A veszélyes melanoma – napozás csak reggel és késődélután!

A melanoma a bőr festéksejtjeiből kiinduló rosszindulatú daganat. Kialakulásának szempontjából különösen veszélyeztetettek a világos bőrűek, testszerte sok anyajeggyel rendelkezők, illetve azok, akiknél a családban már korábban előfordult melanoma. A betegség előfordulása évről-évre növekszik. – magyarázza dr. Vincze Ildikó, a Budai Allergiaközpont bőrgyógyász-kozmetológusa.A bőrdaganatok valódi veszélye nem abban rejlik, hogy a testfelületünkön kialakul egy valójában kicsi méretű daganat, hanem abban, hogy a bőr szövevényes érhálózatán keresztül a daganatsejtek szóródása testszerte nagyon gyors folyamat. Ettől az áttét képződéstől magas a melanómában szenvedő betegek halálozási aránya, teljes gyógyulás akkor várható, ha korán diagnosztizálják és eltávolítják a daganatot.

Megelőzés három lépésben

A melanoma megelőzésének érdekében három nagyon lényeges dologra érdemes odafigyelnünk – tanácsolja a doktornő.

Az első, hogy a kritikus időszakban, 10 és 15 óra között kerüljük a napfényt, a direkt napozás ebben az időszakban igen komoly kockázati tényező.

A második a fényvédelem. Bőrünket lehetőleg ruhával fedjük, a fénynek kitett területeken fényvédő krémet használjunk mindig, ha a szabadban tartózkodunk. Egy nyári sétán, de a hétköznapi gyalogos közlekedésben is könnyen leéghetünk, nem csak a strandon.

A harmadik pedig a rendszeres önvizsgálat, és családtagjaink megfigyelése. Bármilyen kisebb-nagyobb elváltozást fedezünk fel akár a korábbi anyajegyekben, akár újak jelennek meg, mutassuk meg szakembernek. Évente egy alkalommal, akkor is, ha panaszmentesek vagyunk, javasolt mindenki számára az anyajegy-szűrés elvégeztetése. Használjuk ki a nyári fesztiválokon a szűrő kampányokat, és bíztassuk erre ismerőseinket is.

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .