A karácsonyi ünnepkör népszokásai II.

betlehemezés

A karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus születésének napja, amelyhez számos népszokás és hiedelem kapcsolódott. A karácsonyi asztal, a karácsonyi ételek szombolikus jelentéssel bírtak, és karácsony estéjéhez maszkos, alakoskodó szokások is kapcsolódtak.

Karácsony vigíliája (december 24.)

Ez a nap a készülődés jegyében telt, sokáig szigorú böjtös nap is egyben. A karácsonyi asztal, az arra vagy köré helyezett tárgyak, az elfogyasztott ételek különös, mágikus jelentőséggel bírtak a falusi ember életében. A karácsonyi abroszt használták később vetőabrosznak, vagy sütőabrosznak, hogy bő legyen a termés, és a kenyér is szépen keljen. A gabona és más magvak a következő év bő termését biztosították, az asztal alá helyezett szalmát az ünnep elmúltával az állatok alá tették, vagy megetették velük, hogy egészségesek legyenek. Szokás volt még gazdasági, háztartási eszközöket is az asztal alá helyezni, hogy jól menjen velük a munka.

A karácsonyi ételek is szimbolikus jelentéssel bírnak, például a szentelt ostya, a mézbe mártott foghagyma, dió, alma a család egészségét biztosította. A vacsora böjtös ételekből állt, de sokat és sokfélét ettek, hogy a következő évben is elegendő élelmük legyen. Jellegzetes karácsonyi böjtös ételek a bab, borsó, tök, mákos tészta, újabban a hal, melyekről úgy tartották, ha azt eszik, sok pénzük lesz. Szokás volt, hogy a gazda egy almát annyi felé vágott, ahány családtag volt, ebből mindenki evett, hogy összetartson a család. Az ételmaradéknak, az ún. karácsonyi morzsának mágikus gyógyító erőt tulajdonítottak, egyes falvakban zacskóba téve az istállóba kötötték rontás ellen.

Karácsonyi termőág, karácsonyfa

A karácsonyi termőág vagy életfa állítása, amely az évről évre megújuló természetet szimbolizálta, általános volt a magyar nyelvterületen. A termőág lehetett rozmaring, nyárfa, bürök, vagy kökény, amit a gerendára vagy a szobasarokba függesztettek, és aranyozott dióval, piros almával, pattogatott kukoricával, mézeskaláccsal díszítették.

A karácsonyfa-állítás egy újabb keletű szokás, amely protestáns német eredetű, az arisztokrácia és a városi polgárság közvetítésével honosodott meg az egész magyar nyelvterületen. Sokáig mindkét szokás megfigyelhető volt a magyar falvakban: a módosabb területeken a karácsonyfa, míg a szegényebb vidékeken a karácsonyi termőág állításának szokása maradt fenn. A második világháború után szorította ki teljesen a karácsonyfa a termőágat.
A karácsonyfát kezdetben szintén almával, dióval, házilag készített süteménnyel, mézeskaláccsal díszítették, majd az 1880-as évektől fokozatosan átvette ezek helyét az üvegdísz.

Karácsony éjszakájának hiedelmei

Karácsony éjszakáján különös jelentősége volt a vízzel, tűzzel, zajkeltéssel kapcsolatos szokásoknak, hiedelmeknek. Ekkor merítették a kutakból az aranyos vagy életvizet, amely a következő évre biztosította az egészségüket, mert hitük szerint ebben fürösztötték Jézuskát.

Karácsony éjszakáján ostorpattogtatással, kürtöléssel, trombitálással igyekeztek a boszorkányokat, a gonosz szellemeket távol tartani. Az éjféli mise körüli időszak házasságjóslásra és varázslásra is alkalmas volt, például az eladó sorban lévő lányok szentelt vizet vettek a szájukba, majd hazaérve ezzel mosták le az arcukat, de nem törölték le, hogy álmukban a leendő vőlegényük tegye meg.

Karácsonyi szokások

Betlehemezés

A karácsonyi időszakban igen népszerűek voltak az adománykérő dramatikus játékok is, amelyek közül az egyik legismertebb a betlehemezés. Ez egy olyan dramatikus szokás, melynek során kisebb csoportok házról házra járnak, egy játékot előadva hirdetik Jézus születését, dicsőségét és a játék végeztével köszöntik a háziakat. A játék szereplői pásztorok és angyalok, de ez kiegészülhet a három királyokkal, valamint Erdélyben a szállást kereső szent családdal. Fő kelléke a templom, vagy jászol alakú betlehem. A betlehemes játék általában három fő részből áll: a szereplők színrelépéséből; a második rész tartalmazza magát a cselekmény, azaz a pásztorok értesülnek az örömhírről és elindulnak a Kisjézushoz imádni őt; végezetül pedig adományt gyűjtenek, valamit ekkor hangoznak el a jókívánságok is.

A betlehemesek megérkezve egy-egy házhoz engedélyt kérnek a gazdától, hogy bevigyék a betlehemet.

„Dicsőítem Istent, és önöket kérem,
hogy engedelem nélkül e küszöböt átléptem.
Nem egyedül vagyok, társaim is vannak,
kik nem minden bokorban akadnak.
Ha azt kérdik, ki vagyok?
Pásztor vagyok biz ám, Betlehem a hazám.
Ha meg akarják tudni, hol született Jézus,
engedjenek beljebb, máris megmutatjuk.
Szabad a betlehemet behozni?”

A játék központi figurája a nagyothalló, nagyotmondó öreg, aki egyben a komikum legfőbb forrása, azzal, hogy mindent félreértelmez, a szent dolgokat profanizálja.

„Menjünk öreg Betlehembe!
Hova te, vén tehenbe?
Nem, nem öreg, Betlehembe!”

A játék végén a betlehemesek tréfás verssel szólították fel a háziakat az adományozásra, majd énekszó kíséretében vonultak tovább a következő házhoz.

Kántálás

A betlehemezésen kívül más, házaló, adománygyűjtő szokások is léteztek, ilyen volt például a kántálás. Karácsony vigíliáján gyerekek, legények, házasemberek kisebb csoportokban jártak énekes köszöntőket mondani, kántálni. Az engedélykérés után általában az ablak alatt vagy a házban adtak elő egy vagy több éneket, köszöntőt, a végén a háziak ajándékot adtak a kántálóknak.

„Karácsony estéjén
szépen vigadjanak,
első órájában
békével jussanak,
békével jussanak.

Valahány e háznak
lakosai vannak,
az Isten áldása
térüljön magukra,
térüljön magukra.”

Bölcsőcske

A karácsonyi ünnepkörhöz tartozik a kislányok által gyakorolt bölcsőcske-járás. A szokás azt a mozzanatot ábrázolja, ahogy Mária a kisdedet ringatja.

Regölés

A téli napforduló pogánykori emlékét őrző termékenység-, bőség-, párokat összevarázsoló házról házra járó köszöntő szokása a regölés. A regölés a magyarság egyik legősibb népszokása, a kutatók finnugor kori motívumokat vélnek felfedezni a regösénekekben. A dunántúli regösök jellegzetes hangszerekkel, köcsögdudával, síppal, furulyával, csörgős bottal járták a falut Szent István vértanú napján (december 26.).

„Eljöttünk, eljöttünk Szent István szolgái,
Régi szokás szerint, szabad-e megtartani?
Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem.
Amott keletkezik egy zöld pázsit,
Azon legelészik csodaféle szarvas,
Csodaféle szarvasnak ezer ága-boga,
Ezer ága-boga közt ezer misegyertya,
Gyulladva gyulladjék, soha el ne aludjék,
Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem.”

István-napi köszöntés

Karácsony másodnapján igen elterjedt szokás volt az István-napi köszöntés, az istvánozás. István az egyház első vértanúja, Szent István államalapító királyunk névadó szentje, régen az egyik legkedveltebb névünnep volt. A névnapköszöntők énekelt és verses köszöntők, amelyek a parasztság körében a 18. század második felében terjedtek el.

„Megjöttem én jó estét
István köszöntésére
István, légy egészségben,
Köszöntelek reménységben!”

Pákay Viktória néprajzkutató

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkGalambos Bernadett: Karácsony
Következő cikkA karácsonyi ünnepkör népszokásai III.

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..