Bogi huszonéves egyetemista, eleven emlékei vannak még a gyerekkoráról, miközben egy olyan élethelyzetben van, ahol már elképzelése kell legyen arról, ő hogyan akar élni: követi-e azt a mintát, hogy a nagyszülőkkel kiegészülve alapít családot, vagy egy könnyebbnek tűnő távolságot vesz a felmenőitől.
Akkor sem könnyű kérdés ez, ha tapasztalat nélkül kell választani, és akkor sem, ha előnyét is, hátrányát is ismeri a többgenerációs együttélésnek. Cikkünkben családterápiában jártas pszichológus véleményét is olvashatjuk arról, miért is merülhetnek fel nehézségek a többgenerációs együttélésben.
„Még egy felnőtt, akihez tudtunk fordulni”
– Hogyan született a döntés, és mi volt az oka, hogy összeköltöztetek a nagymamával?
Bogi: Amikor a szüleim összeházasodtak, akkor mindketten külön éltek a szüleikkel. A nagy álmuk az volt, hogy kiköltözzenek Pestről, a megoldás az lett, hogy édesapámék eladták a lakásukat és részben abból építették fel a mostani családi házunkat. Nagymamám örömmel költözött hozzánk, egy külön rész lett neki kialakítva konyhával és fürdőszobával, ami szinte teljesen független.
– Gyerekként ez természetes volt neked, csodálkoztál, hogy más gyerekek nagymamája nem lakik a családdal?
Nekem gyerekként teljesen normálisnak és magától értetődőnek tűnt, hogy velünk él. Más gyerekeknek külön program volt a nagymamához utazás, másik házba, másik településre, ez volt a furcsa. De bevallom kicsit irigyeltem is, hogy a távol lakó nagymamákhoz menni az szinte kaland, és ott minden nagyon más.
– Milyen előnye volt az együttélésnek gyerekkorodban, hogy láttad ezt gyerekként?
A mi kéznél lévő nagymamánk is ugyanúgy sütött nekünk, ahogy a távollévők szoktak, és az mindenképpen előny volt, hogy az együttléteket nem kellett szervezni, nem kellett külön kitalálni, hogyan töltsünk egy ünnepet. Nekünk gyerekeknek a mama még egy felnőtt volt, akihez tudtunk fordulni. De emlékszem arra, hogy édesanyám nem annyira szerette, mikor felmentünk a mamához mert ő akkor dohányzott, és nem gyereknek való műsorokat nézett a tévében. Ma már sejtem, hogy több dologban kellett nekik kompromisszumra jutni a békés együttélés érdekében.
– Milyen előnye van ma?
Bár nem sokat vagyok itthon, de ha igen akkor be szoktam nézni hozzá beszélgetni, ami nekem is érdekes, de igazán neki lett nagyon fontos. Ma már úgy néz ki, hogy mi oldjuk az ő magányát, közel van a családjához és nem kell utaznia, hogyha látni akar minket. Így a szüleim se kell, hogy küzdjenek azzal, hogy menni kéne hozzá, de mikor, hogy oldják meg. Úgy gondolom, a felnőtt gyerekeknek az idős szülők felé, ha azok távol élnek, mindig van egy kis lelkiismeret furdalásuk, hogy nem tudnak eleget együtt lenni, és mindig nagy szervezés a rendszeres és gyakori látogatásokat megoldani, s sose elegendő az, amennyit találkoznak.
„Bizonyos távolság nagyon jót tud tenni az emberi kapcsolatoknak”
– Mi az, ami nehézség ebben, ha van egyáltalán?
Nagymamámnak édesanyámmal nem alakult könnyen a kapcsolata. Mivel a kettőjük véleménye tökéletesen eltér a háztartási és gyereknevelési kérdésekben, ezért édesanyám nehezen viselte, amikor nagymamám tanácsokkal látta el. Ugyanakkor nagymamám is nehezen viselte, hogy édesanyám nem fogadja meg a tanácsait mikor ő a tapasztaltabb, már felnevelt három gyereket. Harcban álltak ők, nyílt konfliktusokat vállaltak fel, erről sok panaszt hallottam annakidején. Meg kellett tanulniuk egymás életterét tisztelni és nem próbálni megváltoztatni egymást. Mintha nekik a harc lett volna a kapcsolatuk, ezek megszűntével ki is üresedett, egymáshoz közel élnek, de nem együtt, kölcsönös elfogadást érzékelek, de rideg távolságtartást is.
– El tudod képzelni, hogy te is majd férjjel, családdal a szüleiddel együtt élj?
Ebben az az érdekes, hogy egy ilyesmi élethelyzetem adódott jelenleg. Félig kinn élek Franciaországban a barátommal és a szüleivel. Bár ez nem teljesen olyan, mint amikor már gyerekeket nevel egy pár, és ott vannak a szülők is, de azért így sem egyszerű velük együtt élni, még akkor se, ha nagyon kedvesek és barátságosak. Szerintem mind engem és a barátomat, mind a házaspárt fárasztja ez az alkalmazkodás egymáshoz. De ugyanakkor ők nagyon is örülnek, hogy nem a barátom jött Magyarországra, hanem ott tudhatják őt közel, biztonságban és én csatlakoztam hozzájuk.
– Akkor ez most így alakult, de ha a te döntésed, akarod-e, tervezed-e, hogy később is együtt élj szüleiddel anyaként is?
Nem. Nem szeretnék sem a férjem szüleivel, sem a saját szüleimmel úgy együtt élni, hogy több generáció találkozik így egy háztartásban. Szerintem egy család jó, ha elkülönül kissé. Bizonyos távolság nagyon jót tud tenni az emberi kapcsolatoknak. Nekem különösen nehezemre esik tolerálni a barátom édesanyjának a főzési szokásait, de emellett egy nagyon kedves nő, akivel ha megvan a távolság, nagyon jó kapcsolatom lehet, de úgy látom most, hogy csak akkor.
– Nem is kaptál tehát jó példát?
Leckét kaptam abból, milyen nehéz az alkalmazkodás, de mennyire ez a kulcsa a nyugodt hétköznapoknak. Az, hogy ma nem vállalnék közös háztartást sem szüleimmel, sem a leendő anyósomékkal, abban az a tapasztalatom van, édesanyámat figyelve, hogy nekem is éppen így lenne nehéz, ahogy neki volt. Örülök, hogy e tapasztalat birtokában nem megyek ebbe bele. Mintha ott nem lenne már annyi gond, ahol a középkorú szülőpár, nagyobb gyerekekkel költözik össze a nagyszülőkkel, legalábbis ilyen példákat látok. Meg persze, ha Magyarországon ma is a többgenerációs család lenne a természetes, ha mindenki így élne, akkor biztosan több stratégiánk lenne jól csinálni, és maga a természetessége lendítene át egy csomó problémán.
„Rendszerint a szerepféltés áll a háttérben”
Cziglán Karolina, pszichológus szerint egyszerre lehetőségek és veszélyek forrása, ha több generáció él együtt. A legfontosabb feladat, hogy a szülők és nagyszülők generációja hasonlóan értékelje, mi a szerepe, helye a családban. Ha csak szülők és gyerekek élnek együtt, bizonyos szempontból egyszerűbb a szerepek értelmezése. Hiszen csupán egy pár képviseli a felnőtt generációt, nyilvánvaló, hogy ők a család irányítói. Többgenerációs együttélés esetén ütközés lehet abban, ki tekinti magát házigazdának, családfőnek. Az idősebbek át tudnak-e adni bizonyos döntéseket a középső szintnek, vagy ragaszkodnak régi szülői szerepükhöz, ahhoz, hogy ők, akik a lényegesebb ügyekről rendelkezhetnek.
Amikor azt látjuk, hogy csip-csup kérdésekből vérre menő viták alakulnak ki, rendszerint a szerepféltés áll a háttérben. Például az anyós szerint másképp kell a palacsintát sütni, és ezt szóvá teszi menyének. Ha nem tisztázottak a viszonyok, a meny azt hallja ki a kritikából, hogy anyósa jogot formál az egyedül kompetens háziasszony szerepkörére, aki tanácsaival irányítgatja a gyerekeket. Paradox módon éppen emiatt fog valóban úgy reagálni, mint egy kamasz: duzzogni, megsértődni, vitázni. Nem pedig úgy, mint egy másik felnőtt, aki különösebb érzelmi bevonódás nélkül megszívleli vagy figyelmen kívül hagyja a kéretlen tanácsot.
Gondosan tisztázott határok
A többgenerációs családmodellnek ugyanakkor nyilvánvaló előnyei vannak, fejti ki a pszichológus: ha sikerül kialakítani a békés együttélés kereteit, mindenki nagyobb biztonságban érezheti magát. Az idősebbek számára támasz a középső réteg, akik sok esetben jobban eligazodnak a világ dolgaiban. A középső generációnak nagy könnyebbség a gyermeknevelésben, ha kéznél van a segítség. A gyerekek is gazdagodnak vele, ha rendszeres kapcsolatban állnak a nagyszülőkkel, így még több törődést, odafigyelést kapnak. Ahhoz, hogy ez az állapot megvalósulhasson, a határok tisztázottságára van szükség, arra, hogy mindenki tudja, mibe szólhat bele, mi az ő területe. Természetesen gyakorlati feltételek is szükségesek, olyan tér, ami biztosítja mindenki magánszféráját.
Olykor felvetődik, nem rejti-e magában több generáció együttélése a veszélyt, hogy a pár egyik vagy mindkét tagja képtelen leválni szüleiről, és a házastárs úgy éli meg, párja nem kettőjüket tekinti a legszorosabb alapegységnek. Azonban ezt a problémát nem az együttélés okozza, hanem az érzelmi éretlenség. A tapasztalat szerint akár másik városban vagy országban élő szülőkkel kapcsolatban is felmerülhet ez a probléma, amit a házastárs megérez, még ha a szülők nincsenek is fizikailag jelen.
Paulon Viktória
fotók: freedigitalphotos.net
A cikk megjelenését a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Családbarát közgondolkodás népszerűsítésének támogatására kiírt pályázata tette lehetővé.
