Teherbeesés vetélés után

Teherbeesés vetélés után

Igen jó eséllyel szővődménymentes lesz terhességük azoknak, akik vetélésük után kevesebb, mint hat hónappal esnek teherbe, állítják skót kutatók. Mindmáig vita tárgyát képezi az időtartam, amit vetélést követően várni célszerű . Általában három-hat hónapig javasolják a védekezést.

Néhányan azonban úgy gondolják, hogy fölösleges várakozni, mások, így a WHO is legalább hat hónapos várakozást javasolnak.

„Adataink szerint a következő terhesség késleltetése nem javítja a terhesség esélyeit” – állítja Dr. Sohinee Bhattacharya, az Aberdeen-i Egyetem szülész-nőgyógyász kutatója. A közlemény a British Medical Journal augusztus 5-i számában jelent meg online formában.

Skót kutatók 30 937 olyan nő adatát gyűjtötték össze, akik vetélést követően estek teherbe. Az adatokat helybeli kórházakból gyűjtötték 1981 és 2000 között. Azok a nők, akik hat hónapon belül estek teherbe, kisebb valószínűség szerint vetéltek el, vagy lettek méhen kívüli terhesek, mint azok, akik hat hónapon túl, de egy éven belül lettek terhesek. Kisebb volt a császármetszés, a koraszülés, és az alacsony születési súly valószínűsége is.

A különbségek akkor is megmaradtak, amikor a szociális, életmódbeli és dohányzási szokásokat is figyelembevették. Sőt azt tapaszalták, hogy a teherbeesés halasztása inkább plusz kockázattal bír. Minél idősebb korban szülünk ugyanis, annál rosszabbak az esélyeink – 35 év fölött már nehezebb teherbe esni, 40 év felett pedig már közel 30 százalékos a vetélés kockázata, ami 45 éves korra már 50 százalékosra emelkedik. A terhesség halasztása ráadásul a születendő gyermek egészségét is kedvezőtlenül befolyásolja.

Arra nem kapunk konkrét választ, hogy mikor a legcélszerűbb az újabb terhesség vállalása. Az sem derül ki, hogy a vizsgált esetekben a teherbeesés időpontja akaratlagosan lett-e megválaszva, vagy véletlenszerű volt-e. Feltehető ugyanis, hogy azok, akik rövid időn belül megtermékenyültek, jobb eséllyel viselik ki terhességüket, mint azok, akiknek hosszabb időre van szükségük a teherbeséshez.

„Összességében bátran kijelenthető, hogy vetélést követően nincs ellenjavallata a korai teherbeesésnek” – nyilatkozta Julia Shelley Melbourne-i szülész-nőgyógyász. Ugyanakkor nincs elégséges bizonyíték arra sem, hogy nem jó teherbe esni 6-12 hónappal a vetélést követően. A kutatók eddig egyetértettek azzal, hogy célszerű a vetéléseket követően néhány hónapot várni a teherbeeséssel. Tudományos bizonyíték nem volt mindezidáig, hogy miért kell így tenni. Mostantól annyi bizonyos, hogy nincs ellenjavallata a vetéléseket követő koraibb próbálkozásnak sem.

Medipress

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkZöld óvoda nyílik Gödöllőn
Következő cikkŐsszel változik a gyes – gyed rendszere

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .