Aggasztóan nő a híradások szerint a meddő párok aránya hazánkban is. A legutóbbi években azt lehetett hallani, hogy minden hetedik pár küzd az elmaradó gyermekáldással – mára ez az arány szépen lassan 20% közelébe kúszik. Azaz: hozzávetőlegesen minden ötödik, termékeny korban levő fiatal pár egy idő után meddőségi specialisták segítségét kéri ahhoz, hogy utódjuk szülessen.
A mesterséges reprodukciót végző intézetek tömve vannak, a várólista a legtöbb helyen a fél évet is meghaladja. Csupán csak sejtéseink vannak arról, hogy összességében hány főt tesz ki azoknak a száma, akik hasonló gondokkal küzdenek, de nem jutnak el a megfelelő helyre. Így azt mondhatjuk, hogy minimum 20% azoknak az aránya, akik hosszas várakozás vagy hormonos kezelések, lombik programok árán jut el – talán – odáig, hogy vér szerinti szülőkké váljanak.
Nem tudni, hogy a jövő generációjára mi vár, ha ez a tendencia folytatódik. Az bizonyosnak látszik, hogy a jelenlegi felgyorsult élettempó, a fiatalok korai és nemritkán felelőtlen szexuális élete, a kitolódott családalapítási kor, a rendszertelen és stresszes életmód, az egészségtelen táplálkozás és elégtelen testi aktivitás nem kedvez ennek a folyamatnak.
A tinédzserek körében tapasztalható aktív szexualitás következményeként felmerülő fertőzéses problémák, nem kívánt terhességek megszakítása komoly szervi elváltozásokért lehet felelős. Egyre több fiatal nőnél jelentkezik gyulladás szövődményeként fellépő kétoldali petevezető-elzáródás. Mind több fiatal férfinél tapasztalható az infertilitás (meddőségi probléma), a vártnál gyengébb minőségű spermakép.
A termékeny korban levő nők tizede azért nem tud teherbe esni, mert policisztás petefészek szindrómában szenved, így elmarad, vagy rendszertelenné válik a peteérése. E kórkép (PCOS) gyakorisága ijesztően nő, minthogy civilizációs ártalomként emlegetett anyagcsere-betegségről van szó.
Lehet, hogy 1-2 évtizeden belül a most gyerekkorát élő generáció többsége fog meddőségi problémákkal küzdeni, egyéb egészségügyi problémákon túl?
A meddőségi szakma nem tud mit kezdeni ezzel a jelenséggel. Köztudott, hogy bármennyire is magas szintű – és meglehetősen drága – technológiával igyekszik babához juttatni a párokat, ezen eljárások sikeressége nem haladja meg a természetes fogantatások sikerrátáját. Éppen ezért nincs garancia arra, hogy az adott pár 5 lombik kezelés alatt sikerrel jár – a programban részt vevő párok kisebbségén tudnak végül segíteni.
Viszont ezek a technikák azon túl, hogy drágák, nemritkán veszélyesek, a testet-lelket erőteljesen igénybe veszik. A hormonkezeléseknek nemritkán visszafordíthatatlan következményei vannak a nőbetegek számára.
Valóban az lenne a nem is oly’ távoli jövő perspektívája, hogy a gyermekáldásra váró párok mind nagyobb hányadát mesterséges kezelésekkel segítik újabb kis élethez a mind feszítettebb ütemben dolgozó meddőségi intézetek?
A mi véleményünk az, hogy két lépcsőben kell hadat üzenni ennek a jelenségnek.
Első lépcső: a prevenció
A folyamat nagyon sokszor visszafordítható! A nők mind nagyobb hányadánál jelentkező PCOS nem meddőségi probléma! Ez a kórkép ugyan genetikusan meghatározott – ugyanazok a faktorok játszanak szerepet, mint a manapság olyan „divatos” metabolikus-X szindróma esetében, azaz a magas vérnyomás, elhízás, magas koleszterinszint, magas vércukorszint tünetek együttesénél -, de az egészségtelen életmód az, ami nagyrészt felelőssé tehető a cukorbetegséget megelőző állapot, az inzulinrezisztencia elfajulásáért.
Az inzulinrezisztencia (IR) becslések szerint a lakosság minimum harmadát érinti – ebbe a körbe a túlsúlyosak mindenképpen beleesnek. Az inzulinrezisztencia felelőssé tehető a PCOS kórkép kialakulásáért és a peteérés- vagy egyéb zavarok állandósulásáért. Az IR ugyanakkor tünetmentes is maradhat hosszú évtizedeken keresztül – de éppen eleget árt ahhoz, hogy a nő nehezebben (vagy egyáltalán ne) tudjon teherbe esni.
Prevencióval, azaz megfelelő minőségű diétával és testmozgással, életmódváltással (vékony testalkatnál is lényeges), a túlsúly leadásával és esetenként beállított gyógyszeres kezeléssel – IR és PCOS vagy egyéb nőgyógyászati probléma esetén ilyen pl. a metforminkezelés – az érintettek állapotának lassú, de tartós rendeződése várható, ami viszont olyannyira sikeres lehet, hogy nincsen szükség meddőségi kezelésre!
Azonban részben az orvostársadalomban tapasztalható ellenérdekeltség, részben az információ nem megfelelő terjedése miatt a páciensek szűk hányada szembesül ezzel. Mi, civil szervezetek vezetőiként minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ezt a fajta felvilágosítást minél több fórumon és fronton végezzük, de a tevékenységünk jobbára csak az Internetet olvasó, már kifejezetten meddőségi problémákkal küzdő, lombikozó párok körében ismert. A sajtónak nagyon nagy felelőssége van abban, hogy a szemléletváltás bekövetkezik-e egyáltalán, és milyen széles rétegeket sikerül megszólítani.
Második lépcső: az egységes kivizsgálási protokoll
Jelenleg azok a párok, akik problémákat tapasztalnak, gyakran már 1 év hiábavaló próbálkozást követően elmennek egy meddőségi intézetbe. Természetesen, mielőtt bármilyen kezelésre kerül sor, kivizsgálják őket, de tapasztalataink szerint a metódusok meglehetősen különbözőek, sok helyen idejét múltak és nemritkán félrevezetők.
Ugyanakkor az előzőekből következik, hogy számos olyan meddőségi ok van, amely prevencióval visszafordítható vagy jól beállított gyógyszeres kezeléssel meggyógyítható, a tünetmentesség elérhető – így sokszor nincsen akadálya a természetes úton történő gyermekáldásnak. Viszont ezek közül az inzulinrezisztencia, PCOS, vagy bármely egyéb endokrinológiai jellegű rendellenesség kivizsgálása, kezelési javaslatának felállítása (jellemzően) nem tartozik a meddőségi intézetek kompetenciájába, hiszen szakembereik között az ehhez szükséges szaktudás nincsen meg.
Véleményünk szerint minden hazánkban működő intézetet érdekeltté kellene tenni abban, s ezáltal kötelezni lehetne arra, hogy elvégeztessenek olyan kivizsgálásokat a náluk jelentkező meddőségi párokon, amelyeknek a belgyógyászati konzílium is a részét képezi. Különösen a reproduktív endokrinológia bevonására lenne szükség. Ezen kívül, a már kezelésben részt vevő párok életmódi és pszichológiai tanácsadását is meg kellene oldani (hozzáértő dietetikus, belgyógyász, pszichoteraputa).
Amennyiben a megfelelő kivizsgálás megtörténne, a párok nagy részénél olyan egészségügyi elváltozásokat sikerülne feltárni – még időben -, amelyek szakszerű, oki kezelése sikerrel megalapozhatná az asszisztált kezeléseket, vagy jobb esetben ki is válthatják azt.
Ez a lépés tulajdonképpen a rendszer minden szereplőjének érdeke!
Érdeke elsősorban a betegnek: ezáltal nagyobb eséllyel, hamarabb részesül gyermekáldásban, hosszú távon pedig az életmódváltásnak köszönhetően egyéb egészségügyi problémákat is elkerül.
Érdeke az intézeteknek: a megfelelően szűrt és alapkezelt párok sikeresebben reagálnak az asszisztált kezelésre, jobbak lesznek a sikerráták. Ha kevesebb beavatkozásra van szükség, úgy a várólista is rövidülhet.
Érdeke az államnak: sokkal kevesebb és olcsóbb kezelést kell megfinanszíroznia.
Azonban úgy véljük, hogy jelenleg a szakma szétszabdaltsága, az ellenérdekeltség, akadályozott információáramlás, összefogás hiánya akadályoz minket a törekvésünkben, hogy mindezek megvalósítását hathatósan elősegítsük. Ehhez kérjük az Önök segítségét.
Budapest, 2007 október 03.
Tisztelettel:
Németh Tünde – ARWEN torna „Női egészségért!” (arwentorna.tk)
Sári Nóra – PCOS Szívügy Alapítvány (pcos.hu)
Szeibert Anikó – Támogatást Születendő Gyermekeinkért! Lombikbaba Közhasznú Alapítvány lombikbaba.civil.co.hu
