A téli ünnepek veszélyei

unnepek2.jpg

Az ajándékok beszerzése, az ünnepi programok szervezése mellett fontos, hogy gondoljunk a biztonságra is. Ez az időszak számos veszélyt is rejthet gyermekeink számára, amelyekkel érdemes tisztában lenni, hogy megelőzhessük a baleseteket. Dr. Jókay Kinga gyermekorvos azokra a legfontosabb veszélyforrásokra hívja fel a figyelmet, amelyek az ünnepek idején előfordulhatnak.

A fenyőfa

A karácsonyfa esetében leginkább a tűzveszéllyel kell számolnunk. Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy frissen vágott fát vegyünk, melynek még ragacsos, gyantás a törzse. Hazaszállítás után vágjunk le néhány centimétert a törzs aljából, majd állítsuk  vízbe, így megóvhatjuk fánkat a kiszáradástól és ezáltal kevésbé lesz gyúlékony. A fa beállításakor ügyeljünk arra, hogy minél távolabb helyezzük a radiátortól, kandallótól, ezzel megelőzhetjük, hogy lángra kapjon. Fontos, hogy biztonságosan állítsuk fel a fát, azaz ne helyezzük ajtó mellé, forgalmasabb helyre, mert így könnyen feldönthető, és mindig bizonyosodjunk meg arról, hogy jól van rögzítve, nem billeg.

Díszítés és dekoráció

Az ünnepélyes hangulat megteremtéséhez nélkülözhetetlen karácsonyi dekorációk is veszélyt hordozhatnak a kisgyerekek számára. Az apró darabok, melyek könnyen leszedhetők a fáról, vagy épp leestek, gyakran a picik szájában kötnek ki. Ezért kerüljük az olyan díszek használatát, amik cukorkára vagy ételre hasonlítanak, mert a kicsik számára ez csábító lehet, és ha le tudják szedni a fáról, sajnos ezeket a díszeket gyakran be is kapják. Díszítésnél érdemes előnyben részesítenünk a nem törékeny, nem gyúlékony díszeket. Ha mégis szeretnénk üvegdíszeket használni, ügyeljünk arra, hogy ezek a kicsik számára elérhetetlen helyre, a fa tetejére kerüljenek. Ugyanis ezek széttört darabjai nem csupán elvághatják kezüket, de lenyelve fulladást is okozhatnak.

Bánjunk óvatosan a karácsonyi díszvilágításokkal, dekorációkkal, hangulatfestő eszközökkel. Nem ajánlott igazi gyertyát vagy csillagszórót gyújtani a fán – ez az egyik leggyakoribb oka a karácsonyfák kigyulladásának. Az égősor felrakása előtt mindig ellenőrizzük, hogy nincs-e kiégett égő benne, nincs-e elszakadva a drót, nincsenek-e törött foglalatok. Ne felejtsük el, ha elmegyünk otthonról, mindig kapcsoljuk le a karácsonyfa,- és egyéb dekorációs lámpákat, égősorokat a lakásban.

Meg kell említeni, hogy a fatüzelésű kandallókból szálló anyagok, a füstölők, a mesterséges hó mind-mind veszélyt jelenthetnek az asztmával küszködők számára, mivel légzőszervi, irritációs tüneteket okozhatnak, így inkább kerüljük el használatukat.

Tipikusan a téli ünnepekhez köthető növény a Mikulásvirág, mely a kisgyermekeknél gyulladást és felhólyagosodást okoz, ha megkóstolják. A fagyöngy, magyalbogyó, a Jeruzsálemi cseresznye és Amaryllis megkóstolása pedig emésztőrendszeri tüneteket okoz a kíváncsiskodó gyermekeknél és háziállatoknál egyaránt.

Ajándékok, játékok

A karácsony talán legszebb pillanata az ajándékozás, mikor a kisgyermekek meglátják és bontani kezdik az ajándékaikat. Néhány biztonsági szempontot érdemes az ajándékozás kapcsán is megemlíteni. A gyermekeknek mindig az életkoruknak megfelelő ajándékot vásároljunk. Ez nem csupán az érdeklődésük és érettségük miatt fontos, hanem komoly biztonsági szerepük is van. Az égési sérülések vagy áramütés veszélye miatt 10 éves kor alatt ne adjunk a gyermeknek olyan játékot, amit konnektorba kell dugni, azaz áram alá kell helyezni. Ehelyett az elemmel működő játékokat részesítsük előnyben. Kiemelten fontos, hogy 3 éves kor alatt ne kapjon a gyermek apró darabokat tartalmazó játékot, a gombelemek vagy mágnes darabok lenyelésével a gyermekeknek súlyos gyomor és bélbántalmakat okozhatnak, amelyek akár halálos kimenetelűek lehetnek. Továbbá 8 éves kor alatti gyermekeknél a kidurrant vagy szakadt lufi-darabok is okozhatnak fulladást a légutakba kerülve.

Ételek, az ünnepi asztal

dr. Jókay Kinga

Az ünnepi étkezések kapcsán is érdemes néhány szempontot figyelembe vennünk.  Ne feledjük, a baktériumok jelen vannak a nyers élelmiszerekben, így a húsokat jól süssük át, a nyers gyümölcsöket és zöldségeket pedig alaposan mossuk meg. Ünnepi alkalmakkor a totyogós gyerekek könnyebben kaparinthatnak meg számukra nem megfelelő, sőt veszélyt jelentő ételeket, mint a popcorn, sósmogyoró, kemény cukorka. Ezek az ételek sajnos igen könnyen bekerülhetnek a légutakba. A svédasztalos ünnepi ételek gondot okozhatnak az ételallergiában szenvedő gyermekek számára, hiszen saját maguk nem mindig tudják eldönteni, mit ehetnek és mit nem. Érdemes már a menü tervezésekor figyelembe vennünk, vagy vendégség esetén előre jelezni, mit nem ehetnek, majd az étkezésnél segíteni a gyermeket a megfelelő étel kiválasztásában.

Az ünnephez hozzátartozik, hogy a felnőttek alkoholt fogyasztanak, ügyeljünk arra, hogy alkohol tartalmú italainkat a gyermekek számára elérhetetlen helyen hagyjuk. Sajnos előfordulhat alkoholmérgezés is, ha a meggondolatlanul az asztalon felejtett alkohol tartalmú koktélokat a picik megkóstolják.

Végül gondoljunk arra, hogy a legkörültekintőbb odafigyelés mellett is előfordulhatnak balesetek, így legyen kéznél az ügyeletes orvos, illetve ügyeletes gyermekorvos telefonszáma, hogy azonnal hívhassunk, ha szükség lenne rá.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .