A vaspótlás lépcsőfokai

vashiány

Mire a vashiány diagnosztizálásra kerül, gyakran hosszú idő telik el, mivel a tüneteket a beteg legtöbbször másnak tudja be. Pedig, ha nem kezelik még idejében, úgy a hiány egyre fokozottá válik, mely komolyabb kezelést igényel. Hogy melyek a vaspótlás lépcsőfokai, azt dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosnője válaszolta meg.

Fáradtság, koncentráció zavar és fejfájás kínozza? Vashiányra is utalhat!

Szinte nincs is olyan ember, aki időről időre ne tapasztalná meg azt, hogy reggelente nehezére esik felkelni, „húzza az ágy”, vagy, hogy délutánonként legszívesebben beiktatna egy plusz alvást, mert majd „leragad a szeme”. Az is lehet, hogy az illető vissza-visszatérő fejfájásoktól szenved, esetleg koncentráció zavar miatt nem képes munkáját 100%-ban ellátni. Ezek a panaszok majdnem mindenkinél jelentkeznek, ám rendszerint el is múlnak viszonylag rövid időn belül. Amennyiben mégsem, akkor érdemes vashiányra gyanakodni, mivel gyakran ez áll a kellemetlen panaszok hátterében.

Nulladik lépcsőfok: a mögöttes okok felkutatása

Még mielőtt a vaspótlás bármely formájába bele kezdene, fontos a vashiány okának és fokának megállapítása. Vannak olyan természetes állapotok, amikor a szervezetnek eleve több vasra van szüksége – ilyen a várandósság, versenysport, erős fizikai megterhelés, serdülőkor, melynek során plusz vasbevitelre van szükség. Ilyenkor többnyire elegendő az étrenden változtatni. Sajnos az is lehet, hogy valamilyen betegség, kóros folyamat áll a kiürült vas raktárak hátterében. Ilyen például a vérzékenység, felszívódási zavarokkal járó bélbetegségek, daganatos betegségek, gyógyszerek mellékhatása, erős menstruáció, intenzív sportolás, nem megfelelő táplálkozás.

A vashiány a magzatra is veszélyes

Első lépcsőfok: megfelelő étrend kialakítása

Amennyiben vérvétel útján diagnosztizálásra került a vashiány, úgy annak mértéke dönti el, hogy milyen kezelést is kell alkalmazni. Legenyhébb esetben (amikor még nincs vérszegénység, csak vashiány), első lépcsőfok gyanánt vasban gazdag étrendet szükséges kialakítani. A legjobb vasforrás az állati eredetű fehérje (hús), mivel abban a vas hem-
kötésben található, és ez előnyt jelent a felszívódásban. Természetesen a növényekben is sok használható vas van, hiszen a zöld főzelékek, saláták, továbbá a bab, borsó, lencse és zab, mind remek vasforrások. Emellett érdemes megjegyezni, hogy a C-vitamin, folsav támogatják, míg a magnézium, magas rost tartalmú ételek, kávé, tea pedig csökkentik a vas felszívódását. Amennyiben valaki vegetáriánus, célszerű dietetikus segítségét kérnie az étrend összeállításához, hogy semmiből se szenvedjen hiányt!

Második lépcsőfok: Étrendkiegészítők

A vaspótlás második fokán az étrendkiegészítők alkalmazása áll. Ezeket be lehet szerezni vény nélkül a gyógyszertárakban, drogériákban, bioboltokban stb. Jellemzően nem tartalmaznak olyan nagy mennyiségű vasat, mint a receptre kapható készítmények. Felnőtteknek büntetlenül lehet szedni őket, de gyerekeknek nem, mert a túltelítődés lehetősége áll fenn. Fontos, hogy lehetőleg C-vitaminnal és folsavval együtt használja (vagy válassz olyan terméket, melyben mindegyik megtalálható), valamint ha mellette magnéziumot, kalciumot, esetleg gyógyszert is szedsz, a kettő bevétele között minimum 2 órát hagyj!

Nyolc tünet, ami vashiányra utal

Harmadik lépcsőfok: vényre kapható gyógyszerek

Ha a vashiány nagyobb mértékű, úgy receptre kapható készítményre is szükség lehet. Ehhez fontos, hogy a kezelőorvos ismerje laboreredményeit és egyéb betegségeit, hiszen a dózist és a kezelés időtartamát csakis ezek tudatában lehet meghatározni. Általában pár hét, esetleg 1-2 hónap után, már normalizálódik a vérkép. A kiürült vasraktárak feltöltődéséhez még tovább kellhet szedni a vaskészítményt, akár 4-6 hónapig is. Természetesen a kezelés után is szükséges a vasban gazdag táplálkozás követése – mondja dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosnője.

Negyedik lépcsőfok: vaspótlás intravénásan

Amennyiben súlyos a vashiány és a vas felszívódása különböző betegségek miatt akadályozott, vagy pl. közeli a szülési terminus, halaszthatatlan műtétre van szükség, akkor indokolt a lehet az intravénás vaspótlás, melyet kizárólag orvosi felügyelet mellett lehet alkalmazni. Ennél kiemelt figyelmet igényel a helyes dózis megállapítása, hogy el lehessen kerülni a túltelítődést, mely igen komoly tünetekkel járhat! Éppen ezért a vénás vaspótlásnak szigorú indikációi vannak, és az injekció beadásának körülményeit is szigorúan szabályozzák.

Forrás: Trombózisközpont

Erről a témáról még az Ép testben… rovatunkban olvashatsz többet!

hirdetés
A Babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenhárom éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket.
Előző cikkA kapcsolatot cseréld, ne a társad!
Következő cikkMegérkezett a gólya, de hogyan tovább?

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .