Túl színes volt, hát bezárták a játszóteret

playground-300x187.jpg

Túlzott színessége miatt zártak le egy játszóteret Nagy-Britanniában, de nem gyerekek panaszára. Bántotta néhány felnőtt szemét a látvány, úgy ítélték meg, hogy nem illik a környék látványvilágába.A környéket meglehetősen tehetősek lakják, félmillió fontba – 180 millió forintba – is belekerül egy-egy ház. A játszótér és a lakópark építtetője felajánlotta, hogy átfesteti egyenzöldre az összes hintát, mászókát és egyebet, ám a panaszosok – egyiküknek sincs gyereke – ekkor azzal hozakodtak elő, hogy túl nagyok a játék, és elvonhatják az autóvezetők figyelmét – adta hírül a The Daily Telegraph.

A gyerekes szülők sznobsággal vádolják a játszótér lezáratóit, és szomorúan látják, hogy gyerekeik mily szomorúan nézik a „tiltott” övezetet. Több szülő szerint ennél a helyzetnél az is jobb lenne, ha elbontanák az egészet.

A játszótér már fél éve nem „üzemel”, szinte egyáltalán nem is használhatták a gyerekek, mivel amint készen lett, rögvest érkezett a színpanasz. Az építtető az átfestés végett meghagyta körben az építkezési területek elzárására használt fémkerítést, aztán kialakult a patthelyzet, és a színes játszóeszközök helyett most a zord kerítést nézheti mindenki a félhektáros játszótér szomszédságában.

MTI

fotó: SWNS

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkJavul a nők munkaerőpiaci helyzete
Következő cikkTe hol rontottad el a gyereked?

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .