Minél inkább elterjed a COVID-19 nevezetű vírusfertőzés, (azaz a koronavírus) Magyarországon, annál inkább kialakulnak azok a rétegek, akik képtelenek felmérni a helyzet komolyságát. Nem, nem arról beszélek, hogy mindenki zárkózzon be a négy fal közé és hetekig ne jöjjön a napfényre. Sokkal inkább azon apró, külvilág felé tett lépésekről, amelyek elsőre jelentéktelennek tűnnek, de ebben az átlagnál jobban terjedő fertőzésben, ami világjárvánnyá nyilváníttatott, sok kicsi – irdatlan sokra mehet.
Az idősebbek nehezen fogadják el
A nagyszüleink korosztályán (jelenlegi 60+) különösként észreveszem azt a viselkedésmintát melyek szerint kijelentve:
– Én annyi vöröshagymát, gyömbért, fokhagymát eszek, hogy engem képtelenség megfertőzni.
– Eddig is vigyázott rám a jó Isten, ezután is fog.
– Évek óta minden baj elkerül, ezután is bízom a jóban.
– Nem mentem én ki az utcára, csak a kapuig beszélgetni a szomszéddal. Pont tegnap jöttek haza kicsit a gyerekei.
– Mondta a Jancsi bácsi, hogy nemrég utazott haza külföldről, de most az unokái látogatták meg.
– A Piroska is pont kint sétált, de elég távol mentünk egymástól, mi baj lehet?
– Csak a szokásos bevásárlásomat tettem meg a boltig, nem kell énrám vigyázni, eddig is megoldottam, megoldom most is, egyedül!
– Koronavírus? Haha, a háborút is túléltem, mit nekem már bármi egyéb.
És ilyen, ehhez hasonló gondolatok övezik a 60+ korosztályt. Természetesen bízni kell, negatív hozzáállással nem jutunk előrébb. Viszont őrületesen sokan teljesen komolytalanul kezelik a helyzetet, holott addig nem képes az ember realizálni egy komoly gondot, amíg az nem ront ajtóstul a házába. Az én családomban is él 70 év feletti, éppen ezért én is első kézből tapasztalom a fentebb leírt hozzáállást. Irigylem is ezt a gyermekded gondolatiságot, hiszen, amíg az ember nem ad nagy hatalmat egy-egy negatív érzésnek, addig az nem is tud elhatalmasodni rajta. Ámde, ha hagyjuk a körülöttünk lévő időseknek, élni az életüket, ahogy eddig is megtették, egyedül vásárolva és önmagukban bízva, megkockáztatjuk azt is, hogy ne adj Isten, elkapják a koronavírust és talán soha többé nem látjuk őket ezen a világon.
Teljesen hiába a sok felhívás arra, hogy vigyázzunk az öregebbekre, ha egyszer a régmúlt olyannyira a bőrük alá ivódott, hogy képtelenek belátni, most jóval nagyobb lehet a baj, mint valaha elképzelnék. Nem, most sem vészmadárkodni szeretnék, távol álljon tőlem, hogy a falra fessem az ördögöt. Pusztán reálisan nézve, statisztikailag, matematikai szemmel a megbetegedések számát és exponenciális (egyre növekvő) terjedését, még fiatalon is megrémülök. Valami olyannal állunk jelenleg szemben, ami akkor is fertőz, ha valaki – nemesen és egyszerűen – lábon kihordja.
Tehát abszolút igaz lehet, hogy te sok vitamint, hagymát, gyömbért, extrém tápanyagot veszel magadhoz és a világon semmit nem veszel észre abból, hogy téged is megfertőzött a koronavírus. Lábon kihordhatod, kedves Olvasó. Mindeközben a szeretteidben mélyen megülhet az általad csendben elhordozott fertőzés és egyre inkább várja, hogy elhatalmasodjon az emberi szervezeteken.
Való igaz, azzal, ha valaki túlstresszeli a dolgot és hetekre elzárkózik minden nemű külvilági történés elől még nem lesz számára sokkal jobb a helyzet, de legalább elkerülheti a továbbfertőzés esélyét. Figyelembe kellene vegyük, hogy most valamelyest a nélkülözés időszaka kellene következzen. Igenis képesek vagyunk rá – még ha nehezebb szívvel is – de el tudjuk engedni azon mindennapos, rutinszerű cselekvéseinket, mint a kávézóba járás, mozizás, közös családi bevásárlás. Most nem annak jött el az ideje, hogy lázadjunk a rendszer ellen és mindent ellentétesen igyekezzünk végezni, mint az országban előírták. Most az egyszer a rendszernek igaza van és van okunk félni.
Rettegni nincs értelme, mert ami jön, az úgyis eljön, de a megelőzésre addig kellene törekednünk, amíg van bármi jelentősége. Sokan bele sem gondolnak igazán, attól, hogy jelenleg 50+ megbetegedésről tudunk, valójában ennek már jócskán sokszorosa a valódi szám, ami a fertőzötteket jelöli. Pusztán még senki nem tudta őket diagnosztizálni, mert még tünetmentesek vagy végig azok is lesznek és ahogy fentebb is írtam, kihordják lábon, titkon fertőzve azokat, akiket szeretnek.
Miért most akar mindenki szociális tevékenységet végezni?
Valamiért az a tapasztalat, hogy most hirtelen mindenkire rájött az utazhatnék vagy a titkos szülinapi–buli tervezése vagy a családi bevásárlás vagy a családtagok látogatása. Rengeteg fiatal (pláne tinédszer) most akar bandázni, kimaradni a suliból és online tanulás helyett a még 15 órás nyitvatartással létező plázákban shoppingolni, ülni a játszótereken – mondván: milyen jó buli, hogy az iskolák szigora a ház falai közé nem úgy ér el, mintha tényleges tanórán ülnének.
A munkájuktól elzárt szülők pedig elkeseredésükben vagy elengedik a lázadó gyermeket vagy valamilyen módszerrel sikerül otthoni tanulásra is motiválniuk őket. A még dolgozó anyukák és apukák pedig jó esetben valamiként felügyelni tudják csemetéik hollétét.
Nehéz megértetni az egészen kicsikkel is…
Én megértem milyen bonyodalmakat okoz megértetni egy kisebb korosztályban lévő gyermekkel azt, hogy most otthon kellene tanulnia a számítógép előtt. Nehéz elmagyarázni nekik, hogy ez most NEM nyári szünidő. Nehéz tudtukra adni, hogy habár jóval több szabadidejük lett, mégsem mehetnek játszani a többiekkel.
…mi felnőttek is nehezen alkalmazkodunk
Hogyan is érthetné meg a tizenéves vagy annál kisebb korosztály a szigorításokat, ha mi felnőttek is nehezen kapcsoljuk át az alapvetően teljesen szociális életet igénylő mindennapjainkat, befelé forduló, önmegtartóztatással teli napi rutin felé. Az ember alapvetően szociális lény. Mind fizikálisan, mind mentálisan kellemetlen, sőt megterhelő érzés nélkülözni a baráti kört vagy a minden második héten megrendezett kávézást. De tulajdonképpen a világon bármilyen nélkülözésről is legyen szó, ami addig természetes volt, belénk van kódolva, hogy: NEHEZEN MONDUNK LE.
Hiszem, hogy ahogy eddig is mindent megtanultunk így vagy úgy jól kezelni, ezt a helyzetet is képesek leszünk a saját medrébe terelni. Meg fogunk tanulni lemondani. Ha másként nem, bele leszünk kényszerülve. Most le kell mondjunk arról, hogy személyesen öntsük ki lelkünket a számunkra legkedvesebb személyeknek. Le kell mondjunk róla, hogy közös progamokat csináljunk és le kell mondanunk arról, hogy a nehéz helyzetben átöleljük szeretteinket. Le kell mondanunk a moziról, a színházról, az étteremről, az utazásról vagy sok esetben a kültéri, edzőtermekben végzett testmozgásról.
Helyette támaszkodhatunk, ha nehezünkre is esik, (igen, nekem is nehezemre), az online megoldásokra. Video-chat, Messenger hívások, Skype, Facebook, Youtube fitness óra, bármilyen közösségi portál. A mozgás szerelmesei segédeszközök segítségével (vagy azok nélkül, amennyiben lehetséges) otthon a lakásukban is elvégezhetik a megszokott gyakorlatokat edzőik segítségével. Nagyon sok fitness-komplexum igyekszik könnyedebbé tenni az otthoni mozgást online órák segítségével.
Az együtt, egy háztartásban élő családok pedig szintén a nagy intervallumot átölelő otthonmaradás keretében játszhatnak társasjátékokat vagy megnézhetnek egy-egy filmet. Beszélgessetek, amennyit csak tudtok, merüljetek el eddig ismeretlen témákban, olvassatok regényeket, melyek kiszabadítanak benneteket a négy fal közül. Bízzatok a jóban, maradjatok otthon és vigyázzatok különösen idősebb családtagjaitokra, szomszédaitokra. Segítsetek, ahol tudtok, a megfelelő higiéniai fertőtlenítések védelmében. S amit nem tudok elégszer leírni:Kérlek Titeket, amennyiben megtehetitek, MARADJATOK OTTHON!
#maradjotthon
Ti miként kezelitek a jelenlegi helyzetet?