Az ikrek már az anyaméhben is simogatják egymást

ikerterhesség

Az ikrek már az anyaméhben érzékelik, kitapogatják és simogatják egymást, képesek különbséget tenni önmaguk, az anya hasfala és testvérük között – számoltak be felfedezésükről olasz kutatók. A Páduai Egyetem kutatói öt embrionális ikerpárt vettek filmre a 14. és 18. terhességi héten 4D-ultrahanggal, majd kielemezték a mozgásukat.

Látszott, hogy a magzatok célzottan érintik meg ikerpárjukat. Umberto Castiello és kollégái ebből arra következtettek a PloS One című folyóiratban a Der Standard internetes kiadása szerint, hogy az emberi agy már az embrionális fejlődési szakaszban felkészül a társas kapcsolatokra.

A húszperces videók kiértékelésnél megmutatkozott, hogy az embriók már a 14. héten gyakrabban értek testvérük testéhez, mint sajátjukéhoz, és a 18. héten ez csak fokozódott. A megfigyelési idő harminc százalékában értek a testvérhez, és egyértelműen másképp, mint amikor két test véletlenszerűen találkozik egy zárt térben. Amikor a másik szemének közelébe értek, éppoly óvatosan mozogtak, mintha saját szemük felé nyúltak volna.

A németországi Braunschweigi Műszaki Egyetem fejlődéspszichológusa, Meike Watzlawik szerint az anyaméhbeli érintkezés révén az ikrek nem jutnak előnyhöz későbbi életük szempontjából. Fiatalkorban ugyanis az ikrek éppúgy viselkednek társas kapcsolataik során, mint mások, még egymáshoz való kapcsolatukra is alig van hatással a méhben eltöltött idő.

Infinety hirdetés

Watzlawik számára a jelenlegi kutatás elsősorban az identitástudat kialakulásának kutatása szempontjából kiemelkedő fontosságú. Eddig ugyanis elsősorban a csecsemők tekintetét és szopási viselkedését vizsgálták, amikor az egyén másoktól való elhatárolódását vizsgálták, és ritkán sikerült rámutatni, hogy ez a képesség már ilyen korán kialakul az anyaméhben – magyarázta a pszichológus.

fotó: Freepik 

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

A babafalva.hu - Várandósságtól az első osztályig portál tizenkét éve segíti, támogatja a várandós, kisbabás és kisgyerekes édesanyákat és szülőket a szülés, a csecsemő gondozás, a gyermeknevelés, a családdá válás, az intézményekbe való beilleszkedés érintő sok-sok kérdésben, egészen az első osztályba lépésig.
Előző cikkMégsem nélkülözhetetlen a halolaj a terhesség során
Következő cikkSzülés után nagyobb lesz a nők agya

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!