7 játéktipp kicsiknek – a pénz körül

játék pénztárgép

Bármilyen furán is hangzik, gyermekeink pénzügyi nevelését születésük után szinte azonnal elkezdjük – legfeljebb nem tudunk róla. A pénzügyi nevelésnek ezer rétege van – a gyermekünk életkorától függően. Ezek közül pedig sok készség, képesség megalapozását nyugodtan elkezdhetjük akár már totyogókorban is – ugyanis ezek a készségek, képességek nemcsak a pénzügyek terén lesznek még hasznosak a gyermekeinknek, hanem az élet sok más területén is.

Pénzügyi nevelés – fiatalabbak is elkezdhetik…

El is kezdik. A gyerekek ugyanis születésük pillanatától fogva figyelnek. Először minket, a szüleiket, hiszen az első időben jóformán mi jelentjük nekik az egész világot. Aztán pedig a tágabb környezetüket is, hogy megtapasztalják, mi micsoda, hogyan néz ki, mire jó, milyen a tapintása, illata, íze, stb. Ebbe a táguló világba pedig, akárhogy nézzük is, beletartozik a pénz is. A gyerekek látják, ahogyan mi használjuk, sőt általában óvodás korban elkövetkezik az az idő is, amikor már ők is kapnak pénzt: vagy jutalmul kisebb-nagyobb segítségért, vagy ajándékba (pl. locsolkodásért vagy születésnapra), vagy egyszerűen csak kitör a gyereken a gyűjtőszenvedély, és nagy örömmel potyogtatja az aprót a malacperselyébe. (Anyukák jól ismerik ezt a korszakot, amikor a gyerkőccel nem lehet úgy elmenni sehová, hogy ne úgy jönne haza, hogy a zsebe csigaházzal, falevéllel  gesztenyével, kaviccsal, vagy bármilyen más kacattal ne lenne tele.)

Vagyis már a beszédtanulás időszakától kezdve el lehet kezdeni a gyereket bevezetni a pénzügyek világába. És ha már kicsi gyerek, akkor miért ne tegyük ezt játékkal?

Íme 7 játéktipp a különböző korú gyerekeknek, amelyekkel többféle képességet, készséget lehet fejleszteni, illetve néhány dolgot megtanítani a pénzről.

  1. Ujjszámoltatók

A beszélni tanuló kicsik is szívesen számolgatnak az ujjaikon, mert a játékot és a felfedezést látják benne. Az ujjszámoltató mondókák ugyanis nemcsak a számokat tanítják a gyerekeknek, hanem a saját testüket (ujjaikat) is felfedezik vele.

Ilyen mondóka pl. a „Rigó mama számolgatja” kezdetű versike:

Rigó mama számolgatja,
Megvan-e az öt fióka.
Egy, kettő, három, négy, öt
Mind megvannak, ásítoznak,
Lassan-lassan elcsitulnak.

 

  1. Egyéb számoló mondókák

A kicsit nagyobbaknak, akik már akár tízig is tanulnak számolni, örökzöld slágere az „Egy – megérett a meggy…” típusú számoló mondókák. Ezek nemcsak a gyerekek nyelvi kifejező készségét, szókincsét fejlesztik, hanem a lassan alakuló számfogalmat is erősítik bennük. A pénzügyek alapozásához pedig jól jön, ha a gyerek a számokkal jóban van. Ezt már a kiscsoportos-középsős gyerekekkel lehet gyakorolni.

  1. Rendrakás

Ezt általában a legritkább esetben nevezik akár a szülők, akár a gyerekek játéknak, pedig van benne lehetőség bőven.

A kisebb gyerekeknek természetesen még segítsünk a rendrakásban, és nekik ez lesz a játék, a nagyobbaknak pedig már különböző matematikai-logikai feladatokat is adhatunk pakolás örve alatt. Ha pl. azt mondjuk, hogy először tegyünk a helyére mindent, ami sárga, vagy szögletes, vagy a babákat, stb., akkor máris egy csoportosító játékot játsszunk. A csoportosításnak pedig a hasonlóságok-különbségek észlelése, megfigyelése terén van jelentősége – egy kiemelt ismérv alapján keresünk hasonlókat (vagyis logikai műveletet végzünk).

Ahogy nő a gyerek, úgy adhatunk neki egyre nehezebb feladatokat, pl. nem egy tulajdonság (ismérv) alapján kell csoportosítani, hanem két szempontot is figyelembe kell venni a válogatásnál, pl. keressük meg és pakoljuk el a piros színű és kocka formájú tárgyakat.

Ezek nagyon jó alapgyakorlatok lesznek később a különböző címletek felismeréséhez.

  1. Logikai sorrend – gyerekdalokkal

Ki ne ismerné az „Én elmentem a vásárba félpénzzel…” kezdetű örökbecsű dalocskát, amit úgy lehet nyújtani, mint a rétestészta? És minél hosszabb lesz a sok különféle állat dalba foglalásával, annál nagyobb kihívás lesz a gyerkőcnek is, hogy a megfelelő sorrendben újra és újra el is tudja ismételni a dalt.

Ha emelni akarjuk a tétet, akkor eleve fordított sorrendben énekeljük meg az állatok hangjait, mert az sokkal viccesebb.

És hogy mi köze a pénzügyekhez a sorrendiségnek?
Próbálj meg egyszer úgy pénzt felvenni az ATM-ből, hogy nem a megfelelő sorrendben végzed a műveleteket, vagy úgy lakáshitelt felvenni, hogy nem járod végig hozzá a megfelelő kálváriát…

  1. Logikai sorrend – láncmesékkel

Ugyanaz pepitában, pontosabban mesével. Emlékszel még a kakas és pipe meséjére? Na, ez a mese pont ilyen láncmese – ha a gyerek megjegyzi a részleteket, máris több készséget, képességet fejlesztettél: memória, megfigyelés, sorrendiség.

  1. Abakusz – házilag is

Tudod, mi az abakusz? Az a már az ókorban is számolásra használt izé, amin több sorban eltérő színű golyókkal végezték a számításokat.

abakusz

Ami ebben buli:

  • a kicsik megismerkednek a számokkal (már megint a számfogalom kialakítása, erősítése)
  • csoportosíthatnak (színek szerint mindenképpen, de a nagycsoportos gyerekek némelyike már simán számol tízes átlépéssel is, nekik már a tízes számkörön kívüli összeadás, kivonás sem lehetetlen ezzel az eszközzel)
  • manipulatív készségek fejlesztése – kisebbeknek pedig a kézügyességük is fejlődik.

Ha nincs ilyen abakuszod, és nem is tudsz szerezni, színes gyöngyökből fűzött láncokkal simán helyettesítheted.

  1. Boltos-piacos játék

Ez már azért kicsit konkrétabban a pénzhez kötődő játék, és azt hiszem, nem is kell sokat magyarázni. Az a szép benne, hogy játékpénzzel, gyöngyökkel, vagy akár LEGO-kockákkal is lehet gyakorolni a pénz használatát. Itt lehet felhívni a gyerek figyelmét a pénz használatának olyan alapvetésére, mint hogy semmit nem vehetünk el csak úgy, hanem mindenért fizetni kell. De a vásárlás folyamatát is megismertethetjük, begyakoroltathatjuk vele. Pl. azt is, hogy a vásárlás azzal kezdődik, hogy köszönünk, és nem a pénz és az áru cseréjével, hanem a nyugta átadásával és az elköszönéssel végződik.

Mindeközben még egy nagyon hasznos dolgot megtaníthatunk a gyereknek a piacos játékban: az alkudozást. Sokan ezt nem tartják jó ötletnek, mert pitiáner dolognak érzik. (Boltban valóban ritkaság az, hogy alkudozzunk, pedig tudok olyan kábelTV-szolgáltatóról, amelyiknél ezt gond nélkül meg lehet tenni. 🙂 ) Ha valakinek ilyen aggályai vannak, akkor arra szoktam kérni az illetőt, hogy képzelje magát egy felvételi interjúra, ahol éppen az új állása kapcsán próbál alkudozni a jövendő fizetésére.

Ezt a játékot már akkor is lehet játszani, ha a gyerek még nincs annyira otthon a számok világában, hiszen ilyenkor akár darabra is kiszámolható, hogy mennyi gyönggyel fizet. Később persze, amikor már tud 10-ig (netán még tovább) számolni, a vásárlás közben már el lehet neki magyarázni a több-kevesebb fogalmát is (pl. hogy 5 forint kevesebb, mint 10, de több, mint 2).

Jó játékot!

 fotók: pixabay.com


Erről a témáról a Gyermeknevelés rovatban olvashatsz többet!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .