Tedd azt, amit tudsz, és hidd el, hogy ennyi elég

Tedd azt, amit tudsz, és hidd el, hogy ennyi elég

A közösségi médiát görgetve azt látod, hogy mások hogyan igyekeznek segíteni az idős szomszédaiknak, szájmaszkokat készítenek, vért adnak, és néhányan jótékonykodnak? Fáj, hogy mindezt az arcodba tolják? Bizonyára te is szívesen segítenél másokon ha lenne rá lehetőséged, ám sokan vagyunk úgy, hogy a legtöbb, amit tehetünk, hogy gondoskodunk magunkról és a családunkról. És hidd el, ennyi bőven elég.

Tedd, amit lehet

Ha netán megfordult a fejedben a gondolat, hogy a fent említett emberek értékesebb munkát végeznek nálad, el kell mondjam, hogy tévedsz. Segíteni a gyermekednek a házi feladatában, kimosni és kiteregetni a szennyest, összehajtogatni és elrakni a ruhákat, főzni, takarítani, mindeközben pedig otthon maradni, nem kijárkálni. És még nem is említettük, hogy ha otthonról dolgozol, akkor az egészet úgy kell szervezned, hogy legyen időd és energiád a munkád elvégzésére is. Mindezt véghezvinni igenis komoly dolog, így semmi okod rá, hogy értéktelennek érezd a mindennapjaidat azokhoz képest, akik láthatóan talán többet tesznek a járvány alatt.

Mindenki igyekszik megküzdeni a helyzet okozta megváltozott életvitellel, és az a bizonyos mókuskerék most még jobban érződik, hiszen a napok szinte ugyanúgy telnek, mintha ugyanazt az egyet élnénk át újra és újra. Természetes hát, hogy néha ránk tör az érzés, hogy értéktelen mindaz, amit csináltunk az elmúlt hetekben, és amit fogunk a következőkben, ám az a helyzet, hogy amíg kitartunk, amíg tesszük amit kell, amit tudunk, és nem adjuk meg magunkat a kétségbeesésnek, addig igenis számít minden egyes perc, amit kényszeresen otthon töltünk.

Conceptual, Wooden, Basket, Bread, Bread Crisps, Crisps
pixabay

Megváltani a világot

Ez az, amit egyedül nem tudsz megtenni. Ehhez azonban hozzátartozik az is, hogy a fent említett jótékonykodók sem képesek rá, ha te nem teszed a saját dolgodat. Ha a mindennapi teendőid mellett még tudsz segíteni az időseknek is, tedd meg. Ha lehetőséged van adományozni kórházaknak, tedd meg. Ha van energiád arra, hogy művészeti tevékenységet végezz, például fess, vagy kézműves munkákat készíts, hogy még ebben a helyzetben is gazdagabbá tedd a világunkat, tedd meg. Ha van plusz időd a gyermekeiddel játszani, vagy olvasni nekik, tedd meg. De soha ne érezd azt, hogy nem elég amit teszel. Minden nap megvívod a saját harcodat a bezártsággal, a megszaporodott teendőkkel, a kaotikussá vált munkavégzéssel. Nincs okod rá, hogy többet várj el magadtól annál, mint amire képes vagy.

Elég, amit teszel

Nem osztogatnak Legjobb anyuka/felnőtt a karanténban díjakat, úgyhogy nem szükséges túlhajtanod magad sem fizikálisan, sem pedig mentálisan. Sokan több mindent képesek megtenni ezekben az időkben, mint te vagy én, de ha továbbra gondoskodsz a családodról, ha a gyermekeidnek van mit enniük és egészségesek, hidd el, az több, mint rendben van. Ez szuper dolog!

Anyaként van egyfajta kényszer, hogy mindenkiről gondoskodni szeretnél, aki rászorul és a közeledben van. Szeretnéd rendben tudni a rokonaidat, ismerőseidet, még jobban, mint magadat. Ez normális, de mindenekelőtt a családodról, és legfőképpen magadról kell gondoskodnod. Ha pedig ez megvan, de nincs kapacitásod másokért tenni, akkor rágódás helyett igyekezz tudatosítani magadban: ennyi elég. Ha megteszed amit tudsz, az bőven elég.

VIA

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .