Hogyan viszonyul a hazai szülészeti gyakorlat a WHO ajánlásokhoz? Milyen törvény adta jogai vannak a szülő nőnek és ehhez képest milyen lehetőségeket kap a kórházban? Hogyan valósulhatna meg a háborítatlan szülés egyre szélesebb körben?
Ezekre a kérdésekre keresték a választ neves szakemberek és a megjelent közönség a 16 akciónap a Nők elleni erőszak ellen programsorozat keretében szervezett kerekasztal beszélgetésen, december 8-án.
A MODULE (Magyarországi Dúlák Egyesülete) és a TAVAM (Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért) közös szervezésében megrendezett kerekasztal beszélgetésen Dr. Pusztai Zsófia, a WHO Magyarországi Irodájának vezetője elmondta, hogy bár az elmúlt 20 évben – ha nem is túl sokat – változott valamelyest a magyarországi helyzet a szülés és a szülészetek ügyében, ám a radikális változásokat a hazai infrastruktúra nem tette lehetővé.
A változásokat, fejlődést azonban nemcsak az anyagi háttér gátolta és gátolja. Dr. Siklós Pál, a Szent István kórház szülészeti osztályának főorvosa szerint szakmailag sem elfogadható, hogy a mai orvostanhallgató növendékek olyan 2008-ban megjelent tankönyvből tanulnak, amelyben az 1980-as, 1990-es éveknek megfelelő ismeretanyag szerepel. Nyomós oka a jelenleg is fennálló helyzetnek a szemléletváltás hiánya is, amely a sokéves tapasztalattal rendelkező dolgozók szellemiségének megváltoztathatatlanságában rejlik.
A szülész-nőgyógyász főorvos nehezményezte azt is, hogy bár a hazai kismamák jelentős része háborítatlan szülést szeretne, mégis, ha valamilyen komplikáció adódik, rögtön az orvosokat teszik felelőssé. Az ilyen esetekből kialakuló peres ügyekben pedig 90%-os arányban nyernek a kórházakat beperelő személyek szemtelenül magas összegeket. Szy Ildikó, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyi Államtitkárságának osztályvezetője is megerősítette azt, hogy az egészségügyben zajló perek nagy része a szülészetek ellen folyik és általában a kórházakat marasztalják el az ilyen esetekben. Ennek oka abban is keresendő, hogy a bíróságok (a mára már elavult) orvosi tankönyvekben foglaltakra alapoznak, gyakran a szó szerinti leíratok alapján ítélik el az orvosokat.
Dr. Szebik Imre orvos, bioetikus, a SOTE Magatartástudományi Intézetének tudományos munkatársa sok probléma forrását látja abban, hogy az 1998-as törvényben foglalt betegjogokat nem igazán sikerült a gyakorlatba átültetni, így bár a törvénynek vannak jó pontjai, mégsem történt számottevő változás. A páciensek tájékoztatásának például kulcsszerepe lenne, például sokkal kevesebb beteg kérne gátmetszést, ha megkapná a megfelelő információkat a beavatkozás előnyeiről és hátrányairól.
Ezzel Dr. Spronz Júlia, a PATENT Jogvédő Egyesület jogásza is egyetértett, szerinte a nők informálására kevés energia illetve pénz kerül mozgósításra. A tájékoztatás mellett ő azt is komoly problémaként érzékeli, hogy miközben egy kórház „bababarát” titulussal él, egyidejűleg nem „anyabarát”. Az anya és a gyermek szétválasztását egyébként is teljesen indokolatlan és életszerűtlen eljárásnak tartja.
„Szülni eleve a létezésünk okán tudunk” – vélte Orosz Katalin klinikai szakpszichológus. Véleménye szerint a mai nőket eleve nem szülni tanítani kellene, hanem kioldani azokat a gátló folyamatokat, amelyeket a társadalom hatása idéz elő bennük.
A több mint kétórás beszélgetés végén egységes konszenzus nyilván nem született a jelenlévők közt arra vonatkozólag, miként lehetne jobbá tenni a hazai szülészetek, illetve a szülő nők helyzetét, de abban egyetértettek, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a páciensek tájékoztatására, a terhesgondozás modernizálására, és kívánatos lenne a szülésznőknek nagyobb önállóságot biztosítani munkájuk végzése során.
Ivánkovics Szonja
