
Harminc országból háromszázhetven filmet vetítenek augusztus 11. és 15. között a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF), amelynek programjában szakmai események, kiállítások, közönségtalálkozók, könyvbemutatók, fényfestés és családi programok is szerepelnek. – írja az MTI.
Ötven éve jött létre a Kecskemétfilm, akkor még szokatlan módon egy vidéki városban. 1985-ben pedig elindult a fesztivál is – először triennáléként, Kecskeméti Animációs Filmszemle néven -, amely később nemzetközi rendezvénysorozattá bővült. És az európai fesztiválszövetség tagja lett – idézte fel a fesztivál keddi sajtótájékoztatóján Mikulás Ferenc, a KAFF és a Kecskemétfilm igazgatója.
Mint hozzátette, a fesztivál azóta is egyfajta ünnep, ahol találkozhat a magyar és a nemzetközi animációs szakma, a média és a közönség.
Diafilmek, hangoskönyvek, CD és DVD gyerekeknek | Pepita.hu
A KAFF azonban összművészeti eseménysorozat is – jegyezte meg Mikulás Ferenc -, hiszen a filmvetítések mellett több alkotó képzőművészeti kiállításokon is bemutatkozik. De a gyerekekre is gondolnak, ők például animációs játszóházban készíthetnek saját rajzfilmet. Mint kiemelte, több program is megemlékezik majd a kecskeméti rajzfilmstúdió alapításának ötvenéves jubileumáról is.
A Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon

Koncertekkel, filmbemutatóval készül a MANK | Babafalva.hu
Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a közmédia és a Kecskemétfilm kapcsolata régi múltra tekint vissza. Kecskeméten készült például a több mint negyven országban vetített Magyar népmesék sorozat vagy a nagy sikerű Vízipók, csodapók is.
Az együttműködés azóta is folytatódik, az egyik legújabb eredmény a Toldi animációs sorozat, amelyet az MTVA rövidesen bemutat majd – közölte.
Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára hangsúlyozta: nagyon kevés olyan, tartós sikert és folyamatos fejlődést mutató magyarországi művészeti fesztivál akad, mint a KAFF. Ezért a köztestületté alakult MMA az elsők között alakított ki partneri kapcsolatot a fesztivállal. Az MMA nemrég elhunyt, tiszteletbeli elnöke, Jankovics Marcell rajzfilmrendező révén az akadémia erős személyes kötődéssel is bírt Kecskemét felé – jegyezte meg.
CD, DVD » Családi film vásárlás: árak, képek infók | Pepita.hu
Kucsera Tamás Gergely hozzáfűzte, hogy az idei KAFF retrospektív vetítésekkel emlékezik meg Jankovics Marcellről csakúgy, mint Gyulai Líviuszról és Richly Zsoltról is, az MMA Könyvkiadó pedig több kötet bemutatóját is a fesztiválon tartja meg.
Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere kiemelte, hogy a Kecskemétfilm az a műhely, amely a leginkább hozzájárult Kecskemét nemzetközi ismertségéhez, de a stúdió nemcsak a város szempontjából fontos: Kecskeméten élte túl a magyar animáció a rendszerváltást.
A jövőről szólva közölte, hogy tervbe vették a kecskeméti egyetemen egy animációs képzés elindítását és rövidesen létrejöhet a Magyar Animáció Háza is.
Kollarik Tamás a magyar versenyprogram zsűrijének tagjaként méltatta a magyar animációs filmet. Mint felidézte, negyven éve nyert Oscar-díjat Rófusz Ferenc Légy című rövidfilmje, és ez a „nagy generáció” most is aktív, miközben már a fiatalok – például Bucsi Réka – is nagyszerű alkotásokat hoznak létre, a közmédiának köszönhetően pedig a közönséghez is eljuthatnak a magyar animációs filmek.
A KAFF közönsége négy napon át három moziban és két szabadtéri helyszínen nézheti meg a magyar és európai animációs filmtermés legjavát; a fesztivál részletes programja a https://2021.kaff.hu honlapon érhető el.