A családon belüli erőszak nem csak a feleségeket érintheti, gyakran az anya ellen elkövetett bántalmazás összefonódik a gyerek(ek) testi fenyítésével is, akikből aztán felnőttként szintén bántalmazó szülő válhat – kialakítva ezzel egy ördögi kört. Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta összefoglalta, melyek a szülői terror fajtái, és miből veheti észre a környezet, ha nagy a baj.
A családon belüli brutalitások nagyon ritkán derülnek mi, mert a gyermekek képesek a családon belüli erőszakot saját rosszaságuknak tulajdonítani (viselkedésükkel magyarázni, bűntudatot érezni miatta), másrészt joggal tartanak az „agresszor” bosszújától is. Az áldozat tehát legtöbbször egyszerűen letagadja a bántalmazást – vagy azért, mert lelkileg, anyagilag kiszolgáltatott helyzetben van, vagy hogy megőrizze a család egységét.
Számos pszichológiai vizsgálat bizonyítja, hogy az a gyermek, aki családjában a szülői agresszivitás rendszeres áldozata, vagy ismétlődően szemtanúja a szülei közötti erőszakos viselkedésnek, felnővén gyakran maga is agresszívvá válik a családjában. A kutatások szerint megóvhatja a gyermeket attól, hogy felnőttként önmaga is agresszív legyen a tanárok támogató, védelmező magatartása vagy a családhoz közel álló felnőttek fellépése. Lényeges megemlíteni, hogy a gyermekvédelmi törvény értelmében nemcsak az számít büntetendőnek, aki magát az erőszakot elköveti, hanem az is, aki tud a bántalmazásról, de nem tesz ellene.
Nem csak fizikai terror létezik
A mindenki által ismert fizikai és szexuális erőszakon túl érzelmi erőszakról is beszélhetünk. Ez nem más, mint a gyermek egészséges lelki fejlődésének akadályozása leszólás, fenyegetés, vagy kiabálás által. Bármilyen szülői viselkedés számíthat tehát bántalmazásnak, ami a gyermekben tehetetlenséget, zavarodottságot, bűntudatot vagy félelmet vált ki, gátolja annak személyiségfejlődését. Ezen kívül az elhanyagolás is büntetendő kategória, ami nem más, mint a gyermek testi-lelki szükségleteinek figyelmen kívül hagyása. Ilyen viselkedés például, ha a szülő betegség esetén nem viszi orvoshoz, vagy nem járatja iskolába gyermekét.
Fontos tisztázni azt is, hogy a túlzott önfegyelem stresszt okoz a gyermeknek, ezért ha állandó alkalmazkodást várunk el tőle, az gátolja az egészséges személyiségfejlődését. Sok családban él még a hagyomány, hogy az erőszak elfogadott nevelési eszköz. A túlterhelt szülők gyakran megfeledkeznek arról, hogy a gyermek nem rossz, csak tapasztalatokat szeretne gyűjteni. Fel akarja fedezni a világot, megismerni saját és mások határait.
Az intő jelek kezdetben nem feltűnőek
A bántalmazást elszenvedő gyermek környezete gyakran csak azt veszi észre, hogy a gyermek magatartása megváltozott, fejlődésében, tanulásában, emberi kapcsolataiban, szociális beilleszkedésében akadályok mutatkoznak. Sok-sok év elteltével jelentkezhetnek a komolyabb tünetek: a magányosság, szorongás, bűntudat, tehetetlenség, agresszív viselkedés, gátlásosság, hamis-én kialakulása (ez azt jelenti, az illető úgy viselkedik, ahogy mások várják tőle, saját érdekeinek és vágyainak ellentmondó módon). A bántalmazottak között igen gyakori az öngyilkosság, depresszió, alkohol és/vagy drogfüggés, bűncselekmények.
Ha megtudjuk, hogy a környezetünkben gyermekbántalmazás folyik, fontos, hogy értesítsük a gyermek nem bántalmazó családtagjait, akik megvédik a gyermeket és segítenek az érzések feldolgozásában. Fontos emellett a szülők támogatása is, hogy más, gyermekbarát nevelési eszközöket találjanak, saját feszültségeiket elfogadhatóbb formában vezessék le.
Habis Melinda klinikai szakpszichológus, személyközpontú terapeuta | Kérdezd szakértőnket>>
