Az úszás előnyei és hátrányai

17
úszás

Ha már az ország a Vizes VB lázában ég, akkor érdemes egy kicsit az úszásra odafigyelnünk nekünk is. Sokszor hallani, hogy az úszás mennyi betegség megelőzésében vagy éppen gyógyításában segít, de pontosan mi mindenre is jó az úszás? Megvizsgáltuk és összeszedtük az úszás előnyeit és hátrányait.

Az úszás hátrányai

Gyakorlatilag az úszásnak önmagában semmilyen hátránya nincsen. 2010-ben egy kutatás ugyan állította, hogy az úszás növelheti a bronchiolitis kockázatát, de valójában ott sem az úszás, hanem az úszómedence körülményei azok, amelyek erre hatással lehetnek!

Többet árt az úszás, mint használ?

Az úszás pszichés előnyei

Számos szakember egyetért abban: ha valaki tud úszni, akkor az növeli az önbizalmat és ha rendszeresen úszik, akkor az jótékony hatással van a koncentrációra is. De miért lehet ez így?

Levilla Pöttöm Tanoda
Miele DG 6001 GourmetStar gőzpároló

A víz az egy külön közeg és nem az a fajta, amiben az ember alapvetően otthonosan mozog – még akkor sem, ha ritka az az ember, aki ne élvezné a nyári strandolást. Az úszás során – és itt még nem beszélünk az extrémebb vállfajairól – gyakorlatilag megtanulunk uralni valamit, ami nem a mindennapos közeg. Ha magabiztosan megtanulunk úszni – először biztonságos körülmények között – és képesek vagyunk bizonyos távokat megállás nélkül megtenni a vízben, azt az agyunk elismeri és ezzel az önbizalmunk növekszik. – állítja egy tanulmány.

Egy másik kutatás a koncentrációra mért hatását vizsgálta az úszásnak és azt tapasztalták, hogy azok a gyerekek és felnőttek, akik rendszeresen úsznak fókuszáltabbak, hatékonyabban végzik a munkájukat. Ez két dologra vezethető vissza: az egyik, hogy az ember, amikor úszni tanul, sokkal jobban megfigyeli magát. Ez azt jelenti, hogy jobban figyelünk arra, hogy ne fáradjunk el idejekorán, a helyes lélegzésre és persze az irányra. A másik ok a megfigyelések szerint a légzés miatt van. Mivel a vízben különösen odafigyelünk a levegő vételre, ezért sokkal több oxigént viszünk be a szervezetbe, mint normál esetben – egyfelől ez persze bármely sport tevékenységre lehetne igaz, de a vízben a tudatalattink “fél” a megfulladástól, ezért amikor levegőt veszünk azt sokkal precízebben, kiszámíthatóan tesszük és hirtelen sokkal több levegőt juttatunk be egyszerre, mint a normál légzésénél.

Az úszás, egészség megőrző hatása

Az úszás számos betegség megelőzésében jelentős szerepet kap, különös tekintettel az olyanokra, mint szív és keringés zavarok, légzési problémák, mozgásszervi megbetegedések, anyagcsere zavarok, immunrendszer bajok és idegrendszeri problémák. Természetesen nem csodaszerként kell az úszásra tekinteni, de azok, akik rendszeresen úsznak kisebb veszélynek vannak kitéve a fenti betegségek kapcsán. Ennek az oka, hogy az úszás a futáshoz vagy a biciklizéshez hasonlóan az úgynevezett állóképességi sportok közé tartozik. Gyakorlatilag úszás során szinte minden izom dolgozik a szervezetben.

Az úszás tényleg hizlal?

Gyakori tévhit, hogy az úszás mellett könnyebb felszedni kilókat, illetve fogyáshoz nem szokták ajánlani. Ennek az oka, hogy az úszás hatására fokozódhat az éhségérzet, de valójában az úszás rengeteg energiát igényel és emiatt érezzük éhesnek magunkat egy kiadós úszóedzés után.

Az úszás, mint betegségek kezelése

Különböző betegségek kezelésére vagy tünetek enyhítésére is alkalmas lehet az úszás. Például csontritkulás esetén gyakran ajánlják, azért, hogy az izom erősödjön a csont körül, ezáltal csökkenjen a csonttörés kockázata – sajnos a csontra az úszásnak nincs direkt hatása.

Számos úszás terápia létezik, amely során bizonyos úszás nemeket vagy azok elemeit végeztetik velünk. Ezek bizonyos izmokra fókuszálva erősítik azokat. De adott esetben az úszás előnyös szív és keringési eredetű megbetegedések, bizonyos légzőszervi megbetegedések, pl. asztma, valamint gerinc- és mellkas-deformitások, ízületi megbetegedések, túlsúly és annak szövődményei kiegészítő kezelésében, illetve jó terápiás hatású központi és perifériás idegrendszeri károsodások kezelésében.

Úszás oktatók szerint: minél előbb annál jobb

A babaúszásról ugyan megoszlanak a vélemények, de a 3-4 éves kor feletti gyermekek kapcsán abban a legtöbb szakértő egyetért, hogy minél előbb kezdik el megszokni, megtanulni az úszást, annál könnyebben lesz vízbiztonságuk (ami azt jelenti, hogy ösztönösebben tudják majd, hogyan kezeljék a vizet, hogyan dolgozzanak benne), annál gyorsabban és biztosabban tanulják meg az úszásnemeket. Később ez a szülőknek is biztonságot adhat, amikor tinédzserként először engedik el a Balatonra vagy strandra a barátokkal a gyereket.

fotó: pexels.com

Erről a témáról még a Kisgyermek fejlődése rovatban olvashatsz többet!

Szólj hozzá Te is!

hirdetés
MEGOSZTOM EZT A CIKKET!
A Babafalva.hu főszerkesztője 2017 júniusától. Célja, hogy azokat a témákat, érdekességeket megtalálja, amelyek igazán érdeklik az anyukákat, továbbá, hogy fókuszba kerüljenek a legkülönfélébb élethelyzetek, témák és tanácsok. Cikkeinek nagy része közvélemény kutatáson alapul.Az aktuális közvélemény-kutatáson TE is részt vehetsz, ehhez kövesd a Babafalva Facebook oldalát: https://facebook.com/babafalva
Előző cikkVan, amikor kockázatot kell vállalni
Következő cikkLegyen december 24-e munkaszüneti nap?

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!