Több megbecsülés és nagyobb fizetés a védőnőknek

Hatodik alkalommal rendezték meg a Védőnők Napját múlt csütörtökön a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjében. Az Év Védőnője díjakat Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár adta át. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma jogszabályban kívánja garantálni, hogy a védőnők megkapják béremelésüket.

A hagyományteremtő ünnepséget a Magyar Védőnők Egyesülete kezdeményezésére először 2008. június 13-án tartották meg, majd ezt követően minden évben ezen a napon rendezik meg. Ez egy olyan nap, amikor a védőnői szakmát és az abban dolgozó egészségügyi szakembereket, a védőnőket ünneplik. Egyben alkalom arra is, hogy az ország különböző területein dolgozó védőnők szakmai ismeretekkel gyarapodjanak, tapasztalatokat cseréljenek egymással és nem utolsó sorban találkozhatnak régen látott kollégáikkal.

Az Év Védőnője 2013 díjazottjai:

  • Nagyváros kategória: Nida Anikó területi védőnő, Székesfehérvár
  • Kistelepülés kategória: Bérces Nóra területi védőnő, Madocsa község
  • Kisváros kategória: Farkas Hajnalka területi védőnő, Törökbálint
  • Védőnői tanácsadói közösség kategória: a pomázi védőnői közösség tagjai
Pomázi védőnők-k
A pomázi védőnői közösség tagjai: Takács-Papp Nóra kezében kisfiával, Dobos Zsuzsa, Körmendi Edit, Pintér Zsóka, Tóth Orsolya, Komjátiné Kocsis Edina és Kúthyné Sóti Mária (b-j). MTI Fotó: Kovács Attila

Közel egy évszada működik a védőnői szolgálat

A védőnők 97 éve nyújtanak segítséget a legfontosabb életszakaszokban: a gyermekvárás alatt, az újszülött fogadásakor, a családi élet kialakításánál, támogatják a családokat a gyerekek óvodába, iskolába menetelénél. Jelen vannak mind az alap-, mind a szakellátásban. A „védőnőség” hungarikum is mivel ilyen jellegű szolgálat Európában csak Magyarországon létezik.

Jogszabályba foglalják, hogy a védőnők megkapják béremelésüket

Jogszabályban kívánja garantálni az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy a védőnők megkapják béremelésüket – jelentette be Lengyel Györgyi, a minisztérium közigazgatási államtitkára az ünnepségen. Szomorúnak nevezte, hogy a tavalyi 14 százalékos béremelést a védőnők többsége nem kapta meg, mert az önkormányzatok többsége nem fizette ki nekik az emelés összegét. „A törvényalkotással így kötelező jelleggel mindenki megkapja a jogos és régen várt emelést” – hangsúlyozta.

Egyéni díjazottak-k
Nida Anikó, Bérces Nóra, és Farkas Hajnalka területi védőnők (b-j) az oklevéllel. MTI Fotó: Soós Lajos

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár beszédében szintén arról szólt: előkészítették a jogi lépéseket, hogy a védőnőkhöz eljusson a megfelelő finanszírozás. „Azon leszünk, hogy megfelelően motiváljuk őket” – mondta. Az alapellátás korszerűsítésében már látszanak a körvonalak, próbálják a szakemberek – háziorvosok, védőnők – együttműködési modelljét megalkotni.

Bábiné Szottfried Gabriella miniszteri biztos az ünnepségen elmondta, a védőnők munkáját informatikai eszközökkel kívánják segíteni, könnyíteni. Ilyenek lesznek az úgynevezett táblagépek, amelyeken a védőnők elektronikus úton fogják feldolgozni az általuk felvett adatokat, ezeket azután látja a házi gyermekorvos, vagy a szülész-nőgyógyász is.
A miniszteri biztos beszámolt arról is, évek óta azon dolgozik, hogy a védőnői hálózat is elismerten hungarikum legyen, továbbá azt szeretnék elérni, hogy a nemzeti védőnői szolgálat vegye át az önkormányzatok helyett a munkáltató szerepét.

Pintér Zsóka-k
Pintér Zsóka védőnő (j) egy gyermeket vizsgál a SZSZK (Szociális Szolgáltatási Központ) pomázi védőnői közösség tanácsadó helyiségében. MTI Fotó: Kovács Attila

Babafalva.hu/MTI

 

 

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkTervezzük közösen a jövőt!
Következő cikkTüntetés Koppenhágában a nyilvános szoptatás elfogadtatásáért

3 EDDIGI KÉRDÉSEK

  1. Én Pomázhoz tartozom, és csak jót tudok mondani a védőnőkről! Nagyon segítőkészek, kedvesek és nagy szaktudással rendelkeznek. Nemsokára megszületik a kislányunk és tudom bármiben segítenek majd és megbízhatok bennük! Nagyon szuper csoportos szülésfelkészítést tartottak hétről- hétre. A szoptatási tanácsadást külön kiemelném. 🙂 Megérdemelték a díjat!

  2. Ezért nem értik a külföldi barátaim mit magyarázok mikor védõnõrõl beszélek. Csak nálunk létezik a védõnõi hálózat, màshol nem, miért is? Biztos mert akkora nagy király az eü. rendszerünk…Nem hal bele senki azokban az országokban sem ahol nincsenek.

  3. én pedig jelképesen Szolnok viszonylatban díjazom Kreiter Tündét! A legjobb, legfigyelmesebb, legsegítőkészebb, leg..leg..leg. A sors úgy hozta nekem 2 gyermekemmel 7 védőnővel sikerült találkozni, de ő a BEST. Köszönöm a munkáját. És persze a többiekét is. Reméljük a jövőben méltó megbecsülést kapnak munkáltatójuktól is, mert amit mi adhatunk Nekik, pl. gyermekeink mosolya, a dolog kis része csak…

Comments are closed.