A kis kockázatú szülések nem igényelnek kórházi ellátást

otthonbaba300.jpg

Kicsi a különbség az otthonszülés és a kórházi szülés szövődményei között, ha kis kockázatú terhesség után jön világra az újszülött, az első szülés esetében azonban nagyobb rizikót hordoz az otthonszülés – állapította meg egy új angliai tanulmány.
Az eredmények alapján a kutatók úgy vélik, hogy a szövődménymentes terhességek esetében Angliában a kismamák választhatnák meg, hogy bába támogatásával otthon vagy kórházban akarnak-e szülni. Az először szülő nőknek ugyanakkor a kórházi szülést javasolják, mert náluk az átlagosnál nagyobb figyelemre van szükség.
– A szülés nem rendellenes folyamat, hanem egy fiziológiai folyamat – hangsúlyozta Peter Brocklehurst, a dolgozat egyik vezető szerzője, aki az Oxfordi Egyetem kutatójaként vett részt a tanulmányban.

A kutató úgy véli, hogy az ajánlások alapján az angol nők mintegy fele maga választhatná meg, hol kívánja világra hozni újszülöttjét. Jelenleg Angliában a nők több mint 90 százaléka kórházban szül, az Egyesült Államokban ezzel szemben a szüléseknek kevesebb mint egy százaléka zajlik otthon.

A tanulmány szerint a szülések 60 százalékát Nagy-Britanniában – akár otthon, akár bábaközpontban, akár kórházban – szülésznők vezetik le ma is, rájuk lehetne alapozni akkor is, ha nagyobb arányban választanák a nők az otthonszülést.

Brocklehurst és kutatócsoportja közel 65 ezer anya és újszülöttjük egészségügyi adatait tekintette át 2008 és 2010 között Angliában. A szülések közül 19 706 kórházban, 16 840 otthon, 11 282 független bábaközpontban, 16 710 pedig valamely kórházhoz kapcsolódó bábaközpontban zajlott le. Az utóbbi esetben a közelben orvos és altatási lehetőség van, míg a független központok esetében ezek nem állnak helyben rendelkezésre.

Valamennyi vizsgált terhesség kis kockázatúnak számított, ami azt jelenti, hogy az anyák egészségesek voltak és gyerekük időre született, nem terveztek császármetszést és nem ikerterhességről volt szó.

Értékelhető különbséget az elemzés az első szüléseknél mutatott:ezer szülésre vetítve 9,3 komplikáció lépett fel az először és otthon szülő nőknél, míg azok körében, akik első újszülöttjüket kórházban hozták világra, ez az arány csak 5,3 ezrelék volt.

A tanulmányt a The British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóirat számában ismertették a szerzők.
MTI

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkEgyágyas szülőszobák nyíltak a debreceni klinikán
Következő cikkMár az 500 grammos koraszülött babák is megmenthetők

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..