A rugalmasabb munkaerőpiac a cél

Jövőre a munkaerőpiac további rugalmasítását célzó intézkedések és a családbarát munkaerő-piaci modellek kialakításán dolgozik Szalai Piroska. A nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos az MTI-nek adott év végi interjújában 2012 eredményei közül kiemelte, hogy jelentősen javult a nők foglalkoztatási helyzete.

Szalai Piroska – aki 2012 áprilisa óta dolgozik miniszteri biztosként – az elmúlt húsz év legjelentősebb foglalkoztatási programjának tartja a nők esetében is a napokon belül induló munkahelyvédelmi akciótervet, mivel az a 25 év alattiak, az 55 év felettiek, a szakképzetlenek és a kisgyermekes anyák munkaadói számára is kínál adókedvezményt.

Fotó: Fidesz.hu

Az idei évről elmondta: 2012 második és harmadik negyedéve volt az első két olyan időszak, amikor a nők minden korcsoportjában nőtt a foglalkoztatottak létszáma: április-júniusban a 15-64 éves nők között 48 ezerrel, július-szeptemberben pedig 57 ezerrel több nő dolgozott, mint az előző év azonos időszakában. Ezzel Magyarország a negyedik legnagyobb növekedést érte el az Európai Unióban – hangsúlyozta.

A miniszteri biztos felhívta a figyelmet arra, hogy a bővülést ezen időszakokban a nőknél nem befolyásolta a közfoglalkoztatás, mert majdnem ugyanannyian vettek részt a közfoglalkoztatási programokban havonta, mint 2011-ben.

A növekedés 15 százaléka a munkanélküliek belépéséből, 85 százaléka pedig az inaktívak számának csökkenéséből fakadt – mondta Szalai Piroska. Utóbbi azt jelenti, hogy ezen időszakban nem vált annyi 64 évesnél fiatalabb nő újonnan inaktívvá, mint ahányan a korábbi inaktívak közül elérték a 64 éves kort, s ezzel kikerültek a vizsgált korosztályból – fejtette ki.

Idén a tavalyinál nagyobb arányban sikerült megtartani az ágazatok többségében a munkahelyeket, emellett volt néhány olyan ágazat is, amely bővülni tudott: a legjelentősebbek a kereskedelem, szociális és egészségügyi ágazat, a mezőgazdaság és az infokommunikáció – hívta fel a figyelmet Szalai Piroska. Elmondta, hogy az utóbbi háromban a nemzetközi elemzések is magasabb foglalkoztatás-bővülést prognosztizálnak.

A 2013-as tervekről elmondta: március végéig a családbarát munkaerőpiac erősítésére szolgáló alternatívákat készítik elő; az erről szóló egyeztetések már elindultak. Megvizsgálják, hogyan lehetne a későbbiekben egyes ellátásokat is rugalmasabbá tenni. Például a gyes mellett aki akar, az részmunkaidős alkalmazott lehet. A biztos szerint meg kell vizsgálni, hogy bővíthető-e az egyéb ellátások melletti munkavégzés lehetősége is.

A szakember szerint lehetőséget kell teremteni a nők számára, hogy a saját és családjuk döntésén múljon, hogy meddig szeretnének otthon maradni a gyerekeikkel. Aki 3 évig, az is megtehesse, s aki korábban vissza szeretne menni dolgozni, de csak például heti 3 napra tud, az is megtehesse.

Szalai Piroska a nők munkaerő-piaci helyzetét jellemezve kifejtette: régóta látszik a statisztikákból, hogy az 55 év felettiek kevesebben vesznek részt a foglalkoztatásban; számos fejlesztési program hatására ezen csoport foglalkoztatása nőtt leginkább az elmúlt időkben.
A 25 év alattiak foglalkoztatási rátája ugyanakkor épp a válság hatására zuhant hatalmasat: Magyarországon 2003-ban, az Európai Unióban pedig 2008-ban kezdődött ez az esés. A fiatalok problémáira korábban nemcsak a magyar foglalkoztatáspolitika, de az uniós fejlesztések sem fókuszáltak. A miniszteri biztos szerint életbevágó, hogy megfelelő figyelmet kapjon a belépésük a munkaerőpiacra.

A szakember szerint a képzetlenség, a megfelelő szakma hiánya is komoly gát Magyarországon a nők foglalkoztatásának növelésében, miközben az unió gazdagabb országaiban az alacsony iskolai végzettségűek többen tudnak foglalkoztatottak maradni, mint hazánkban.
Szalai Piroska szerint problémás a nők bent maradása a munkahelyeken akkor is, amikor a családi elfoglaltságaik, a “láthatatlan munka” időszakosan megemelkedik. Nagyon kevés atipikus munkakör található a hazai munkaerőpiacon. Például a heti 35 órát nem meghaladó részmunkaidős foglalkoztatottak száma csupán negyede az uniós átlagnak. Ezért azok a nők, akik valamilyen okból nem tudnak heti 40 órát a munkahelyükön tölteni, jelenleg kiszorulnak az inaktívak közé.

A kisgyermekes nők foglalkoztatásának egyik fontos pontja az is, hogy még mindig nem állnak elegendő számban rendelkezésre a kisgyermekek napközbeni ellátására irányuló szolgáltatások, például bölcsődék vagy családi napközik – fűzte hozzá Szalai Piroska.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a foglalkoztatott nők háromnegyede dolgozik 250 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató munkaadónál. A miniszteri biztos szerint a kis szervezetek számára a nagyon egyszerűen hozzáférhető kedvezmények, támogatások a leghatékonyabbak, mivel a tapasztalatok szerint sokan kimaradhatnak az olyan típusú támogatásokból, amelyek bonyolultak vagy nagy az adminisztráció igényük.

MTI

Mentés

Mentés

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..