenniferbuhlphotography.com

hirdetés

14 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Kedves Zsuzsa,
    esetleg a barátnői, vagy az óvodai anyukák ebben tudnának Önnek segíteni. A személyes ajánlás azt hiszem még nagyobb biztonságot ad, nekünk anyukáknak. Üdvözlettel: Babafalva szerkesztősége

Comments are closed.