5 dolog, amikért ne kérj bocsánatot, ha egyedülálló anyuka vagy

5 dolog, amikért ne kérj bocsánatot, ha egyedülálló anyuka vagy

Már-már elvárásnak tűnik a hölgyek irányába hogy mindenben jók legyenek és helyt álljanak, viszont épp ez az igény teszi, hogy néhány nő hamar szabadkozni kezd, ha valami nem pont úgy sül el, ahogy kellett volna. Ha pedig ezt összekombináljuk egy olyan személyiséggel, aki egyébként is félénkebb, szégyenlősebb, máris kapunk egy „két lábon járó bocsánatkérő-gépet”. Ám egyedülálló anyaként elmúlik ez a kényszer, egyrészt a megnövekvő magabiztosságod miatt, másrészt pedig egyszerűen belefáradhatsz abba, hogy elnézést kérj a döntéseidért, amelyeket egyedül kell meghoznod. Íme öt dolog, amikért valószínűleg már neked sincs erőd szabadkozni – és nem is kell.

Nem mondasz mindig igent

A gyermeked talán már neked is szóvá tette, hogy amíg a barátai szinte azonnal megkapják a játékokat amiket kinéznek, neki általában várnia kell rá. Ez nyilvánvalóan azért van, mert neked egy fizetésből kell gazdálkodnod, míg a többi gyerek valószínűleg nem csonka családban nevelkedik. Ilyenkor érdemes lehet megpróbálni elmagyarázni neki ezt, hiszen a szíve mélyén úgyis tudja, hogy amit csak tudsz, megadsz neki, így talán nem nagy ár, ha néhány dologra várnia kell – már ha megkapja egyáltalán, egy százezres PS-t például nem biztos, hogy meg fogsz tudni venni egyetlen fizetésből. Emellett az, hogy néha várnia kell, valójában jó tanulság neki ebben az azonnali társadalomban. Ezt persze most még nem fogja megérteni, de később minden bizonnyal a javára válik majd.

Kevesebb társasági életet élsz

Valószínűleg többet is szeretnél, de bizonyára minden energiádat felemészti a munka, a házimunka és a gyermeknevelés. Ha pedig netán van néhány extra órád, nem biztos, hogy feltöltődésképpen nagyobb társaságra vágysz, sokkal inkább elmész beszélgetni a legjobb barátnőddel, vagy csinálsz valami élvezetes programot a gyermekeddel. És mindez érthető – ha pedig netán néhány ismerős szóvá tenné ezt, magyarázd el, hogy miért van ez így, de ne magyarázkodj.

Nem sajnálod a válást

A válást a gyermek éli meg a legnehezebben, ha nem is azonnal, de a hosszú távú hatásokat tekintve biztosan. Felmerül a kérdés, hogy ezért mennyire kell hibásnak érezned magad, és rágódni rajta, hogy nem-e lett volna jobb neki, ha együtt maradtok az apjával. Segítek:az sokkal rosszabb lenne. Látnia, és nap mint nap tapasztalnia a szülei között lévő feszültséget jóval ártalmasabb lenne a lelki világának – nektek pedig főleg. Nem véletlenül döntöttetek a válás mellett, fölösleges hát szabadkozni miatta, az energiákat jobb inkább arra fordítani, hogy a lehetőségekhez mérten minél jobb életkörülményeket teremts magadnak és a gyerekednek.

Nem tudsz a nagy pénzre „hajtani” hiába lenne szükséged rá

pénz
pixabay.com

Sokan azt gondolhatják, hogy egyedülálló anyaként az anyagiak előteremtése az elsődleges prioritás, hiszen a mindennapi élethez szükséges összeg mellett megvannak egy gyermek „különleges” igényei is, amikhez bizony pénz kell. Ám a helyzet az, hogy egy teljes munkaidős állás fedezheti ugyan mindezt, ám az viszont azzal jár, hogy nem tudsz ezen felül egyéb, akár otthon végezhető munkát vállalni, hogy kiegészítsd a keresetet, hiszen akkor majdhogynem semennyi idő nem jutna magára a gyerekre. Ezt pedig a legtöbb szülő nem merné megkockáztatni. Nyilván keményen dolgozol, és megteszel mindent, hogy a legjobb körülményeket tudd biztosítani magatoknak, azonban mindenki tudja, hogy az elsődleges hivatásod az, amikor valaki úgy hív: „anya!”. Érdemes megbecsülni a gyermekkel tölthető időt, hiszen előbb-utóbb felnő, és nem játszhatsz vele többé úgy, ahogyan azt megteheted, amíg még gyerek.

Nem tudsz mindig az a felnőtt lenni, aki akarsz

Valószínűleg te is többször szeretnél hozzátenni valamit az iskolai szülői közösség munkájához, vagy épp sütit sütni egy rendezvényre, ám a szabadidőd és/vagy energiaszinted miatt nem tudod ezt megtenni. Nem mindig tudsz az az ember, vagy épp az a barát lenni, aki szeretnél, mert komolyabb programok helyett „csak” egy ebédmeghívással, vagy egy kávézással tudsz szolgálni a legközelebbi ismerőseidnek is. Ám ezért sem szükséges elnézést kérned. Akik ismernek és szeretnek, úgyis megértik, akik pedig nem, azok véleménye vajmi keveset számít.

Tény, hogy egyedülálló anyaként sokkal nehezebb helyzetben vagy, mint a házasságban élők, és néha a büszkeségedet lenyelve el kell fogadnod a családod, vagy a barátaid segítségét. Ám éppen ezek a nehezebb körülmények edzenek meg téged, és pontosan emiatt nem szükséges szabadkoznod azokért a döntésekért, amelyeket egyedülálló szülőként hozol.

(VIA)

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .