Balszerencse-e a balkezesség?

balkezes-gyermek-226x300.jpg

Balszerencsének gondolták sokáig, ha valaki balkezesként jött a világra, és továbbra is vannak olyan helyek, országok, falvak, ahol még ma sem tudnak belenyugodni abba, ha balkezes születik a családba. Talán az is közrejátszik ebben, hogy a bal szó önmagában is mindig valami negatívumhoz kapcsolódik, mint a baleset, baljóslat, balsiker, balfácán. De valóban a szerencsétlenség bélyegét hordozza a balkezes? Hiszen a világ népességének 10-15 százaléka ehhez a kisebbséghez tartozik…

– A téma igen hálás – mondja Kiss Erzsébet óvodapedagógus, aki egyben a Magyarországi Balkezesek Egyesületének az elnöke is. – Helyesebben hálás és hálátlan is, időszerű és időszerűtlen. Hogy miért? Mert annak ellenére, hogy ma már tudjuk okát, ismerjük a hozzá kapcsolódó gondokat, mégis sok tévhit, hibás nézet van forgalomban a balkezességgel kapcsolatban. Mi is a balkezesség? Sokak hiedelmével ellentétben nem születési hiba, nem fogyatékosság, nem is rossz szokás, egyszerűen csak genetikai eltérés. Okozójának génjét már meg is találták a tudósok.

Sokan foglalkoztak vele, és ma is sokan gyártanak különféle elméleteket, holott mára már egyértelműen kiderült, hogy többnyire öröklött tulajdonságról van szó, amely már a magzati korban kialakul, és a jobb agyfélteke dominanciáján alapszik. Az érintetteknek sokkal kevesebb gondot okoz a balkezesség, mint a környezetnek. Magam is balkezes vagyok, három gyermekem közül kettő szintén, felmenőim között is sokan azok. Tehát az öröklődéselmélet nálunk, a családban beigazolódott. Statisztikai adatok is bizonyítják, hogy ahol mindkét szülő balkezes, ott az esély 46 százalékos, hogy az utódok is azok lesznek.

– Mi a gond a balkezességgel, miért kell mégis erről a témáról időről időre újra beszélni?

– Mert sokan, sajnos szakemberek körében is, tévesen ítélik meg a balkezességet, a balkezesek helyzetét. Naponta hallani olyan óvodáról, gyermekintézményről, családról, ahol azon munkálkodnak, hogy a gyermeket leszoktassák a balkezességről. Hányszor halljuk, hogy a szép kezeddel egyél, a másik kezeddel fogd a játékot. De vannak ennél sokkal drasztikusabb eljárások is, mikor ütik a gyerek bal kezét, vagy hátrakötik, hogy étkezéskor, rajzoláskor, írás közben a jobb kezét használja. Pedig ma már elfogadott pedagógiai irányelv: az erőszakos átszoktatás tilos!

A mindenáron történő korrigálás rendkívül sokat árt. Ugyanis, ahogy Hámori József híres könyvében, Az agy aszimmetriái című műben kifejti: a bal kéz dominanciát örökletes és hormonális tényezők együttesen okozzák, már magzati korban eldől, hogy melyik agyfélteke lesz a domináns – a balkezesek esetében ez a jobb agyfélteke. Tehát az átszoktatásnak nincs értelme, az erőszakos megváltoztatás súlyos zavarokat okozhat, többek között dadogást, írási és olvasási problémákat, bizonytalanságot, agresszivitást, önbizalomhiányt.

A pedagógusok sem ismerik széles körben a balkezesség anatómiáját. Amikor 2005-ben létrehoztuk egyesületünket, elsősorban érdekvédelmi meggondolásból tettük, hiszen egy kevéssé szervezett kisebbségről van szó, amely nem képes kiállni önmagáért. De közben rájöttünk, hogy nagy szükség van a felvilágosító szóra, előadásokra, ezért oktatási, információs tevékenységet is folytatunk, ismertetjük a legújabb kutatási eredményeket, módszertani előadásokat tartunk. Országszerte vannak rendezvényeink gyermekintézményekben, játszóházakban, különféle fórumokon. Mivel a balkezeseknek már nemzetközi világnapja is van, minden évben Gárdonyban tartunk találkozót és figyelemfelkeltő rendezvényt.

– Úgy tűnik, hogy a balkezesség nem is annyira a balkezesek problémája, inkább a környezeté.

– A többségi társadalom hajlamos elítélni, megbélyegezni mindazt, ami más, ami kilóg a sorból, eltér az átlagostól. Pedig a balkezesség nem kódolt szerencsétlenség, hiszen akár még előny is lehet. Sok balkezes hírességet ismer a történelem, főként a művészet világa. Leonardo, Michelangelo, Newton, Beethoven is ebbe a csoportba tartoztak mások között. De híres sportolókat is sorolhatnánk, a teniszben, a vízilabdában, az ökölvívásban kifejezetten előnyt jelenthet a balkezesség. Különféle logikai játékokban, számítógép-használatban kreativitásuk révén különösen ügyesek a balkezesek. Azt mondhatjuk, hogy önmagában a balkezesség – ha nem is jelent feltétlenül előnyt minden esetben – hátrányt sem. A balkezesek nem ügyetlenebbek és nem butábbak jobbkezes társaiknál.

– Ha segítségre szorulnak, miben kell őket támogatni?

– Mindenképpen az elfogadásban. Ugyanúgy kell tekinteni rájuk, akár a jobbkezes többségre. A segítség a mindennapokban ennek ellenére jól jön, ugyanis egy jobb kézre koncentráló világ módszertana és eszköztára nem veszi figyelembe a balkezes kisebbség szükségleteit. A különféle használati eszközök, szerszámok mind a jobbkezesekre berendezett világ igényeit szolgálják. Szerencsére ma már létezik internetes balkezes bolt, ahol lehet kapni az ollótól az írószerekig különféle balkezes eszközöket, amelyek megkönnyítik dolgukat a tanulásban, munkában. Sok balkezes fokozottan érzékeny, esetleg éppen az őt ért megjegyzések, bántalmak miatt. Ezért otthon, a családban, és a gyermek közösségekben is fokozott figyelemmel, szeretettel kell foglalkozni velük, de semmiképpen nem megkülönböztetve balkezességük miatt.

És ha az elfogadás, a megértés általánossá válik, talán fel sem tűnik senkinek, hogy ki melyik kezével étkezik, alkot, dolgozik, akkor nem lesz téma a balkezesség.

Leopold Györgyi, MTI-Press, fotók: Freedigitalphotos.net

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkA cseh szülészek elutasítják az otthonszülést
Következő cikkNői Tuning konferenciasorozat – inspiráció és ötletek

1 KÉRDÉS

  1. Nagyon örülök ennek a cikknek.
    „A mindenáron történő korrigálás rendkívül sokat árt.” Ebben a bekezdésben leírtakat sajnos sajkát kisfiamon tapasztaljuk. Óvódás korára még nem alakult ki teljesen a kezessége, de láthatóan balkezesnek indult… mindent azzal kezdett azzal nyúlt dolgokért. Aztán jött az ovi.. sok jobbkezes és jobbkezes feladat. Ez megzavarta elkezdett erősen kétkezes lenni. Majd egyszer csak döbbenten tapasztaltam,ohgy akaratunk ellenére átszoktatták jobb kézre. Ami folyamatosan gondot okoz, most tanulási nehézségei vannak… ezért és másokból kifolyólag logopédiai előkészítőbe került.
    Óvó néni közölte egyszer, hogy ő mindent a jobb kezébe ad mert azzal jobban jár. Pedig mi szülők nyomatékosan kértük hagyják azzal dolgozni enni amelyik neki jobb, mert még nem alakult ki de valószínűleg bal kezes lesz. Engem azért is foglalkoztatott,mert én is balkezes vagyok. Mérhetetlenül felháborít a mai napig ez a viselkedés.. pedig úgy gondoltuk jó óvódást óvó nénit választottuk. most úgy érzem egy életre „megnyomorították”.

    Nem tudom hogyan segíthetnék neki.. sírhatnékom van, ha látom a kínlódását a ceruzafogásának bizonytalanságát stb.

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .