Sérült gyermekeket fejlesztő központot adtak át Nyíregyházán

csodavarbelso-300x225.jpg

Mintegy ötven, Down-szindrómával és egyéb értelmi fogyatékossággal született gyermek szakember által történő képzését teszi lehetővé a nyíregyházi Csodavár Korai Fejlesztő Centrum, amelyet kedden adtak át a szabolcsi megyeszékhelyen.

A helyi Down Egyesület összesen mintegy 15 millió forintból, adományok és önkéntes munka segítségével alakította ki a belvárosban fekvő – korábban magántulajdonú ingatlanként működő – központot.

Kisari Károly, az egyesület vezetője az ünnepélyes átadáson elmondta: az intézmény létrehozásáért három évvel ezelőtt indított kampányt az egyesület, ennek eredményeként mára egy jól felszerelt centrum szolgálja a fogyatékossággal vagy más rendellenességgel született gyermekeket és közvetve azok szüleit.

Kitért arra, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében évente mintegy kétszáz olyan gyermek születik, akinek szüksége lehet a korai fejlesztés ellátására. Őket rizikóbabáknak nevezik, az orvosi vizsgálatok végén pedig sajátos nevelési igényűeknek nyilvánítják őket – ismertette Kisari Károly.

Az intézmény nemcsak a Down-szindrómás, hanem az oxigénhiánnyal született, az autizmussal élő, illetve más, például diszlexiás vagy diszgráfiás problémákkal küszködő gyermeknek és szüleiknek is segítséget tud nyújtani.

Csodavár Korai Fejlesztő Centrumban jelenleg három gyógypedagógus, három gyógytornász és egy logopédus vesz részt a szakmai munkában – tette hozzá.

Az intézmény induláskor húsz-harminc fős gyermeklétszámmal kalkulál, a működési engedély azonban ötven gyermekre szól; Kisari Károly szerint ezt a keretet jövő januárra – az elérhető normatív támogatástól függően – remélhetőleg sikerül majd teljesen betölteni. A teljesen akadálymentesített központ fenntartásának és üzemeltetésének költségei az egyesületet terhelik.

A korábbi lakóházat mintegy hétmilliós forintból alakították át az ország minden tájáról érkező önkéntesek segítségével. A gyerekek kezelését a foglalkozások mellett mozgás- és készségfejlesztő, terápiás eszközök szolgálják, ezen kívül olyan játszóház jellegű közösségi tereket is kialakítottak, ahol a szülők együtt gyakorolhatnak gyermekeikkel.

Kisari Károly hozzáfűzte: a régióban egyedülálló intézmény a jövőben a védőnői szolgálat, a gyermekorvosok, illetve a kórházi újszülöttosztályok dolgozóinak bevonásával szeretné folytatni a szakmai munkát.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .