Szülés után 24 órával hazaengedhetik a kismamákat

Akár már a szülést követően 24 órával elbocsáthatják a kórházból az anyát az újszülött babával egy friss rendeletmódosítás tervezete szerint – adta hírül a csütörtöki Magyar Nemzet.

Csak problémamentes terhesség és szülés után, az édesanya kérésére történhet meg a 24 órás elbocsátás, de félő, hogy a szakember- és helyhiány miatt a kórházak javasolják majd a nőknek, hogy menjenek haza, esetleg el is küldik őket. A tervezet szerint a normális diagnózisú, 2499 gramm feletti születési súlyú újszülötteket engedhetik majd haza, ha a szülés a 37-41. terhességi hét között történt. Feltétel még mások mellett, hogy a terhesség problémamentes, az újszülött pedig spontán és jó állapotban legyen.

Nagy dolog, hogy Magyarországon „nem szórják ki” a nőket a szülés után a kórházból úgy, ahogy azt Nyugat-Európában teszik, ahol költségek miatt akár már 12 órával a gyermek világra jötte után menni kell

– mondta Hercegh Szabolcs szülész-nőgyógyász.

Nálunk nem kellene idáig eljutni, hiszen óriási vívmány, hogy itt 3 napot lehet bent tölteni. A magánintézményekben már most is létezik úgynevezett ambuláns szülés, ami azt jelenti, hogy a szülés után 24 órával hazamehet az anya és a baba. Ezt az opciót viszont nagyon kevesen választják, a kismamák körülbelül 5 százaléka, általában azok, akiknek már nem az első szülése volt.

A Babafalva.hu korábbi felmérései, cikkei is igazolják a szakértőt, aki azt is kifejtette, hogy a várandós nők arra koncentrálnak, hogy a szülés során minden rendben menjen, pedig éppen olyan fontosak az első napok. Az első napokban nagy segítség az anyukáknak, hogy megmutatják nekik, hogyan szoptassanak, hogyan fürdessék a picit (ahol erre van kapacitás). Az a három nap a kórházban hasznos lehet a kismamának és az újszülöttnek egyaránt.

A tervezet szerint 24 óra után az intézményből való hazabocsátás csak abban az esetben alkalmazható, ha azt minden érintett egészségi állapota indokolja, ezért pedig az intézeti elbocsátó orvos a felelős. Ha valaki annak ellenére szeretné hazavinni a babáját, hogy ezt a gyermekorvos nem hagyta jóvá, a magánkórházakban alá kell írnia egy dokumentumot arról, hogy a tájékoztatás ellenére, saját felelősségre viszi el a kicsit. Így ez már nem az orvos felelőssége.

Forrás: Magyar Nemzet / Kuslits Szonja cikke nyomán
fotó: Babafalva

Erről a témáról a Szülészetek rovatban olvashatsz többet!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .