A gyermek-kardiológiát és a fogyatékosokat segítő intézményeket támogatja a Gyógyvarázs

Tizenegy egészségügyi intézmény részesülhetett 25 millió forintos eszköztámogatásból a K&H gyógyvarázs program 2012-es pályázatán, amely kiemelten támogatja a gyermek-kardiológiát és a fogyatékosokat segítő intézmények munkáját.

A pályázati kiírásra 105 intézmény küldte be anyagát, ezek közül választotta ki a zsűri az eszköztámogatásban részesülő nyolc vidéki és három budapesti intézményt. A K&H gyógyvarázs program az idei évben a gyermek-egészségügy két kritikus területét, a gyermek-kardiológiát és a fogyatékosokat segítő intézmények munkáját részesítette kiemelt, de nem kizárólagos figyelemben.

Az idei nyertesekkel együtt a program már 153 intézmény munkáját támogatta az ország 19 megyéjében, több mint 400 millió forinttal – közölte a pályázat kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

A program fő elemét képező országos pályázat hatálya kiterjed az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvő- és járóbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra.

A múlt évben a gyermekszemészet és fül-orr-gégészet, 2010-ben a gyermek-tüdőgyógyászat és gyermek-traumatológia, 2009-ben a csecsemő- és gyermekrehabilitáció, 2008-ban a központi ügyeleteket ellátó gyermekgyógyító intézmények, 2007-ben a gyermeksebészet, 2006-ban az újszülött, azon belül a koraszülött mentéssel és ellátással foglalkozó intézmények kaptak kiemelt támogatást.

MTI

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .