A gyereknevelés nagy felelősség, (amennyiben ezt a körülmények és a családi helyzet is lehetővé teszi) ez a feladat általában két ember arányos összedolgozásában jön létre, s ez a két ember nem más, mint az édesanya és az édesapa. Mindkettejükre nehéz, de annál inkább szeretetteljes évek várnak. Édesapának lenni nem egyszerű! Jelen kell lennie, zömök fallá kell válnia a gyermek életében, erősnek kell lennie, közben gyengédnek is, szigorúnak, de játékosnak, határozott felnőttnek, mégis gyermekinek. Szóval, kedves Édesapák/jövendőbeli Édesapák! Most kifejezetten hozzátok szólunk. Íme néhány tipp a tökéleteshez közelítő „recepthez”.
Idő, kommunikáció, türelem. – Ez az a három „összetevő”, amit mindenképpen meg kellene adni a gyermeknek. Nyilván az összkép ennél sokkal komplexebb, de már azzal is nagyot léphetünk, ha ezt a három dolgot megfelelő mértékben biztosítjuk a gyermekünk életében.
A kincset érő idő
„Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó, és az elmúlt nap.” – Georg Friedrich Daumer
Mennyire törékeny fogalom az idő fogalma! Végtelen, mégis mindenkinek véges. Valahol egyszer régen elkezdődött és nem tudni, hogy valahol a távolban véget ér-e? Abban viszont szerintem megegyezhetünk, hogy az idő – kincs. A legnagyobb érték, amit egy ember magáénak tudhat. A benne rejlő bizonytalanság az, amely végett mindennél többet ér. Semmi sem biztos csak a „MOST„. Ez az adott pillanat, amiben élünk, ez az egy másodperc, amit éppen eltulajdoníthatunk az időtől. Már a következő sem száz százalék. A MA a biztos, a holnap csak ködös homályként dereng előttünk. Egy megálmodott lehetőségként, egy eltervezett jövőképben.
Éppen ezért a legnagyobb kincs, a leghatalmasabb erővel bíró tényező a gyermeknevelésben az idő. Ez az, amit ha nekiadunk a gyermekünknek, valami olyasmit adunk a számára, amit nem pótolhat senki: közösen töltött időt.
A szülőkkel, jelen esetben édesapákkal eltöltött idő végtelenül hatalmas ékesség. Ha most fog babátok születni, drága Apuka, vagy már van gyermeketek egyetlen pillanatot se sajnálj az idődből, amit reá szánsz. Igazán erős kötődés azáltal alakulhat ki két ember között, ha megfelelő mennyiségű minőségi időt töltenek egymással. Nem hiába ez az 5 szeretetnyelv egyike: minőségi idő.
Nézzük is meg gyorsan, hogy mit is jelent ez. A jó öreg Wikipédia az alábbi megfogalmazásban ír róla: „Akinek a minőségi idő a legfőbb szeretetnyelve, az a rá irányuló figyelem hatására érzi leginkább azt, hogy őt igazán szeretik. Ez lehet egy beszélgetés, egy közös vacsora, vagy egy közösen eltöltött hosszú hétvége is. A kulcskifejezés az osztatlan figyelem, hiszen tévézés, olvasás közben nem lehet kapcsolatot építeni.” Tehát minőséginak mondható az a közösen eltöltött idő, melyben csakis kizárólag a másikra fekteted figyelmed 100%-át. Amikor igazán jelen vagy, testben és lélekben.
Amikor felolvasod újra és újra a kedvenc meséjét, még akkor is, ha már az agyadra megy Bogyó és Babóca története, ha azt szeretné, odabújsz hozzá, ha éjszaka fél, nem a telefonod nyomkodod, hanem figyelsz. Csendben figyelsz minden szavára, mozdulatára, amikor éppen vele vagy. Nem máshol járnak a gondolataid, hanem az adott pillanat kellős közepén.
Hidd el, amit a világon a legjobban bánnál az az lenne, ha nem használsz ki minden a gyermekeddel közösen tölthető percet!
Ahogy Stephen King is írta:
„Akármilyen sok időt töltesz is valakivel, a végén úgy érzed majd, hogy nem voltál eleget vele.„
A kommunikáció
Egy gyermek alap esetben rengeteget beszél. Sokat beszéltem én is, te is, mindannyian sokat igyekeztünk mondani, kérdezni kiskorunkban. Gyakorta még most is millió megosztásra váró gondolat, kérdés kering az emberben napról-napra, felnőtt létére is.
Tudom, sokszor elfáradsz a nap végére, a gyermek pedig még akkor kapcsol turbó üzemmódra. Sokszor alvás időben válik a leginkább aktívvá, s akkor találja ki a legabszurdabb kérdéseit, melyeket, ha megválaszolatlanul hagyunk, ők bizony nem tudnak elengedni. Ilyenkor jön a soha végét nem lelő zsorválás, hogy de légyszi mégis mondd el, válaszold meg, miért nem tudod, mit jelent, miért, miért, miért…
>> Könyvekben egyszerű válaszokat találni >>
Amikor gyakran kérdező gyerekkel találkozom, mindig Babits Mihány – Esti kérdés című műve jut eszembe, szerintem fantasztikus sorok, de egy gyermeket is valamiként így tudnék reprezentálni:
"csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis csak arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?"
Igen, millió kérdés van, és tudom, ilyenkor fogy a türelem, lemerül lelkünk töltöttségi szintje, olykor gondolkodásra képtelenné válunk. De tudod mit? Amikor a gyermek nőni kezd és kinövi ezt a kíváncsinál is kíváncsibb korszakot, hiányolni fogod! Túl nagy lesz a csend. Ezért beszélgess vele, a gyermek nagy tanítója lehet a felnőttnek. Naiv gondolkodásra tanít, megtanít más szemmel nézned a világra. Hiszen észrevesz olyannyira aprócska dolgokat is, melyek mellett mi felnőttek a hatalmas rohanásban, észrevétel nélkül elszaladunk.
Mindenekfelett kommunikáció által taníthatod őszinteségre. Márpedig szerintem fontosabb az, hogy a gyermek őszinte legyen, mint az, hogy mindig mindent jól csináljon. Hibázunk mindannyian, minden nap – én is, te is, ő is fog. Viszont a nagy cél az, hogy ha valamit elront, ha valamiben nagyot hibázik bizalommal fordulhasson hozzád. Odaállhasson és nyugodt szívvel mondhassa el neked, édesapjának, tudván tudva, hogy te vagy a támaszfal és te majd segítesz megoldani. Nem az a cél, hogy a nagy fegyelem által a gyermek féljen odaállni eléd. Az első gondolata az legyen, hogy „felhívom apát”. Ne pedig az, hogy „te jó ég, mégis mit szól majd ehhez apa”.
Természetesen fontos a fegyelem, szükséges is. Viszont ha kiskorától azt tanulja meg, hogy benned bízhat, rád támaszkodhat, úgy tisztelni fog, mintsem félni az apai „haragodtól”.
A mágikus türelem
Az ember türelme véges. Még azoknak is elborul néha az elméje, akik egyébként csendesek és végtelennek gondolják türelmüket. Sajnos nem az. Mégis ez az egyik leginkább fontos tényezője a gyermeknevelésnek.
A gyermekek mindannyian különbözőek, néhányan lassabban sajátítanak el dolgokat, mint mások, néhányan nehezebben dolgoznak fel újdonságokat, néhányan ügyetlenebben, mint társaik, néhányan kiemelkedőbbek.
Lesz olyan, hogy reggeltől estig ugyanazt az irritáló gyermek dalt fogja torka szakadtából kiabálni, a zenélő plüss játékait három másodpercenként kapcsolja majd be… nem lesz szinte sosem csend, vagy nyugalom.
Itt van egy kis LEGO – ez legalább csendes játék!
A gyermek, mint korábban is írtam, hibázni fog, sokszor. A felnőtt dolga, hogy az ilyen helyzetekben megőrizze türelmét, és higgadt maradjon. Biztosan találkoztatok már az alábbi történettel az internet sötét, megható, megbotránkoztató bugyraiban (felkavaró sztori, nem tudom mennyi a valóságalapja, talán fikció):
„Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára. Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a francia kulccsal üti. A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a törés miatt. Mikor a gyermek meglátta az apját, fájó tekintettel kérdezte:
– Apa mikor fognak visszanőni az ujjaim?
Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott. Visszament az autójához és többször belerúgott. Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte.
A gyermek azt írta: SZERETLEK APA!
A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre!”
Ez jól szemlélteti, hogy miért szükséges megőrizni a türelmünket, semmi sem fontosabb, mint gyermekünk szellemi és testi épsége. A türelmünk elvesztésével, kiabálással, erőszakos viselkedéssel nem érjük el a célunkat. Látható, vagy láthatatlan sérüléseket okozunk a másikban.
Ezért arra biztatlak: amikor már érzed, hogy szakad a cérna, vegyél inkább nagy levegőt, számolj el 10-ig (100-ig is akár), aztán gondold át jól mit mondasz, mit cselekszel egy adott szituációban. Hálás lesz a gyermeked, és hamarabb megtanul szót fogadni, ha meggondoltan viselkedsz vele.
Máskülönben pedig hallgass az ösztöneidre, a belső hangodra, biztos vagyok benne, hogy szuper szülő, édesapa válik belőled!
