Színházak éjszakája: gyerekprogramok a Kolibri Színházban

Különleges gyerekprogramokkal, interaktív foglalkozásokkal, megzenésített versekkel és A trollgyerek című előadással várja a Kolibri Színház társulata a Színházak éjszakáján szombaton a közönséget. A szervezők a felnőtteknek szóló interaktív programokkal és kulisszajárással is készülnek. A belépésre jogosító karszalaggal a Színházak éjszakáján részt vevő összes színház látogatható lesz. 

Az idén negyedik alkalommal megrendezett Színházak éjszakáján már délután 15 órától kézműves foglalkozások, színházi sminkfestés és mesedélután várja a gyerekeket a színház művészeinek közreműködésével – olvasható a színház MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Mint írják, szerveznek felnőtteknek szóló interaktív programokat is, köztük kulisszajárást és „Vitéz László-automata” is várja a nézőket, este pedig két teljes előadást láthat a közönség. A programot retro diavetítés zárja, a mesék a színészek hangján szólalnak meg Kecskeméti Gábor zongorakíséretével.

ksze1
Fotó: kolibriszinhaz.hu

Ez az esemény nagy népszerűségnek örvendett az elmúlt években – idézi a közlemény Novák Jánost, a színház igazgatóját, aki maga is közönség elé áll a Színházak éjszakáján egy Cseh Tamás- és Ady-dalok előadással. „Fantasztikus sikerrel játszottuk felnőtt közönségnek a Bors nénit, tavaly is tartottunk ifjúsági előadást sötétedés után. Ezt a sorozatot idén A trollgyerek című zenés bemutatónkkal folytatjuk” – mondta.

Infinety hirdetés

A svéd írónő, Selma Lagerlöf művéből készült, a Színikritikusok díjára jelölt A trollgyerek című mesejátékot 22 órától láthatja a közönség a Kolibri Színházban.

A Kolibri Fészekben 18 órától Fekete Hold éjszakáján címmel Cseh Tamás-dalok és Ady-dalok hallhatók Novák János és az Ad Libitum együttes előadásában.

ksze2
Fotó: kolibriszinhaz.hu

A Kolibri Színház teljes programja – ahogy a Színházak éjszakáján résztvevő összes színházé – egy karszalaggal látogatható. A belépésre jogosító karszalag megvásárolható a jegy.hu weboldalon és a Kolibri Színház Jókai téri jegypénztárában is.

A Színházak éjszakáján az idén huszonöt budapesti színház hatvanegy helyszínen várja interaktív, rendhagyó és különleges produkciókkal a közönséget szeptember 19-én, szombaton.

 

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!