A népmese nem a gyermeket altatja el, hanem a felnőttet tartja ébren. Talán annyival egészíteném ki ezt a bölcsességet, hogy életkortól függetlenül működik: sok tanítást kaphatunk a magyar népmesékből (is) a felnőtté váláshoz, az életre valósághoz, az élet hozta helyzetek megoldásához.
Egy ilyen helyzet a szülés, születés. Megszületik a kisbaba, és a várandósból anya lesz. Fizikai szinten ez a folyamat egyszerűen érzékelhető. De az anyaság lelki megszületése nem mindig ilyen látványos, egyértelmű. Itt is van könnyebb és hosszabb vajúdás.
Két kapcsolódó népmesét szeretnék kicsit kibogozni. Egyikük a Cerceruska, másikuk pedig A két aranyhajú fiú címet viseli. Előbbi az anyai harcokról, utóbbi a gyermek folytonos megújhodási képességéről szól – nekem mindenképp, talán többeknek is.
A két aranyhajú fiú – a mindig megújuló gyermek
A két aranyhajú fiú megszületésekor a boszorkány elássa az aranyhajú kisbabákat, az anyjuk mellé pedig két kutyát tesz. A kisfiúk teste fölött aztán két arany körtefa nő. A banya kivágatja, s elégetteti. De egy-egy darab ágacskát egy kecske feleszik. Aztán a kecske két aranygidát ellik. A két gidát levágatják, de a bélből mosáskor egy-egy kis darabkát a tó vize elvisz. Ezekből két aranyhalacska lesz, amiket végül kifog egy halász, s azok két aranyhajú királyfivá változnak… És itt folytatódik a mese tovább.
„Mintha” a kisbabák egy olyan képességgel születnének, amire jellemző a folyamatos megújulási képesség, a tisztaság, a szeretet képességének, az erőnek a megőrzése. Különböző kultúrák szerint – és ilyen a magyar is – a gyermeket 5 vagy 7 éves koráig Isten a tenyerén hordja, védelmezi. A pszichológiában is ismeretes, hogy vannak érzékeny periódusok, amik sorompókkal zárulnak, ilyen pl. a szeretet képessége, ami három éves korig tanulható. Ez a gyakorlati életre lefordítva annyit tesz, hogy a gyerekek viszonylag könnyen és jól gyógyulnak „csak úgy”, azaz maguktól. Vagyis a szülők túl nehéz és hosszú bűntudatérzése inkább fölösleges, mint előrevivő.
Másrészt ez az elpusztíthatatlanság a gyermek felé egy olyan bizalmat adhat, ami annyit jelent, hogy a szülő feltételezi gyermeke életrevalóságát. Azaz pozitív visszacsatolással fordul felé – függetlenül a korától. Újszülöttkorban ez jelentheti azt a bizalmat, hogy pl. biztosan vesz levegőt, nincs szükség légzésfigyelő-készülékre; vagy életrevaló, nem kell folyton azon aggódni, mikor mennyit szopott, tudja-e a baba, hogy jól lakott-e. Kisgyermekkorban jelentheti azt a bizalmat, hogy szaladgálás közben figyelmeztetjük-e, hogy el ne essen, vagy ha elesik, akkor jobban kétségbe esünk, mint a gyermek, vagy inkább vele együttérezve segítünk a stabil jelenlétünkkel megnyugodni neki.
Mindenesetre a gyakorlatban is az tapasztalható, hogy a gyerekek nagyon jól át tudnak vészelni nehéz helyzeteket, időszakokat, ha az alapvető szeretet-elfogadó légkört megteremtettük nekik. Hiszen van egy nagyszerű kulcs a kezükben az öngyógyításhoz: a játék. Játék a szerepekkel, játék a történtekkel, játék a szavakkal, játék a zenével, játék a mozdulatokkal… játék a nevetéssel, sírással. És ezt minél kisebb az ember annál intenzívebben gyakorolja.
Cerceruska – anya születik
Cerceruska és a húga jó édesanyja meghal. Vagyis, aki addig jól tartotta, akitől kapott szeretetet, elfogadást, már nincs mellette, hogy segítse. Apjuk a szomszédasszonyt veszi el feleségül, aki nem bánik jól velük. (Képletesen az anyai oldal negatívumaira is rálátnak a lányok.) A házból ki is űzetnek apjuk segítségével, miszerint megtörténik a leválás mindkét szülőről. Ám kapnak egy átkot: amilyen állatnak a lábnyomából isznak, azzá változzanak. A kishúg nem tudja a szomját uralni, végül iszik egy őz lábnyomából, és őzzés változik. S így élnek az erdő mélyén egy fa odvában. (A fa összeköti az Eget és a Földet. A fa összekötő kapocs Cerceruska alacsonyabb és magasabb rendű énjével. Visszavonul. Befelé fordul: megismerni önmagát.)
Kis idő múlva jön egy királyfi, természetesen fehér lovon. A királyfi kihívja a fa odvából, felemeli a lovára, és őzhúgával a palotájába viszi, majd ott feleségül veszi. S boldogan élnek, míg meg nem halnak…? – Vagy mégsem. Ebben a mesében, legalábbis ebben a változatban a lényeg most jön.
Cerceruska kisbabát vár. A király vadászatra indul, és a szülés az ő távollétében történik. Újra felbukkan egy banya, egy ördöngös vén szüle, aki elcsalja Cerceruskát a kisbabája mellől, mert olyan szép, nézze meg magát a tó tükrében. (Régen a frissen szült asszonyt és a babát óvni kellett a Szépasszonytól, Gyertyaszentelő Boldogasszony idején merített gyertyával védték őket, hogy a kettejük: anya és gyermek burkát, egységét ne bontsa meg semmi (például a hiúság). A hagyomány szerint az anya nem is hagyhatta el a szobát, az ágyat, a babát, mikor mégis szüksége támadt, a gyertya vigyázott a kicsire, illetve a gyertya lángjában a Boldogasszony.) Visszatérve a meséhez: főhősünk a tó tükrében saját magával is szembenéz, a saját határait, hibáit, felelősségét láthatja meg a tükörben. A banya bele is löki a vízbe, és Cerceruska helyére a saját csúf lányát fekteti szépen felöltöztetve. A banya lánya, Cerceruska árnyoldala, aki nem gondozza rendesen, anyaian a Király Kis Andrikót, „nincs tejecske” sem. Ezzel szemben éjjelente a kis őz hívására Cerceruska előjön a tóból egy nagy hal szájából, hogy ölbe vegye és megszoptassa a gyermekét. (Éjszaka jobban működnek az ösztönök, az ősanyai oldal jobban előhívható. Érdekességként pl. a szopási sztrájkban lévő kisbabák, ha nappal nem is hajlandók anyjuk mellét elfogadni, éjszaka könnyebben rávehetők a szopásra.)
A banya és lánya aggódnak, hogy kiderül az igazság. Ezért a csúf királyné kéri a királyt, hogy vágassa le az őzecskét, mert rosszul érzi magát, és csak akkor „gyógyulhat meg”, ha annak a szívéből és a májából ehet. (Itt a mélypont. Az őzike nem is húgocska, hanem Cerceruska gyermeki lelke, a szűziesség, a tisztaság szimbóluma. A szív a szereteté. A máj a Teremtővel való kapcsolaté, a lelki tisztaságé. Vagyis az őzike halálával, a szívének és a májának az eltüntetésével elvész minden remény és nincs visszaút.)
A kis őz a tó körül sírva hívja, kétségbeesve kéri Cerceruskát, hogy most mindennek vége, ha nem jön elő, ha nem szedi össze magát. És a nagy halból előjön az igazi királyné. (A hal egy újabb önmagába fordulás volt, a hal gyomrában emésztette meg személyiségének azon sötét vonatkozásait, amelyekre addig teljesen vak volt. A halból és a vízből való kilépés az ő újjászületése. Ahogy a babának a méhből és a magzatvízből. Nem véletlenül szokták mondani, hogy a vajúdással az anya is megszületik.)
A király mindezt látja, a szeme előtt történik minden. Ugyan a szülés után furcsállja, hogy a királyné megcsúnyul, de elfogadja a helyzetet, még az őzt is levágatná. (A király nem tehet semmit, nem válthatja meg a feleségét, nem mentheti meg. Most már hiába van fehér lova. A feladat az asszonyé.) És miután feljön a tóból elpanaszolja fájdalmát. A kimondott szónak hatalma van: elfoglalja jogos helyét gyermeke mellett és férje oldalán is. A rosszak pedig elnyerik méltó büntetésüket.
Miután az asszony a feladatát elvégezte: vagyis bensővé tette az árnyékát, azokat a személyiségrészeket, amelyek a szülői komplexusból maradtak, amelyek sötétek vagy rejtettek voltak… mindezek után túljut a mélyponton. Megtanulja alárendelni magát a kisbaba igényeinek, felvállalja a felelősséget, nem menekül a probléma elől. Érettebb személyiség lesz. Királynő.
Cerceruska anyja nem volt tökéletes. Cerceruska sem. Nagyon valószínű, hogy egyikünk sem az, de azért lehet rá törekedni. A mese szerint érdemes. A mese pedig való nekünk is, lányainknak is. Csak engedjük hatni: magyarázatok nélkül, csak a szimbólumokkal.
Fentős Eszter
