Nagyon zsúfolt, izgalmas napok vannak mögöttem. Ahogy hazaértem az egy hetes nyaralásból, máris zajlottak az események. Tulajdonképpen a koncert nagyon szuper volt, és ennyivel le is zárhatnám a témát, de nekem is van énekesi múltam, ezért teljesen másképp éltem meg a koncertet…
Annyi előnye van, ha az ember sok mindenkit ismer, esetleg népszerű, de olykor hátránya is van. Utazásom előtt is pörgős napjaim voltak, és izgatottan szórólapoztam, reklámoztam a koncertet.
Nagyon sok helyre sikerült eljuttatnom a plakátokat és szórólapokat, más kerületekbe is. A zenekar tagjai „kishitűsége” ellenére én hittem, tudtam, hogy sokan el fognak jönni.
Még vissza sem érkeztem, amikor az első rossz hírt kaptam. Nekem minden olyan hír, ami bizonyítja az emberek rosszindulatúságát, az nagyon–nagyon rossz hír. Mivel sok ismerősöm van, szinte minden helyet tudtam ellenőriztetni, hogy a plakát a helyén van–e, a szórólapokat viszik, nézik, vagy éppen kidobják.
Sajnos pár helyen ez is előfordult, és elszomorított. Azzal mindenkinek tisztában kell lennie, ha ilyen történik, mindig az ismerősei között keresse a tettest, hiszen, csak az irigység vezetheti rá az embert ilyen tettre. Aki nem ismer, illetve a zenekart nem ismeri, annak teljesen mindegy, hogy a plakát ott van, vagy nincs.
Tippelgetni mi is tudunk, de ha nincs bizonyíték, nem vádaskodhatunk. Na, de hála Istennek, sok helyre eljutott, és a letépett plakátok ellenére maradt bőven reklám.
Ez volt az egyik rossz hír, és fogalmam sem volt, hogy estére egy olyan hírt kapok, ami érzelmileg, anyagilag, és minden téren „megvisel”… Nem szeretném részletezni, inkább a pozitív dologra próbálok összpontosítani, és abban segíteni a hozzám hasonló embereken, hogy mindig vegyük észre a jó dolgokat is. Bármilyen furcsán hangzik.
Jogos a kérdés, hogy hogyan. Bevallom nehéz. Két napig nem ettem, nem aludtam. Viszont a próbán sikerült teljesen kikapcsolódni, és másnap a koncert alatt is. Hogy egy rossz dolgon túl tegyük magunkat hamar, ahhoz szükség van a családra, barátra, akiknek elmondhatjuk, és érezhetjük, hogy mellettünk állnak.
Ez sokat segít!!!
Na, de térjünk vissza a koncertre. Már a próbán kavarogtak bennem az érzések. Hat éven át vokáloztam a páromnak. Ötödikes voltam, amikor tanultam zongorázni, gitározni, énekelni. Nem tudtam a fejemből kiverni a kérdést, mi lett volna, ha…? Mi lett volna, ha komolyan odateszem magam, és komolyabban veszem anno a zenélést? Mi lett volna, ha az apám segített volna mindenben és nem hátráltat?
Tény, hogy még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy nekem ilyen lehetőségeim adódnak az életben. Egyáltalán egy étterembe énekeljek, esetleg több helyen is legyen fellépésem a párom oldalán, és tehetséges zenészeket, énekeseket, és persze humoristákat megismerjek. Tényleg nem hittem volna, hogy olyan emberekkel hoz össze a sors, hogy számtalan lehetőséget kapjak, csak az alkalmat kell megragadni…
Emlékszem, amikor a zenekar énekesnőt keresett, akkor is fura érzések törtek rám. Én is lehettem volna, ha… Bár a kisfiam mellett elképzelni nem tudom, hogy oldottam volna meg a rengeteg próbát, stb. Én nem tudom egy idegenre rábízni, és nem is akarom. Hogy hiányzik – e a színpad? Igen, nagyon! Gyönyörű emlékeim vannak. Ezek az én élményeim, amiket senki el nem vehet. Hálás vagyok a sorsnak azért a hat évért. Ennyi jutott, de nagyon szép volt.
Örülök, hogy a párom ilyen remek csapatnak a tagja. Megérdemelték a sikert! Nagyon sokat gyakoroltak a fiúk, és egy nézőnek fogalma sincs róla, hogy mennyi munka van benne. Csak a hangszerek összeszerelése mennyi idő…
Koncert végén volt fotózkodás, aláírások. Jó volt még látni is! Nagyon szerethető emberek a zenekar tagjai, és őszintén szólva azért kedvelem őket nagyon, mert vagányak és nem vagánykodók. Ez óriási különbség, csak kevesen tudják!
Teltház volt, és óriási sikert arattak, aminek rettentően örültem. Annyira boldog voltam, mintha az én koncertem lett volna.
A mai világban nagy dolog, hogy önzetlenül segítsünk, és őszintén osztozzunk más örömében és sikerében.
Ezt próbálom gyakorolni a mindennapokban, hátha másnak is megtetszik ez a viselkedés.
Nagyon büszke vagyok a férjemre és persze a kisfiamra, aki az öt órás próbát egy hang nélkül viselte, és a hét tagú zenekar játszhatott nyugodtan, mert senki nem zavarta a másikat.
A sikeres koncert meg volt, én pedig visszakerültem a „való világba”, ahol tovább forrósodott a helyzet, és próbáltam a sok rossz mellett a jót észrevenni, mint például a koncert sikerét, és a stressznek köszönhetően a mínusz két kilót, amit a mérleg mutatott.
Ez szó szerint sovány vigasz, de én hiszek a jóban, hiszek abban, hogy, ha most nem is érzem azt, hogy minden úgy megy, mint a karikacsapás, és nem hogy gyarapodik a pénzünk, hanem más kilopja a zsebünkből, és pár ismerős most elfordul, mert „nem szponzoráljuk”, mégis hiszem azt, hogy az élet mindig tartogat valami jót, és a munka és a jóindulat meghozza a gyümölcsöt.
Talán bízni már nem fogok úgy bízni, de hinni mindig is fogok, hiszen ez nagyon igaz: „A hit egy nagyon-nagyon fontos dolog, hogy túl éld a mát, és túl éld a holnapot…”
Bízom benne, hogy Ti is tudtok hinni, és észre tudjátok venni a pozitív dolgokat, még ha olykor kilátástalan is a helyzet.
Egészség legyen, szerető társ, megértő család, mert ezek a legeslegfontosabb dolgok a világon!
Köszönöm, hogy elolvastátok!
Puszi, Iza
