Az igazság a testvér sztereotípiákról 1. rész

Az igazság a testvér sztereotípiákról 1. rész

Az egyke nehezen osztozkodik, a legidősebb főnökösködő, a nagyobbak lenézik a legfiatalabb tesót és a középső gyerek meg… Nos, bent ragadt középen, selejtes. Ugye ismerősek neked is ezek a sztereotípiák? Vajon van ezeknek az általánosításoknak bármilyen igazság alapja is, vagy csak szóbeszéd szüleményei?

A testvérek születési sorrendje valóban kihatással lesz személyiségük fejlődésére? A továbbiakban összevetjük ezeket tudományos kutatások eredményekkel, hogy tisztán lássunk.

A személyiség nem azon a biológiai tényen alapszik, hogy a gyermek elsőként vagy hetedikként született, sokkal inkább a szerepeken, melyekhez testvérként adaptálódnak. Ez pedig valóban személyiségbeli eltérésekhez vezethet. A gyerkőcök „stratégiáinak” milyenségét, melyeket elsősorban a szülők figyelmének felkeltése céljából alkalmaznak, általában a születési sorrend határozza meg. A születési sorrend pedig bizonyos mértékben szerephez juttatja a testvéreket, melyeket akarva akaratlanul mi, szülők is megerősítünk bennük.

A legidősebb gyermek

Amikor a 4 éves Bence nem volt hajlandó a szendvicséhez hozzányúlni, csak és kizárólag akkor, amikor az édesanyja levágta róla a kenyérhéjat, 6 éves testvére, Zalán közbelépett: „Beni, edd meg a kenyérhéjat!”, azzal az igazi, nagy tesós hangsúllyal. „Sokszor emlékeztetnem kell Zalánt, hogy ő nem Bence szülője, hanem a testvére.” – mondja a két fiú anyukája, Rita.

Zalán reakciója tipikus, hiszen az elsőszülöttek mindig a szülők viselkedését példázzák, pont ezt teszi ő is, amikor testvérét „fegyelmezi”. Szeretik átvenni a szülői feladatokat és sokkal több önbizalmuk van, mint fiatalabb testvéreiknek, hiszen nekik nem volt ott egy idősebb tesó, aki kinevette volna őket, mialatt cipőt tanultak kötni vagy a biciklizés rejtelmeit kutatták.

A felnőttek első perctől kezdve komolyan veszik őket, amikor leszidják őket, azonnali hatást érnek el, ez még inkább motiválni fogja őket arra, hogy bizonyítsanak. Egy vezérigazgatókon végzett felmérés is bizonyította, hogy az első szülött gyermekekben óriási a motiváció és az ambíció, hiszen kiderült, hogy 20 vezetőből 19 első szülött gyermek volt.

Könnyen válnak maximalistákká, hiszen végtére is, ők szüleiktől azt látják, hogy színezéskor nem mennek ki a vonalból és nem öntik a pohár mellé a gyümölcslevet. Ez esetben azonban előfordulhat, hogy nem hajlandóak ezekhez egyedül hozzáfogni, mert nem akarnak hibákat véteni. Ezek a tökéletességre és maximalizmusra törekvések ahhoz is vezethetnek, hogy a gyermek később nehezen tudja beismerni, ha hibázik.

Nem bonyolult meglátni azt, hogy az első szülött gyermek gyakran egy burokban nevelkedik, hiszen a szülőknek még nagyon új az anyai és apai szerep. Gyakran túl féltik és mindentől óvják gyermeküket, de a ló túloldalára átesve sokszor szigorúbbak a kelleténél. Pont ezért az ellentmondásos neveléstől alakul ki a gyermekben az állandó megfelelési kényszer és a maximalizmus.

A középső gyermek

Egyik kedves olvasónk, Szandi, azt mondja, hogy középső gyermeke, a 4 éves Levente a tökéletes ellentéte 6 éves nővérének, Lizának. „Egy kezemen meg tudnám számolni, Liza hányszor öltözött fel magától az oviba induláskor. Levi vele ellentétben már most sokkal önállóbb és leleményesebb kis gyerkőc, ami egyáltalán nem probléma, csak érdekes számomra. Szívesen játszik 1 éves öccsével is, Zsomborral, de a kicsi körüli teendőkbe nem szívesen csatlakozik be egyenlőre, ezekbe a feladatokba Liza segít be, rangidősként.

Valójában ez tipikus viselkedés a középső gyermekeknél, hogy amennyiben egy szerep betöltődik idősebb testvére által, ő ennek a szerepnek a tüzes ellentétét igyekszik betölteni. Személyiségük pont ezért a legnagyobb talány, hiszen viselkedésük mindig az éppen társaságukban lévő testvéréhez adaptálódik. Ha éppen a nagyobb testvér „anyuci kedvence”, akkor a középső gyermek mindent meg fog tenni azért, hogy ő kerüljön a figyelem középpontjába. A legnehezebben kategorizálható személyiségjegyek jellemzőek általában a középső gyermekekre, hiszen ha úgy vesszük, mindig két tűz között örlődik.

A három gyermek közül a másodszülött mindig úgy érzékeli, hogy idősebb testvére mindenben kiváltságos, míg kisebb testvérének mindent szabad, így valahogy a középutat megtalálva megtanulja ő is sajátos módon, hogyan kapja meg, amit akar. Gyakori személyiségjegyeik között van a megalkuvási hajlam, kompromisszum készség, tapintatosság és jól kezelhetik a csalódást, kudarcot. Gyakran ők a legönállóbbak a gyermekek között és hamar kezükbe veszik saját sorsukat.

A legfiatalabb gyermek

A szülők sokkal kevésbé stresszesek és aggódnak a gyermekneveléssel kapcsolatban. Ez gyakran azt eredményezi, hogy a kicsivel elnézőbbek, engedékenyebbek, mint a nagyobbakkal. Jönnek a mondvacsinált indokok, hogy „Ő még kicsi, neki szabad!”, „Egyszer elnézzük neki!” és így tovább. A gyermeknek sokkal kevesebb teher nyomja a vállát, kisebb felelősséget hárítanak rá. Így ők hajlamosabbak a lazaságra, olykor felelőtlenségre, ugyanakkor nagyon szerethetőek és szeretnek a társaság „szíve” lenni, mosolyt csalnak az ember arcára. Természetesen nevelés kérdése, hogy ez milyen mértéket ölt a későbbiekben, fontos megértetni a gyerkőccel, hogy nem kell bohócot csinálnia magából ahhoz, hogy szeressék.

Nyilvánvalóan a kis tesók élete sem fenékig tejfel, elég csak abba belegondolnunk, hogy számukra mindig példaként emlegetik a nagyobb testvéreket, mely bizony nyomasztó tud lenni. A nagy tesó okosabb, sikeresebb, talpraesettebb – ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel azt érjük el, hogy az utolsó szülött gyermek lázadozni fog, mindig ki akar majd tűnni testvérei közül, szinte bármi áron. Nagyon erősen bennük él a vágy, hogy ők majd bizony megmutatják a családnak, milyen nagy dolgokra hivatottak, képesek, a bizonyítási vágy igen erőteljesen jelen van bennük.

Cikkünk folytatásában az egyke gyermekek és az ikertestvérek személyiségjegyeit tárgyaljuk ki, illetve olvasóink is kifejtik, az ő személyiségükre milyen hatást gyakorolt a szülővé válás. Tarts velünk!

Remek akciókkal vár a Pepita.hu az iskolakezdés alkalmából! Szerezz be mindent a legjobb árakon, egy helyen!

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .