Április 14. – Munkaszüneti nap lehet 2017-ben!

pihenés

A gazdaság teljesítménye lehetőséget ad a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítására – mondta az emberi erőforrások minisztere a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésén.

A miniszter elmondta: az idén tárgyalja majd az Országgyűlés azt az egyéni képviselői kezdeményezést, amely szerint már ebben az évben (április 14-én) munkaszüneti nap lenne a nagypéntek.

Balog Zoltán emlékeztetett: ilyen kezdeményezés már négy évvel ezelőtt is volt, de a feltételek most adottak a változtatásra.

Nagypéntek – munkaszüneti nap

A tárcavezető szerint az ország hagyományos keresztény kulturális jellegének helyreállításában is fontos szerepet játszhat a nagypéntek mint ünnepnap, amely Jézus Krisztus halálához kötődik. Hangsúlyozta, hogy a családpolitika, a családok megerősítése az egész kormány működésének fókuszában áll, ezt egyebek mellett olyan intézkedések bizonyítják mint a rezsicsökkentés, a családi otthonteremtési kedvezmény és a családok számára igénybe vehető adókedvezmények.

Az NGTT hat – egyházi, gazdasági, munkavállalói, tudományt képviselő, művészeti, civil – oldalból áll, amelyek közül egyedül a gazdasági oldal egyik szereplője, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nem támogatta a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára közölte: a szervezet nem támogatja a javaslatot, mert az 20-25 milliárd forint kiesést jelent a gazdaságnak, és véleménye szerint a tervezet nincs kellően előkészítve.

forrás: MTI
fotó: pexels.com

Erről a témáról az Ünnepek rovatban olvashatsz többet!

 

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .