Az átlagos termetű férfiak nemzik a legtöbb gyermeket

szakállas férfi kockás ingben

Az átlagos termetű, 177-178 centiméter magas férfiak nemzik a legtöbb gyermeket – állapították meg a szakemberek. A Behavioural Ecology and Sociobiology című folyóiratban megjelent tanulmány 3578 amerikai férfi adatait dolgozta fel.

A kutatók a férfiak testmagassága és a gyermekeik száma közötti kapcsolatot vizsgáló korábbi tudományos munkákat, valamint annak a hosszú távú wisconsini tanulmánynak az adatait dolgozták fel, amely ötven éven át követte figyelemmel az 1957-ben végzett diákok életét.

Mint azt a vizsgálatban részt vevő Gerp Stulp, a hollandiai Gröningen Egyetem (RuG) munkatársa elmondta: a nyugati társadalmakban sokáig úgy tartották, hogy a magasabb férfiaknak van a legtöbb gyermekük. A tanulmány szerint azonban a 177,79 centiméter magas férfiaknak átlagosan 2,57, míg a hat centiméterrel magasabb, illetve alacsonyabb társaiknak csupán 2,52 gyermekük van. Azok pedig, akik az ideális termettől újabb hat centiméterrel lejjebbről, illetve feljebbről szemlélik a világot már csak átlagosan 2,36 utódot nemzenek.

A kutatók a házassági adatokban lelték meg a jelenség egyik lehetséges magyarázatát.

– Nagyon úgy tűnik, hogy az átlagos termetű férfiak korábban találnak párt maguknak, mint a náluk alacsonyabb vagy magasabb társaik – idézte a szakembert a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala.

– Annak ellenére, hogy a partnerválasztási preferenciákat vizsgáló tanulmányok a magasabb férfiakat hozzák ki „győztesnek”, a való életbeli párválasztás során a jelek szerint az átlagos termetű férfiak a legsikeresebbek. Ami azt jelenti, hogy ők fiatalabban tudnak megházasodni – tette hozzá.

A szerzők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy „a testmagasság jelentősége háromszor kisebbnek bizonyult a férfiak jövedelméhez, és 4,5-ször kisebbnek az iskolai végzettségükhöz képest”.

MTI

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .