Tévedtem. Szívem minden szeretetével szerettem a babámat, és igazán mindent beleadtam! Fáradtságot nem kímélve adtam meg neki mindent, amiről azt gondoltam, hogy szükséges a fejlődéséhez, boldogságához, későbbi boldogulásához. Most, nyolc és fél év távlatából – nem nagy idő, tudom, de némi rálátás már nyílik innen –, no és még két baba felnövelgetése után tisztán látom: tévedtem. De ne szaladjunk előre. Hogy is volt ez?
Mikor az első gyermekem megszületett, már sok-sok elképzelésem volt a gyereknevelésről, mert kicsi lány korom óta anyukának készültem. Előrelátó, okos anyuka akartam lenni, aki közeli, meleg és őszinte kapcsolatban van a gyermekével.
Megszületett.
Nagyon vágytam szoptatni, persze, hogy szoptattam. Háromóránként, ahogy anyukámtól is mindig hallottam. Persze, nem mint a katonaságnál: egyszerre rugalmasan és érzékenyen, de úgy, hogy ne legyen minden nyikkra mellen. Nem vigasztaltam cicivel, ha sírt, hogy ne azt tanulja meg, hogy minden búra az evés a vigasz. Csak okosan, előrelátóan!
Az ágyunkba nem vettem be.
Hogy ne szokjon oda. Nem is a baba, hanem a párom és magam miatt. Nem volt ez egy jól körvonalazódott, megfogható logika, inkább egy homályos érzés, hogy nem fogjuk tudni kirakni többé, és akkor mi lesz majd velünk?! Nem, az ágyunkban nem alhat! Inkább felkeltem hozzá, ahányszor kellett, és róttam-róttam vele a köröket éjjelente, ha a szopinak még nem jött el az ideje. Vagy szoptattam ülve, lekókadó fejemre fel-felriadva. Aztán vagy sikerült beemelni a kiságyába alva, vagy nem. Előbb utóbb beleszokott. A kiságyba is.
A napirendbe is.
Ami kell, ugye, mert az adja a biztonságot! A napirendünkért meg kellett dolgozni: jó párszor meg kellett hozzá keményíteni a szívemet, és a gyerek ellenében kitartani – a jövője érdekében! Büszke is voltam rá, hogy sikerült. No, meg óvtam is, ha már megvolt! Minden programunkkal tiszteletben tartottunk az evésidőt, alvásidőt… Jöhetett karácsony, kirándulás, vendégségek – mindennel a napirendhez igazodtunk. Hát, nem voltak könnyű idők. De ki ígérte, hogy anyának lenni könnyű lesz?!
Arra is figyeltem, hogy önállóságra neveljem.
Hogy „ellegyen”, az fontos volt! Ha éppen „elvolt”, azt semmiképpen nem szabadott megzavarni! Ha meg már „nem volt el”, akkor is egy kicsit még nem mentem oda: szokja kicsit az önállóságot! Ha felébredt, és szólt, nem mentem hozzá azonnal. Előbb lekötöttem még egy-két-három sort (neki kötöttem ám a zoknit, a sapkát, a sálat!), hogy szokja meg, hogy anyu nem mindig elérhető, és egyedül is tanuljon meg kicsit boldogulni – csak utána mentem.
Úgy általában: mindig a „majd”-ra gondoltam. Mindig a jövőért pedáloztam. Minden lépésem, mozdulatom mögött ott volt a mérlegelés: ha ezt teszem most, akkor milyen lesz ő majd, ha nagy lesz? És közben folyton a jövőt vártam. Majd ha nagyobb lesz, biztos könnyebb lesz! Csak ezt a napot / hetet / hónapot húzzuk ki! Kitartás! A gyermekért mindent! A gyermekért… csakhogy akkor nem vettem észre, hogy van itt egy másik gyerek is!
A kislány, aki valaha én voltam.
A kislány, aki úgy, de úgy szeretett babázni! Aki úgy várta, hogy Igazi Anyuka legyen! És most! Most itt van! Itt van a baba! De nem lehet vele jólesően babázni. Mert mindig a jövőre kell gondolni. Hittem én ezt akkor…
Engedjünk a csábításnak! Nézzük meg, mit csinálna az a gondtalan, a jövőre fittyet hányó kislány az ő Igazi Babájával, ha szabadna neki!
Hát ölbe venné, megölelné, babusgatná és soha-soha-soha le nem tenné! Csak ölelné, és ringatná! Vele aludna, vele feküdne, vele kelne, sülve-főve vele lenne. Ha tudná, magára kötné, egy pillanatra el nem engedné. Kényeztetné, minden nyikkra ugrana, és szoptatna-szoptatna-szoptatna, ha egyszer a baba úúúúgy szereti a cicit! Dehogy tagadná meg tőle! És tudjátok mit?!
Kipróbáltam így is!
Ki kellett próbálnom, mert okosan és előrelátóan nem volt jó nekünk! Nem nyugodhattam bele, hogy az a babázás, amire úgy vágytam, nincs, nem létezik! És mert volt egy reménysugár. Hordozókendőt használtunk. Mikor magamra kötöttem a babámat (eleinte csak sétáláshoz, aztán már otthon is), végre megvolt az, amire annyira vágytam! Egyszerre teljes lett az érzés, gömbölyű a világ, helyrezökkent bennem minden. Eltűnt a küzdés, a pedálozás és a jövő, maradt a babám, én és a gyönyörteljes pillanat.
Ez az élmény volt a hajtóerő, hogy változtassak. Az élmény, hogy együtt vagyunk: egyszerűen, könnyedén, szorosan és szabadon. Szabad a két kezem (még a páromnak is jut séta közben!), a mozgásom, a gondolataim. Nem kell folyamatosan valahova máshova figyelnem, ahol a babám van – hiszen rajtam van. Egy csapásra eltűnik minden kisebb-nagyobb aggodalom, átveszi a helyét a bizalom és a nyugalom; egyszerűen élvezzük egymást.
Második gyermekem most hat és fél éves, a legkisebb a hármat közelíti. A második babámmal a küzdelem helyett már az élvezet dominált. A harmadiknál pedig volt egy emlékezetes pillanatom. Utaztunk éppen, én néztem a babámat, gyönyörködtem benne, igazítottam valamit a ruháján, és hirtelen, mintha visszazuhantam volna az időben huszonöt évet. – Ötéves kislány vagyok, aki babázik. Csak a pillanat létezik, a mindent kitöltő pillanat, a babám és én, és nincs más dolgom, mint fürödni ebben az élvezetben. – Valójában akkor találkoztam újra igazán ezzel a kislánnyal. Akkor értettem meg, hogy ő hajtott, hogy keressek új és új utat: ne adjam fel az álmomat, hogy babázni jó!
És az észérvek?
Közben nem csak a mindennapokban kerestem, hogyan jó nekünk. Kutattam is, a szó tudományos értelmében, az eszemnek való információ után. Mert megértettem, hogy a legfontosabb a szívemre hallgatni, de azt is megtapasztaltam, hogy amíg csak érzem, hogyan jó nekünk, de az eszemmel nem értem: hogyhogy így a jó, addig belül mardos a vívódás, és könnyű kívülről is elbizonytalanítani. Egy-egy baráti kérdés, jószándékú tanács a rokonoktól vagy öntudatlan utcai „beszólás” összezavar, és hirtelen magam sem tudom, merre van az út, ami az előbb még olyan tisztán rajzolódott ki előttünk. Igen, érteni is akartam.
Most értem. Nem csak érzem: biztosan tudom, hogy akkor teszem a legjobbat gyermekem jövőjéért, ha a pillanatnak élünk! Tisztán látom, hogy tévedés. Az okos, előrelátó nevelés tévedés.
Információ – karnyújtásnyira
Azért hoztuk létre a hordozo.hu, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy nektek is megmutassunk ebből a tudásból, látásmódból, a mindennapjainkból annyit, amennyi érdekel. Hogy nektek már rövidebb, könnyebb legyen az út egymáshoz! Mivel, hogyan segítünk?
- Hogy kötetlenül beszélgethessünk bármiről, mindenről, ami baba, testközelség, hordozás, szoptatás, alvás, ingyenes, havi rendszerességű klubot működtetünk.
- Hogy megbízható információt vagy egyszerűen megerősítést kaphass a szoptatás elkezdéséhez, folytatásához vagy a sikertelen szoptatás feldolgozásához, ingyenes, havi rendszerességű szoptatást támogató csoportot hívtunk életre.
- Hogy megtalálhassátok, melyik a leginkább nektek való hordozóeszköz és megtanuljátok könnyedén, profin használni azt, változatos, minden igényhez igazodó tanulási lehetőségek közül válogathatsz.
- Hogy a testközelséget a maga teljességében és mellékhatásoktól mentesen élvezhessétek, boltunkba gondosan válogatjuk azokat a hordozóeszközöket, amik tökéletesen szolgálnak titeket szakmai és praktikus szempontokból egyaránt.
- Kölcsönözhetsz hordozóeszközt, hogy véletlenül se nyúlj mellé a választással, sőt tartós bérletre is van lehetőség, ha nektek úgy a legjobb.
- A hasfájós gondokra és az alvással kapcsolatos gondokra specializálódott szakértőink készen állnak, hogy akár minikonzultáció, akár egyéni konzultáció keretében segítsenek nektek.
- Boltunkban elérhetőek könyvek is a témában, sőt, kölcsönözni is tudod ugyanezen könyveket, és még sokkal többet is!
- Ha te is hasonló célokért szeretnél dolgozni vagy dolgozol, mint mi, vagy egyszerűen még-még-még tanulnál a hordozásról, tanfolyamvezetői képzésünk téged vár!
Gyere nézelődni, próbálgatni, olvasni, beszélgetni, tanulni a Hordozóházba!
Nem tudom, sajnos, milyen szoptatással együtt lenni gondtalanul hónapokig a babával, és nem hazabeszélni szeretnék, de a hordozással megtaláltam azt, amit kislányként anyaságnak képzeltem el. Nekem ez az együttlét a legteljesebb. 10 hónapja. Hordozzon, aki teheti!
Krisztina, engem is érdekelne a hordozós, most várom a kislányomat, és mindenképp hordozni szeretném. 🙂
Kedves Ágnes!
Én is hasonlóan nevelem a 3 hetes babámat, Abigélt, ahogy te kezdted. A Suttogót olvastam, és az ő instrukcióit követem. A vonzó benne, hogy én imádok futni, terhesség alatt is kocogtam, a 35.hétig. Nekem ez az életem része, ultratávolkat futottam a terhességem előtt. Most természetesen megelégednék napi 1h-ákkal is, de az nekem fontos lenne. De az is nagyon fontos nekem, hogy a kislányom kiegyensúlyozott, boldog baba legyen. Jelenleg külön szobában, a kiságyában alszik, de sokszor nyöszörögve alszik el, amit nagyon rossz hallgatnom. Sokszor nem is tudok neki segíteni, hiába emelem ki, rajtam sem nyugszik meg.
A hordozást most tanulgatom, néhány napja gyakorlok 10-15 perceket. Még nem vagyok elégedett a kötésemmel.
Azon aggódok, hogy ha a babám állandóan rajtam lóg, és este is együtt alszunk, akkor nappal hogyan fogom tudni másra hagyni 1,5h-kat, amíg futok? Ezt hogyan tudnám megoldani?
A babysitter du ér rá, szóval nem tudom egészen rugalmasan kezelni ezt a kérdést, megvan az az időpont, amikor mehetek. De ha a picim éppen akkor enne/rajtam lenne?
Sok a kérdésem tudom, de talán ennyi önzőség belefér a gyereknevelésbe?
Ha meg este egy ágyban alszik velünk, akkor nappal hogyan várhatom el tőle, hogy pl a kiságyában aludjon?
Köszönöm a válaszaidat előre is!
Vera
Kedves Vera!
Jó olvasni, hogy figyelsz Magadra, és tudod, mered meghallani és kimondani: Neked nem fér bele, hogy a korábbi nagyon-nagyon-nagyon sok futásból semmi ne maradjon – Neked másfél óra futás kell! Igen, szerintem ennyi „önzőség” beleférhet az életetekbe, sőt! Kell, hogy legyen olyan, hogy csak Magadra figyelsz, hogy feltöltődsz, mert nélküled mi lenne a babával?! Ha Neked ezt a rendszeres futás jelenti, hát legyen az! Ha ebben egyet értünk, akkor már csak a feladat nehezebb része van hátra 😉 : meg kell találni, hogy hogyan működik mindez Nálatok a mindennapokban úgy, hogy az mindenkinek bírható legyen.
Ha azt szeretnéd kialakítani, hogy napi 1,5 órád legyen Abigél nélküled, mással, annak nem kell „beáldoznod” az egész napi együtt léteteket, sőt! Minél szorosabban vagytok együtt, minél elérhetőbb vagy neki a nap egészében, annál bírhatóbb a 1,5 külön töltött óra is! Nem a 1,5 órához igazítanám a napot, az éjszakát, hanem kialakítanám az életmódunkat (a nappali és éjszakai együttlétünket) a futástól függetlenül, és abba illeszteném bele futást minél zökkenőmentesebben.
Sok családot kísértem már végig az úton, ahol felmerült a dilemma, hogy a távolságra szoktassák a babát, tudván, hogy nemsokára vissza kell menni dolgozni / tanulni, vagy addig is válasszák az amúgy finom és csábító közelséget. Mindenkit arra bíztattam, hogy amikor csak lehet, bátran legyen együtt a babával minél szorosabban! Amikor meg muszáj lesz külön lenni, meg fogják találni a módját, és az addigi szoros együttlét (mindaz amit a baba és az anya a közelséggel kaptak és már zsebre raktak) segíteni fogja őket a külön töltött órákban, napokban is. Minden család, aki ezt választotta, utólag nagyon boldog és elégedett volt a döntésével, mert valóban így működött. Az elégedett, kiegyensúlyozott, anyával – testkontaktussal és cicivel – éjjel és nappal jól feltötött baba ügyesen és rugalmasan alkalmazkodik az élet diktálta helyzetekhez. A távollétet nem kell gyakorolni! 🙂 Sokkal inkább élvezni a közelséget, amikor lehet, és megoldani a távollétet, amikor úgy hozza az élet.
Szerintem Nektek most a legfontosabb, hogy megtaláljátok, hogyan jó Nektek aludni – azt írod, a jelenlegi helyzet sem a babának sem Neked nem fincsi -, hordozni, enni / szopizni. Ha ennek lenne egy nyugodt, bevált módja (akár az, hogy a baba folyton Rajtad lóg), abba lehetne segítségül belehívni a babysittert. Hogy pontosan hogyan, azt csak akkor látjuk / látjátok, ha kialakult a harmonikus együttlétetek. Mégis mondok példákat, hogy lásd, nem csak vakon hitegetlek, hanem valóban vannak előttem képek, amikhez hasonlóra számítok Nálatok.
Simán el tudom képzelni, hogy éjjel együtt alszotok, nappal hordozol, szoptatsz igény szerint (magyarul: folyton 😉 ), és amikor ebben már jól érzitek Magatokat, akkor kéred a babysittert, hogy jöjjön el napi 1,5 órát, fixen, délután, ahogy írod. Eleinte nem mész el, csak együtt vagytok, hogy a segítőd lássa, hogy hogyan vagytok együtt, és belevonódjon. Ha van kedve hordozni (miért ne?!), ő is magára veheti a babát – megmutatod neki, hogyan csinálja, és megérzitek, hogy Abigél hogy érzi magát nála. Előbb-utóbb össze csiszolódnak, és természetessé válik, hogy nem csak Anya, Apa, esetleg Nagyi van a világon, hanem még valaki… (Természeti népeknél, faluközösségekben, ez az első időktől kezdve természetes. Csak nálunk, az izolált családok társadalmában téma az, hogy nem csak anyánál lehet elleni, és hogy anyának is jár egy kis pihenő és töltődés…) Nagyobbacska (ki tudja, pontosan mekkora) korában már simán bírható lesz 1,5 óra cici nélkül, ha kell, ameddig pedig még nem, akkor is lehet találni megoldásokat. Szopis tippekbe azonban nem kontárkodnék bele, inkább a szopi-felelős kollégáimhoz irányítalak!
Hogyha esetleg a segítőd elzárkózna a hordozás elől, akkor kialakíthatja, hogy ő hogy van együtt a babával: ringathatja karban is, vagy ahogy tetszik. Esetleg kereshetsz másik segítőt, akinek a szemlélete közelebb áll a Tiédhez.
Arra számítok, hogy idővel nyugodtan ott hagyhatod Abigélt 20-30 percre. Majd ahogy látjátok, hogy megy ez, és menne tovább is nyugodtan, el fogtok jutni a 1,5 órához. Kialakul. Fokozatosan, gyöngéden.
Ha az alvásotokkal kapcsolatban további kérdéseid vannak, ajánlom az alvós konzultációs lehetőségeinket! Természetesen a hordozásban is szívesen segítünk, ha szeretnéd, illetve itt szívesen tovább gondolkodom Veled, ha válaszolsz.
Jó babázást!
Ági
Szia!
Az lenne a kérdésem, hogy mit tapasztalsz, miben különbözik legnagyobb gyermeked és a két kisebb „szerzett személyisége”? Mit gondolsz, mennyiben oka az annak, hogy különbözőképp nevelteted őket kisbaba korukban?
Én sajnos szoptatni nem tudtam (a most 15 hónapos) kisfiam, de hordozom, „kötődően nevelem”..
Köszönöm előre is a válaszodat.
Luca
Szia Luca!
Köszönöm a kérdésedet! Olyat kérdeztél, amit nagyon szerettem volna leírni a cikkben is, de valahol el kellett harapnom, már csak terjedelmi okból is. Gondoltam, útjára bocsájtom így – nem kell mindent egyszerre, hadd éljen utána tovább a téma! És – nagy örömömre – tényleg él!
Mit is mondhatnék? A tesók nagyon különböznek, mint minden családban, és biztosan sosem fogjuk megtudni, hogy mi a „szerzett” és mi a „hozott”. Tovább nehezíti a kérdésedre a választ, hogy minden mindennel összefügg: már a gyermekeim születése is nagyon-nagyon más volt, nem csak az, ahogy azután velük voltunk.
Ezzel együtt hozzuk a papírformát: pontosan úgy és abban különböznek a gyermekeim, ahogy és amiben a cikkben leírtak miatt a „nagy könyv szerint” különbözniük „kell”. A fiamat látva sokszor jut eszembe, hogy „Hát igen! Hogyan is tudna ügyesebben, könnyedebben helyt állni, mikor az anyatejjel az ellenkezőjét szívta magába?!” Segítségkérés, kapcsolatteremtés, emberi kapcsolatok, magába és a többi emberbe, az életbe vetett bizalom a témák ilyenkor. Nagy, jelentős, a mindennapokat, az életminőséget meghatározó „háttér”témák ezek.
Nagy különbséget látok a mindennapokban közte és a testvérei között, és igen, bár biztosan nem állíthatok ilyet, meggyőződésem, hogy a „neveltetésük” a különbség fő forrása. Úgy látom, hogy a lányaim erősen abból a hamuban sült pogácsából élnek a mindennapjaikban, amit kicsike korukban bőven kaptak tőlünk. A fiamnak akkor ebből sokkal kevesebb jutott.
Mikor minderre ráébredtem, sokáig nagyon-nagyon fájt. Most sem hagy érintetlenül persze. Elgyászoltam az elmulasztott lehetőséget, megéltem a fájdalmat. Megértettem, hogy minden pillanatban tudásom legjavát adtam: én is a saját hamuban sült pogácsámmal indultam útnak, mint ahogy anyám és nagyanyám is… Ez a dolgok egyik fele.
A másik, hogy nap mint nap megtapasztalom a pillanat erejét: azt, hogy van AZ a pogácsa, amit MOST adhatok oda neki. Igyekszem hát megélni a pillanatot, a jelent, és mostani tudásom szerint valóban vele lenni most. És látom, hogy közben gyógyulunk, ő is, én is. Mert ahogy én változtam, változom napról napra, nem csak a húgai kapnak több pogácsát, neki is egyre több jut. Nagyon nagy jelentőségét látom annak is, hogy megéli a húgaival a babázásnak ezt a módját, sőt, kiveszi belőle a részét, mint ahogyan azt a fotón is látod.
Kicsit el is tértem a kérdésedtől talán – elnézést érte! Meg talán valahol egy kicsit ki is kerültem. Ha személyesen beszélgetnénk, megérthetném jobban a Ti helyzeteteket: hogy ebből az egészből mi az, ami igazán érdekes Neked, és szívesebben is hoznék konkrét példákat a hétköznapjainkból… Nem tudom, hol laksz, a klubunkban tudunk például találkozni, kötetlenül beszélgetni. Remélem, mész azért valamire a válaszomra. Mész?
Üdv:
Ági
Sziasztok! Nagyon HELYES-) ez a cikk és maximálisan egyet értek vele.
Mert ha bármikor jó tanácsot adhatok vagy adnál, szerintem egyetlen egy dolog a lényeges: mindig hallgass az ösztöneidre -sosem fogsz benne csalódni. Immár a 3.gyermekem nevelem. A legnagyobb 7, a középső 5éves a legkisebb pedig 10hónapos, mégis még mindig az első alkalommal készített ‘S.K.hordoZOOM’ használom, napi 24órában. Kisfiam most 8kg, míg én csak épp 42, mégsem veszem észre, h szinte egész nap rajtam ‘lóg’. Már 6hónapos kora óta kísér dolgozni -igaz ez napi max.2-3óra, de láthatóan élvezi. Ha a takarítás van soron, akkor szintén a hátamon van, mint egy lajhár-bébi. És a délelőtti főzés során is segédkezik, míg el nem szundikál. Ilyenkor csak finoman beteszem a babakocsiba és már gurul is a kertbe. Évente 2-3alkalommal megyünk külföldre és megannyi alkalommal vidékre. Még sosem hiányzott a babakocsi. Nekem pedig a legmegnyugtatóbb vagy legbiztonságosabbnak tűnt a hordozó, a hordozás. Anyák, ez kötelező!-)) Nézz jobbra. Balra. Fel vagy le a földgömbön, és mutass nekem olyan helyet ahol nem ez az elsődleges ‘pozíció’ a bébinek???
…anya+tejszag+szívhang… nem kell ennél több a bébinek.
Szopizás?-)) Csak egy dolgot említenék: a két első gyermekem közt 20hónap van. Mire az egyik abbahagyta VOLNA, már jött a következő. Így egyszerre szoptattam a kettőt 4éven keresztül éjjel-nappal igény szerint. A középső kislányom 16hónapos koráig CSAK szopizott. Mondhattak b.mit a doktornénik, csak a kislányom szemeibe néztem, a formás testét és hallgattam az ösztöneimre -továbbra is. Bár sok szakkönyvet olvastam, de mindből csak azt használtam amivel a szívem is egyet értett, így mindhárom gyermekem nyugodt, békés, finom-lelkű és mindig kiegyensúlyozott. Nem hiányzik ennél több -nekem. Sőt, még sosem kellett gyógyszert használnom egyiknél sem, talán mert ‘pszihésen’ is elutasítom a betegséget. Egyszerűen nem érünk rá (csak szopizni-)
Kívánok nektek -anyukák- ‘Non stop hordozást és csak akkor pihizzetek ha szoptattok!-))
(Ha kíváncsi vagy az S.K HordoZOOM-ra -mert ilyet nem veszel és nem látsz- üzenj-))
Szia Kriszina!
Kíváncsi lennék a hordozódra. Most 1.5 hónapos a második kislányom, a nagyot nem hordoztam, de most nagyon szeretném kipróbálni. Már napok óta csak a netet bújom, hogy melyik típust válasszam.
Üdv!
Szia Krisztina!
Engem is érdekelne a hordozód, melyet a gyermekeidnél használtál/használsz. Kisfiam most töltötte be a 2. hónapot és nagyon ki szeretném próbálni a hordozást, sok jót hallottam már róla.
Köszönettel!
Szilvi
Sziasztok! Nagyon HELYES-) ez a cikk és maximálisan egyet értek vele.
Mert ha bármikor jó tanácsot adhatok vagy adnál, szerintem egyetlen egy dolog a lényeges: mindig hallgass az ösztöneidre -sosem fogsz benne csalódni. Immár a 3.gyermekem nevelem. A legnagyobb 7, a középső 5éves a legkisebb pedig 10hónapos, mégis még mindig az első alkalommal készített ‘S.K.hordoZOOM’ használom, napi 24órában. Kisfiam most 8kg, míg én csak épp 42, mégsem veszem észre, h szinte egész nap rajtam ‘lóg’. Már 6hónapos kora óta kísér dolgozni -igaz ez napi max.2-3óra, de láthatóan élvezi. Ha a takarítás van soron, akkor szintén a hátamon van, mint egy lajhár-bébi. És a délelőtti főzés során is segédkezik, míg el nem szundikál. Ilyenkor csak finoman beteszem a babakocsiba és már gurul is a kertbe. Évente 2-3alkalommal megyünk külföldre és megannyi alkalommal vidékre. Még sosem hiányzott a babakocsi. Nekem pedig a legmegnyugtatóbb vagy legbiztonságosabbnak tűnt a hordozó, a hordozás. Anyák, ez kötelező!-)) Nézz jobbra. Balra. Fel vagy le a földgömbön, és mutass nekem olyan helyet ahol nem ez az elsődleges ‘pozíció’ a bébinek???
…anya+tejszag+szívhang… nem kell ennél több a bébinek.
Szopizás?-)) Csak egy dolgot említenék: a két első gyermekem közt 20hónap van. Mire az egyik abbahagyta VOLNA, már jött a következő. Így egyszerre szoptattam a kettőt 4éven keresztül éjjel-nappal igény szerint. A középső kislányom 16hónapos koráig CSAK szopizott. Mondhattak b.mit a doktornénik, csak a kislányom szemeibe néztem, a formás testét és hallgattam az ösztöneimre -továbbra is. Bár sok szakkönyvet olvastam, de mindből csak azt használtam amivel a szívem is egyet értett, így mindhárom gyermekem nyugodt, békés, finom-lelkű és mindig kiegyensúlyozott. Nem hiányzik ennél több -nekem. Sőt, még sosem kellett gyógyszert használnom egyiknél sem, talán mert ‘pszihésen’ is elutasítom a betegséget. Egyszerűen nem érünk rá (csak szopizni-)
Kívánok nektek -anyukák- ‘Non stop hordozást és csak akkor pihizzetek ha szoptattok!-))
(Ha kíváncsi vagy az S.K HordoZOOM-ra -mert ilyet nem veszel és nem látsz- üzejj-))
Én is megnézném!!! :)))