A hercegi utódnak erős a tüdeje és jó súlyban van

brit-trónörökös-k.jpg_.jpg

Alig egy napot töltött  kórházban Katalin a szülés után: kedd este a házaspár és az újszülött hazatért a Kensington-palotába.  Az alaposan bebugyolált csecsemőből jórészt csak a feje búbja látszott; ebből is kiderült azonban, hogy a gyermeknek – édesapjához hasonlóan – nincs sok haja, legalábbis egyelőre.

Vilmos, aki végig felesége mellett volt a kórházban, egyenes utalást tett arra, hogy a „nagyfiú” – aki „jó súlyban van” – nemigen hagyhatta aludni őket az éjszaka, mondván: a gyermeknek „erős tüdeje van, az egyszer biztos”.

A herceg kihasználta az alkalmat egy bókra is, kijelentve: a gyermek „szerencsére” Katalinra hasonlít. Elárulták azt is, hogy Vilmos sikeresen túlesett fia első pelenkacseréjén.

Katalin Vilmos oldalán, karján az újszülöttel jelent meg a kórház ajtajában, a felsorakozott rajongók ezreinek hatalmas üdvrivalgása és a több száz fotós villanófény-áradata közepette. Az újdonsült apa néhány másodperc után – még meglehetősen gyakorlatlannak tűnő mozdulatokkal – átvette a kisfiút.

A házaspár az újságírókkal folytatott rövid eszmecsere után visszament a kórházba, a csecsemőt egy gyermekülésbe ültették, majd ismét megjelentek, és a hordszéket az időközben előállt Range Rover hátsó ülésére erősítették, a menetiránynak háttal – bár ez nem sikerült tökéletesen. Ezután Vilmos maga ült a volán mögé, és a hercegi pár a gyermekkel a Kensington-palotába hajtott.

Vilmos herceg, aki a brit királyi légierő kutató-mentő helikopterpilótájaként dolgozik egy walesi támaszponton, a brit törvényeknek megfelelően kétheti apasági eltávozást kapott. Hírek szerint a házaspár a herceg szabadságának lejártával Vilmos szolgálati otthonába tér vissza, amely a walesi támaszpont közelében, egy eldugott kis faluban rejtőzik.

Diana hercegné nyomában?

Katalin kék pöttyös kismamaruhát viselt ez alkalommal, akárcsak Diana hercegné 1982-ben, amikor elsőszülött fiát, William hercegget mutatta be a nyilvánosságnak.  A brit sajtó szerint a ruha választása tisztelgés volt Vilmos herceg édesanyja, Diana hercegné emléke előtt.

kate-diana

Hogy másban is követi-e Diana hercegné példáját, azaz fogja-e szoptatni újszülött gyermekét Katalin, még nyitott kérdés. Legalábbis hivatalos információk még nem láttak napvilágot, ugyanakkor a pöttyös ruhát is forgalmazó Seraphine márka tulajdonosa úgy nyilatkozott, Katalin több szoptatós ruhát is rendelt tőlük.

Ő Királyi Fensége, György, Cambridge hercege

A kisfiúnak a György Sándor Lajos – George Alexander Louis – nevet választották a szülei.  A házaspár londoni hivatalának és rezidenciájának bejelentése szerint a hétfőn született hercegi utód hivatalos neve Ő Királyi Fensége, György, Cambridge hercege.

II. Erzsébet királynő néhai édesapja VI. György néven uralkodott 1952-ben bekövetkezett haláláig. Londoni szakkommentátorok szerint a hercegi házaspár e névválasztással a monarchia folytonosságát, egyben az elődök – és mindenekelőtt a jelenlegi uralkodó édesapja – iránt tanúsított tiszteletét is kifejezésre juttathatta. A többi név közül Alexander a hírek szerint Katalin hercegné választása volt, Louis viszont Vilmos herceg negyedik neve.

Vilmos és Katalin a brit monarchia hagyományaihoz képest rekordidő alatt bejelentette elsőszülöttje nevét. Károly trónörökösről például csak születése után egy hónappal, 1948 decemberében, a keresztelő ceremónián derült ki, hogy szülei, vagyis II. Erzsébet királynő és Fülöp edinburghi herceg milyen neveket választottak neki.

brit-trónörökös

Családcentrikus, érzékeny és felelősségteljes lesz a hercegi utód

A gyermek édesapjához és nagymamájához, Diana hercegnéhez hasonlóan Rák csillagjegyű. Az asztrológusok arra is rámutattak, hogy a gyermek születéskor a Hold a Bak jegyében járt, amely pedig Katalin hercegné csillagjegye – adta hírül a Daily Mail című brit lap internetes kiadása.

Deike Begg asztrológus szerint mindez azt jelenti, hogy a hercegi utód szüleinek számos tulajdonságát fogja hordozni. Rákként a fiú nagyon családcentrikus és érzékeny lesz. Ezen csillagjegy szülöttei gyakran erősnek tűnnek kívülről, de nagyon is érzékenyek. A Bak jegyében álló Hold azonban felelősségteljessé és megbízhatóvá teszi a személyt.

Babafalva/MTI

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .