VI. Down Világnap – A különbség kisebb, mint gondolnád!

Eszenyi Enikő belvárosi sétával hívja fel a figyelmet a Down-szindrómára. „A különbség kisebb, mint gondolnád” jelszóval egy újabb megmozdulással szeretnék felhívni a társadalom figyelmét a Down-szindrómára és a fogyatékkal élők elfogadásának fontosságára. A Down Egyesület és a Vígszínház igazgatója hosszú évek óta küzd azért, hogy a társadalom többsége legalább eggyel több megértést tanúsítson azok felé, akiknek a 21-es kromoszómából eggyel több jutott. A kromoszóma eltérés ne csak számokban legyen mérhető, hanem pozitív hozzáállásban is.

A mosoly és az elfogadás útja a Margit hídon

Március 21-én, a Down Világnapon, 16 órakor a Vígszínház épülete előtt gyülekeznek a séta résztvevői, ahol a kampány arca, Eszenyi Enikő fogadja majd a többségi és Down-szindrómás gyerekeket és hozzátartozókat. Itt osztják ki azokat a „smiley” korongokat, amelyeket mindenki a hátára helyez, majd ezzel a „mosollyal” indul el a teátrum elől. A 21 percig tartó figyelemfelkeltő séta a Margit-szigeten fejeződik be.

2013_03_24_Down_Vilagnap_Vigszinhaz_Rita_036 (1)
Fotó: Zentai Rita

Az egyesület idén hatodik alkalommal szervez társadalmi célú programokat a Down Világnap kapcsán, hiszen kiemelten fontosnak tartja, hogy összekovácsolja a többségi társadalom tagjait a fogyatékkal élő társaikkal.

Március 23-án, vasárnap egy gálaműsort tartanak a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, ahol a korábbi évekhez hasonlóan gyerekprogramokkal, jótékonysági koncertekkel és kézműves foglalkozásokkal várják a családosokat. A rendezvényt a városvezetés is támogatja, akik évek óta komoly erőfeszítéseket tesznek a fogyatékkal élők esélyegyenlőségéért.

A programokról bővebb információ itt található>>

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .