Egy ilyen volumenű fertőzés megjelenése és világszinten való elterjedése minden emberben felébreszt ilyen-olyan szintű szorongást az életével, a szeretteivel, a jövőjével kapcsolatban, ám az anyai gondviselés aggodalomba való átfordulása igen komoly stressznek képes kitenni a női szervezetet. Ezt igyekezett szavakba önteni Heather Marcoux, a mother.ly oldal egyik szerzője is.
Amikor elmondtam a páromnak a hírt, hogy a gyerekek iskolái be fognak zárni, és beláthatatlan ideig zárva is fognak tartani, bevallom könnyek gyűltek a szemembe.
„Nyugalom drágám” felelete. „Csak nyugodj meg.”
Szeretem a férjemet. Hozzámentem feleségül, gyermekeink vannak. Ragaszkodom hozzá. De ez a néhány szó megmutatja, hogy a gondolkozásunk néha mennyire távol is áll a másikétól. Nem, nem tudok most lazítani. Ő talán úgy érzi, hogy semmi komolyabb változás nem következik be az életünkben, én viszont úgy érzem, mintha a világom éppen darabjaira hullna.
Ő holnap ugyanúgy elmegy dolgozni, én pedig itthon maradok, ahogyan eddig is. Igaza van amikor azt mondja, hogy a mi családunknak van egy óriási kiváltsága, miszerint én itthonról dolgozom rugalmas munkaidőben. Blogszerzőként, a statisztikákat nézegetve én is tisztában vagyok vele, hogy jól megy az üzlet, és a főnökeim is rendkívül rendesek. Ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a közeljövőben ne válna nehezebbé az életünk olyan módon, ahogyan azt a férjem nem látja.
Éjjel sírva aludtam el, sírtam minden édesanyáért, akiknek hirtelen a nyakukba zúdul a gyermekeik felügyeletének megszervezése, és akik nincsenek olyan szerencsés helyzetben, mint én. Akik eszeveszett telefonálások közepette igyekeznek megoldani a gyermekeik elhelyezését amíg ők dolgoznak, és akiknek csak annyi mond a párjuk: lazíts.
Igen, sok apuka otthon fog maradni egy-két hét erejéig, akár szabadságon, akár az otthonról történő munkavégzés lehetőségével, és figyel a gyerekekre közben, de azért lássuk be, hogy az egész napos gyermekfelügyeletet nem az édesapáknak találták ki. Előbb-utóbb az anyukának kell otthon maradnia.
VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA – FELELŐSEK VAGYUNK A KÖRÜLÖTTÜNK ÉLŐKÉRT
Igen, tudom, hogy vannak kivételek, és minden tiszteletem azoké az apukáké, akik szakítani tudtak a régi rendszerbeli apaszereppel, és képesek komolyabb részt vállalni a gyermekek nevelésében. Ám ez nem jelenti azt, hogy át is tudják érezni azt a mértékű féltést, amit mi édesanyák érzünk nap, mint nap.
Az e-mail fiókom és a közösségi profilom tele van helyi anyukák üzeneteivel, akik alig tudják elhinni, hogy bezárnak az iskolák. Valóban hihetetlen, hogy vasárnap délután öt órakor(!) értesítettek minket, hogy holnaptól nincs se iskola, se napközi. A legtöbb család nincs felkészülve egy ilyen helyzet kezelésére, és nem is hagytak nekik időt felkészülni rá.
Persze nem okolom a tisztségviselőket, hogy meghozták ezt a döntést, mert erre az intézkedésre szükség volt, hogy biztonságban lehessenek a gyermekeink, és az egész családunk. Ugyanakkor ez a döntés bebizonyította azt is, hogy mennyire felkészületlenek is vagyunk az ehhez hasonló váratlan helyzetek kezelésére. A dolgot pedig tovább nehezíti, hogy egy korábbi felmérésünkből kiderült, hogy az édesanyák mintegy 85%-a nem érzi úgy, hogy megfelelő támogatást kapnának a környezetüktől. Ebben a helyzetben pedig igencsak szükség lesz minden segítségre.
Merem állítani, hogy a legtöbb nő, akinek azt mondta a férje, hogy „nyugodjon meg”, legszívesebben azt felelte volna, hogy „még lélegezni is alig bírok” vagy „úgy érzem, mintha pánikroham akarna rám törni”. Ők azok az anyukák, akiknek továbbra is dolgozniuk kell, de nincs hová tenniük a gyermeküket. Néhány gyerek talán el tud lenni otthon egyedül egy pár órát, vagy a szomszéd vigyázhat rá addig, de lássuk be: ezek az ideiglenes megoldások nem lehetnek tartósak, hiszen fogalmunk sincs, meddig tart a járvány. És ez az, amiért 2020-at az édesanyák évének kellene nyilvánítani.
Mint említettem, én szerencsés helyzetben vagyok a munkámat illetően, de nem tudok megfeledkezni azokról az édesanyákról, akiknek a jövedelme a rendezvényektől, idegenforgalomtól függ, és most ki tudja meddig nem fognak tudni dolgozni. Nem tudom elfelejteni, hogy vannak nők, akik feladták a munkájukat, hogy a gyereknevelés mellett részt vegyenek a férjük vállalkozásának támogatásában, ám a válság képes lehet bedönteni ezt az egyetlen jövedelemforrásukat is. Nem tudom elfelejteni, hogy sok egyedülálló édesanyára mekkora teher fog rászakadni az eddigi nehézségeik mellé.
Szóval nem, nem tudok most lazítani.
