
A tél négy évvel és nyolc hónappal láttatja öregebbnek a nők szemét – idézte szépségipari kutatók megállapítását a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása.
A szakemberek 5 ezer női szempár küllemét tanulmányozták évszakról évszakra, és úgy találták, hogy a hidegebb hónapokban kifejezetten sötétebbek voltak a szemek alatti karikák és táskák.
Arra a következtetésre jutottak, hogy az öregedési folyamatot a napfény hiánya okozza, ilyenkor sápadtabb a bőr, ami kihangsúlyozza a szem alatti táskákat. Télen ráadásul alacsonyabb a szervezetben a D-vitamin szintje, emiatt gyorsabban leszünk fáradtak, amitől viszont csökken szervezetünkben a szerotonin „boldogsághormon” szintje is.
A most közzétett eredmény az Adonia Organics kozmetikai cég új, szemkörnyék ápoló krémének klinikai kipróbálása során született.
– Kutatásunk azt mutatta, hogy a nőket jobban zavarja a szem körüli sötét karikák öregítő hatása, mint a ráncoké, amelyekkel könnyebb megküzdeni – magyarázta Mark Binette, kozmetikai szakértő.
A tanulmány eredménye szerint télen a 27 és 60 év közötti nők 82 százalékánál jelentkeztek sötét karikák és táskák szemük körül, míg nyáron csak 38 százalékuknál.
MTI
Hmmm, kezeljük rém óvatosan olyan kutatók megállapításait, akiket szépségipari cégek finanszíroznak. Milyen a negyvenéves szem? Vagy a három évvel öregebb szem? Ez valami olyasmi, mint a 72%-kal fényesebb haj?
Kedves Tompika, kezeljünk óvatosan minden kutatást, és a kozmetikaipart, különösen, igazad van! A százalékoknak itt talán tényleg nincs jelentősége, de hogy a tél valamifilé borút, valami szürkeséget hoz az arcunkra, az igaz, ezt látjuk, és ha észrevesszük, ha tudatában vagyunk, akkor tegyünk ellene, leginkább azzal, hogy megszeretjük a telet, megvédjük bőrünket a hidegtől, és belemosolygunk a szürkeségbe. Szép telet, mindigfiatal szemeket kívánunk Neked!