A balkezes intelligensebb?

A balkezes intelligensebb?

Természetesen erre semmilyen tudományos bizonyíték nincsen, viszont az élet számos területén kell trükkösen megoldani bizonyos dolgokat annak, aki balkezesként éli a mindennapjait. Hogyan segítsd a gyermeked, ha balkezes? Általában mit kell tudni a balkezességről? Ma van a Balkezesek Világnapja!

Mondhatni mesebeli dolog balkezesnek lenni, hiszen a statisztikák szerint minden hetedik ember balkezes. Azonban nagyon érdekes, hogy ha csak a genetikán múlna, akkor jó eséllyel magasabb lenne ez az arány, ugyanis egészen a XX. század közepéig mindenféle drasztikus megoldást kitaláltak arra, hogy a gyerekeket „átneveljék”. Szerencsére ma már szigorúan tilos átszoktatni a balkezes gyermeket a jobb kézre. Ennek az az oka, hogy már magzatkorban kialakul melyik agyfélteke lesz a domináns az adott ember egész életében és ha ezt megváltoztatjuk, akkor súlyos zavarokat okozhat (dadogás, olvasási, írási vagy számolási zavart, viselkedési zavarokat, önértékelési zavarokat és még sorolhatnánk). Szóval átszoktatni nem szabad és nem is érdemes, úgy tökéletes a gyermek, ahogy van, de hogyan segítsük őt?

Mitől lesz valaki balkezes?

Először is nézzük meg, hogyan alakul ki a balkezesség: Megfigyelések szerint a jobb kéz hosszabb idejű (6 hónap vagy több) sérülése esetén sokan válnak balkezessé és a gyógyulásuk után is a bal kezüket használják gyakrabban. Ezt hívják szerzett balkezességnek.

Létezik olyan elmélet, amely szerint a magasabb tesztoszteronszint magzati korban balkezességhez vezet. Norman Geschwind neurológus nevéhez fűződik, hogy a tesztoszteronszint befolyásolja a magzat agyának fejlődését. A férfi agy később fejlődik ki, mint a női, és bal agyfélteke később, mint a jobb. A tesztoszteron elfojtja a bal agyfélteke fejlődését, ezáltal a jobb agyfélteke erőteljesebben fejlődhet. Így a magzat nagyobb valószínűséggel válik balkezessé, mivel a jobb agyfélteke irányítja a test bal oldalát. De az is tény, hogy a születéskor fellépő stressz is kiválthat balkezességre való hajlamot.

Genetikai okok is közrejátszhatnak a balkezesség kialakulásában, de nem kizárólagosan. Ha mindkét szülő balkezes, akkor is csak 46% annak az esélye, hogy a gyerek is balkezes lesz, de ebben a környezeti tényezők is szerepet játszanak (hiszen ilyenkor a gyerek a két szülőtől a bal kéz használatát látja).

Honnan tudhatod, hogy a gyermeked balkezes vagy jobbkezes lesz?

Kisgyermekeknél előfordulhat, hogy felváltva használják a kezüket mondjuk játék közben vagy evéshez, ezek kevésbé bizonyító tényezők – egyébként minél kisebb a gyerek, annál kevésbé van ennek valódi fontossága. Létezik egy gyorsteszt, ami persze nem 100%-os, de azért valamennyire használható. Egyszerűen figyeld meg, hogy amikor spontán integet melyik kezét használja!

Van egy másik módszer, amivel pontosabb eredményt kaphatsz. Egyszerűen fogj egy darab papírt és írd fel az alábbi 10 tevékenységet – természetesen, ha nagyon kicsi a gyermeked, akkor néhány pontot nem fogsz tudni vele elvégezni:

  1. Írás
  2. Rajzolás
  3. Dobás
  4. Ollóhasználat
  5. Fogkefehasználat
  6. Késhasználat (villa nélkül)
  7. Kanálhasználat
  8. Seprű fogása (melyik kézzel fogja feljebb?)
  9. Gyufa meggyújtása (melyik kézben van a gyufaszál?)
  10. Doboz kinyitása (melyik kézzel végzi a nyitó mozdulatot)

Ha ezt a 10 dolgod megcsináltatod vele, akkor a következő módon pontozd mindet: Ha valamelyik kezével csak általában végez egy feladatot, akkor az 1 pontot ér az adott kéznek, ha mindig azzal végzi, akkor 2 pontot. Ha nem lehet megállapítani (mert egyformán váltogatja a kezeit), akkor 0 pontot.

Lesz így egy listád, hogy melyik kéz hány pontot kapott – ebből már azért lehet következtetni, hiszen ha lényeges az eltérés valamely kéz javára, akkor már meg is vagyunk. De ha azt is ki szeretnéd számolni, hogy milyen mértékben domináns az egyik keze a gyermeknek (vagy felnőttnek akár), akkor végezd el az alábbi műveleteket, ebben a sorrendben:

  1. A jobb kéznél kijött értékből  VOND KI a bal kézre kijött értéket!
  2. A jobb kéz értékéhez ADD HOZZÁ a bal kéz értékét!
  3. Az 1. eredményt oszd el a 2. eredménnyel!
  4. A 3. eredményt szorozd meg 100-al!

A végeredmény egy olyan szám, ami -100 és + 100 között van! Ha ezen belül is –100 és 0 között, akkor a bal kéz a domináns, míg ha 0 és 100 között, akkor a jobb. Ezen belül is a -70 érték azt jelenti, hogy inkább domináns a bal kéz, mintha mondjuk -10 lenne a végeredmény, ahogyan a +80 is inkább domináns jobb kezet jelent, mint a +20.

Mindennapos balkezes problémák?

Vannak olyan tárgyak, amellyel különösen nehéz balkezesként dolgozni, ilyen tipikusan az olló, de egy balkezesnek nehézséget okoz a normál ceruzahegyező használata. Felnőtt balkezesek gyakori problémája, hogy egy üveg bor kinyitásával meg kell küzdeni, hiszen a dugóhúzók általában jobb kézre állnak, vagy ilyen lehet a konzervnyitó használata is. Az írás is nehezebb a jobbkezesekre tervezett füzetekbe. Szerencsére számos mindennapi eszköz kapható már balkezesekre, igaz kicsit utána kell járni, de érdemes, mert sok szenvedéstől kímélnek meg bennünket ezek az eszközök. (A szerző privát megjegyzése: egy jó barátom otthonában, ahol az egész család balkezes, még a csapok is balkezesre vannak alakítva és mikor látogatóban vagyok náluk jókat derül, amikor én szerencsétlenkedem egy pohár víz kitöltésével. Mondjuk ilyenkor átérzem a helyzetét…)

Étkezéskor nem mindegy, hogy a balkezest hova ültetjük, ha nem szeretnénk, hogy „összekönyököljön” a mellette ülő jobbkezessel.

Később autóvezetés során is nehezebb a „gyengébb”, jobb kézzel megtanulni a sebességváltást (ugyanakkor sokkal biztosabban fogják a balkezesek a kormányt).

Tényleg magasabb az intelligenciája a balkezeseknek?

Ahogy azt a bevezetőben is írtuk, sajnos, ezt semmi nem támasztja alá, de egy dolog biztos: mivel a balkezeseknek meg kell tanulniuk számos jobb kézre tervezett eszközt használni, ezért nekik általában ügyesebb a jobb kezük, mint a jobbkezesek bal keze. Illetve számos híresség lehet balkezesként a példaképünk, például Leonardo da Vinci vagy Ludwig van Beethoven, esetleg Petőfi Sándor vagy Puskás Öcsi, ha inkább a színészet érdekel minket, akkor Robert De Niro, Julia Roberts vagy Keanu Reeves is lehet emiatt (is) hódolatunk tárgya, de Isaac Newton vagy Marie Curie tudásának sem volt köze ahhoz, hogy melyik kezével írt – a zene szeretők pedig megleshetik Jimmy Hendrix híres átalakított balkezes gitárját bármely fotón, de meg lehet nézni egy Paul McCartney koncertet a Youtubeon, hiszen ő is bal kézzel pengeti az összes húrost, ami a kezébe akad, mint az alábbi felvételen is…

Képek forrása: Pixabay.com

Erről a témáról a Kisgyermek fejlődése rovatban olvashatsz bővebben!

 

 

 

Mentés

Mentés

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkÁllatkertek Éjszakája 2017. augusztus 25-én
Következő cikkGyerekek táplálása nyáron