Minden apa rendkívüli hatással lehet lánya életére, mert ő közvetíti számára a férfiszerepeket, tőle tanulja elsősorban a férfiakhoz való kötődés mintáit. Az apa érzelmi és fizikai jelenléte lánya életében, de távolmaradása is jelentősen befolyásolhatja fejlődését – önértékelésétől kezdve az élet illetve a férfiak iránti elvárásaiig.
Mégis: a férfiak gyakran nem is gondolják mennyire fontos, hogy lányaikkal bensőséges kapcsolatuk legyen. Talán túl szégyenlősek is egy ilyen kapcsolat kialakítására tapasztalatlanságuk okán, vagy mert azt tanulták, hogy az érzelmek kimutatása nem férfias dolog. Ám nem szükségszerű, hogy ez így legyen. Az idei Apák napja alkalmából írásomat egy szívemnek igen kedves, 13-éves kamaszlánynak ajánlom.
Dombey és lánya
Kamaszlány koromban olvastam először Charles Dickens Dombey és fia című regényét, melynek cselekménye azonnal rabul ejtett, bár akkoriban nem igazán értettem, hogy miért. Hosszú évek után ismét kezembe került a kötet, s újfent mohón merültem bele. Újraolvasván azonban villámcsapásként hasított belém a felismerés: a Dombey és fia címével ellentétben valójában Dombey és lánya drámai története, a populáris lélektan által manapság gyakran „apaéhségnek“ nevezett jelenség megrázó iskolapéldája. Ráeszméltem, hogy a szívem mélyén magam is az apja elfogadó szeretetére áhítozó leánygyermek maradtam.
Serdülőkori vonzódásom e dickensi történethez valószínűleg azzal magyarázható, hogy érzékletesen öntötte szavakba e mélyről fakadó vágyakozást, az érzelmi elutasítás kínkeservét, melyet ugyanolyan erősen éltem át mint Florence Dombey, a gazdag angol nagykapitalista Paul Dombey lánya. Azok számára, akik nem ismerik a történetet ehelyütt csak annyit, hogy a gőgös és kőszívű Paul Dombeynak csak kisfia Paul volt fontos – ő is csupán nevének, cégének és vagyonának örököseként –, leánya Florence viszont egyáltalán nem érdekelte. Ám a csenevész és beteges Paul hatéves kora körül meghal, és ettől kezdve Dombey úr számára Florence tökéletesen megszűnik létezni, bár a kicsi, majd nagyobbacska lány, s idővel felnőtt nő még sokáig nem adja fel, hogy apja szívét meghódítsa. Dickens szívettépően ábrázolja az apjáért küzdő Florence lelki szenvedéseit és hányattatását.
Dombey kisasszony sok mai sorstársa hasonló elszántsággal próbál apjához kötődni, illetve felnőttként párkapcsolatában öntudatlanul is apapótlékot keresni. A már saját gyerekeit nevelő Fanni, aki szakmájában is jeleskedik például felnőtt fejjel is azonnal kiborul a munkáját érő legkisebb bírálatra is, különösen ha ez férfitől származik, noha megbízói kitűnő szakembernek tartják, s ezt nem is rejtik véka alá. De nem sokkal jobb a helyzet, amikor családszerető, de érzelmileg zárkózott és kritikus természetű párjával akad nézeteltérése. Ilyenkor egy-egy szóváltás, kisebb vita is szinte azonnal heves sírásba torkollik, s Fanni gyakran órákon át vigasztalhatatlan.
Csak terápia során értette meg apja érzelmi távolságtartásának és gyakori negatív visszajelzéseinek hatását saját érzelmi reakciói kialakulásában. Fanni ma már tudja, hogy amikor más férfiak kritizálják vagy haragjuknak, illetve negatív érzelmeiknek adnak hangot akár vele kapcsolatban is, az nem ugyanaz, mint amikor kislányként apja rosszallását kényszerült elviselni s nem állhatott ki önmagáért, esetleg saját igazáért. A régi rossz érzések nem oltódtak ki teljesen, de viszonylag gyorsan felismeri őket, s hasonló helyzetekben viselkedését ma már nem ezek határozzák meg.
Magabiztosabb, önállóbb lányok
Az apa családon belüli hagyományos családoltalmazó szerepe lányaik számára a biztonság érzetét adta. Bár mai viszonyainknál jóval veszélyesebb régmúlt időkből való, szerepideálként, illetve elvárásként részben még ma is él. A lányaik életében való apai részvétel valódi értékei azonban ennél sokkal kevésbé kézzelfoghatóak, ám annál jelentőségteljesebbek. A lányok apjuktól sajátítják el elsősorban a férfiak világának alapértékeit, annak működési rendjét. Lányok és fiúk egyaránt apjuktól tanulják meg a férfiak hétköznapi gondolkodásmódját, cselekvési-, és beszédstílusát.
Ez nagy, esetleg riasztónak tűnő felelősséget róhat az apákra, hiszen bizonyos értelemben az apák tanítják meg lányaiknak, hogy majd milyen bánásmódra számíthatnak a férfiaktól párkapcsolatban, szülőként, barátként, munkatársként. Ahogyan lányaikkal beszélgetnek és viselkednek, ahogyan más nőkkel, különösen párjukkal-társukkal bánnak, az lányaik számára mind-mind modellértékű.
Nagyon fontos, hogy az apák legyenek gyengédek lányaikkal, hogy tiszteletteljesen beszélgessenek velük és bátorítsák, ne büntessék őket ha határozottan lépnek fel, még ha velük szemben is.
Egyre több ugyanis a bizonyíték arra, hogy az apák jelentős szerepet játszanak lányaik egészséges önbecsülésének kifejlődésében.
A fiúkhoz hasonlóan a lányok zöme igényli apja elfogadó szeretetét – noha sokan közülük nemigen tudják, hogyan is nyerhetnék el. Életkortól függetlenül, azok a lányok, akiknek tartalmas és bensőséges kapcsolata van apjukkal, általában magabiztosabbak és önállóbbak, jobb párkapcsolatokat képesek létrehozni és fenntartani férfiakkal, kevésbé depressziósak, kevésbé szenvednek táplálkozási rendellenességekben (anorexia, bulimia), ritkábban fordulnak droghoz vagy alkoholhoz, s sikeresebbek mind az iskolában, mind a munkában. Minél könnyebb a lánygyerek számára, hogy apjával kommunikáljon, annál jobban élvezi a társaságát, s annál többet kap a kapcsolattól.
Apai szeretet = a női siker egyik titka
Az apák nagyobb hatással lehetnek lányaik életére mint az anyák a következő területeken:
- iskolai és szakmai siker, különösen a matematikában és a tudományokban;
- a férfiakkal való szeretetkapcsolat és a férfiak iránti érzelmi bizalom kialakítása;
- a hatalmi pozícióban lévő emberekkel – különösen a férfiakkal – való kapcsolat kezelése;
- az egészséges önbizalom és önállóság kifejlődése;
- az új dolgok kipróbálására való nyitottság, az élet kihívásainak elfogadása;
- a jó lelki egészség megőrzése (nem jön létre klinikai depresszió, táplálkozási rendellenesség, vagy krónikus szorongás);
- a harag, a negatív érzelmek megfelelő kifejezésének készsége, különösen ha ilyen érzelmeket egy férfi felé kell megfogalmazni.
A huszadik században az apák azt az üzenetet kapták, hogy szerepük másodlagos gyermekeik életében. Gyakran hivatkoztak Sigmund Freudra, aki szerint az anya-gyerek kötődés az egyetlen érdemlésre méltó kapcsolat. Az anyaságé lett a főszerep és az apákat a színfalak mögé szorították, epizódszerepre kárhoztatták.
Ma már tudjuk, hogy a jó apai nevelés igenis számít. A lányoknak is fontos, nemcsak a fiúknak. A férfiaknak önmaguk számára is jelentős örömérzet forrása, ha bensőséges érzelmi kapcsolata lehet gyerekeikkel. Egyre több a jele annak, hogy ma már az apák is aktívan jelen akarnak lenni lányaik és fiaik mindennapi életében.
Kultúránkban a férfiak hagyományosan azt tanulták, hogy az „igazi férfi“ nem sír és nem mutatja ki érzelmeit, emberi sebezhetőségét. Ennek következményeként a gyerekek generációi nőttek fel úgy, hogy apjuktól szinte semmilyen érzelemmegnyilvánulást nem kaptak, nem jöhetett létre bensőséges kapcsolat. A lányokat ez még érzékenyebben sújthatta mint a fiúkat. Sokan közülük felnőttként is megőrizték magukban az apára áhítozó kisgyereket, s hordozzák magukban a lelkük mélyén megbúvó apaéhséget: Ha apa csak egyetlen egyszer mondta volna „Hadd mutassam be Nektek az én csodálatos lányomat! Remek teremtés és fantasztikus dolgokat csinál! Büszke vagyok rá és nagyon szeretem!“
Béres Zsuzsa
