A bábai modell lehet az optimális szülészeti ellátás záloga

semmelweis-1.jpg

„Öt gyermeket hozhattam a világra. Egyiknél sem volt komplikáció, váratlan esemény. A kórházi rend, és fegyelem azt kívánta meg, hogy születés után a babát leszívják, mérjék, mosdassák, öltöztessék, egy rövid időre megmutassák és elvigyék. Ez az, ami most már egy életre olyan hiányt okoz az életemben, életünkben, amit nem lehet pótolni. Egyszer sem kaphattam meg és ölelhettem meg egyiküket sem, pedig nagyon vágytam rá.” – mondta el Ékes Ilona országgyűlési képviselő,  „A szülészet újjászületése” című konferencián.

Dr. Szócska Miklós, Dr. Mikola István, Dr. Bálint Balázs, Ékes Ilona, Csomóné Lindmayer Katalin

A Semmelweis Mozgalom által szervezett konferencián résztvevő több mint 200 szakember és érdeklődő, a meghívott szakpolitikusok és neves szakemberekaz anya- és bababarát szülészeti ellátás magyarországi megteremtésének lehetőségeit járták körbe.

Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke elmondta, Magyarország legnagyobb problémáját a népegészségügyi és demográfiai trendek kedvezőtlen alakulása jelenti. Minden olyan kezdeményezés támogatandó, mely a gyermekvállalási kedvet növelheti. Dr. Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár is kiemelte, hogy az egészségpolitika kiemelt célja, hogy a tervezett gyermekek megszülessenek, és mivel a gyermekvállalási kedvet befolyásolja a szülés élménye, az anyaság megélése, ezért a szülészeti ellátásokat is fejleszteni kell.

Az egészséges társadalom a megfelelő szülészeti ellátással kezdődik

Az egészséges társadalom kialakulása nagymértékben függ attól, hogy milyen a szülés-születés körüli ellátás. – hívta fel a figyelmet Prof. Lesley Page, angol bábaprofesszor előadásában. A születés körüli időszak eseményei rövid és hosszú távon egyaránt befolyásolják az anya és az újszülött egészségét, stressztűrő képességét, szorongásszintjét, meghatározóak a köztük kialakuló kapcsolat, kötődés, az anyai gondoskodás szempontjából. Ezért a társadalom egésze számára fontos kérdés a szülészeti ellátás minősége.

Prof. Dr. Lesley Page

Véleménye szerint a legfontosabb feladat a bábaság szakmai alapjainak megteremtése, a szakmai sztenderdek kidolgozása is. Az Európai Unióban már megvannak a bábai tevékenység kidolgozott szabályai, a bábák képzéséről és tevékenységéről, melyek részletezik a várandós és a szülő, majd gyermekágyas nő ellátását, a vészhelyzetben alkalmazandó eljárásokat és a kórházba való beutalás folyamatát is.

A bábai modell elsősorban szemléletében különbözik a kórházi, medikalizált modelltől. „A tisztelet-hiány az anya szervezetét csomagolóanyaggá silányítja, amiből születéskor kicsomagolják a gyermeket.” – fogalmazott Ékes Ilona. A bábai szülészeti ellátás alapja ellenben a tisztelet, a személyes kapcsolat, a személyre szabott gondoskodás. Az anyát és a babát elválaszthatatlan egységként kezeli, érdekeiket nem állítja szembe.

A bába a várandósság kezdetétől kapcsolatban van a várandós nővel, megismeri, ad időt a beszélgetésre, kialakul egy bizalmon alapuló kapcsolat. A szülésre a várandós nő igényei szerint készül, elfogadja a nő, a család döntéseit, természetesen az informált döntéshez megad minden szükséges tájékoztatást. A szülés alatt segít, elfogad, tart, támaszt ad a vajúdó igényei szerint, és segít a szülés után is, a gyermekágyas időszak végéig.

Bábai gondokodás a gyakorlatban

Dr. Bálint Balázs szülész-nőgyógyász a bábai modell kórházi megvalósíthatósága kapcsán elmondta, hogy ő maga már évek óta eszerint dolgozik. A bábai modellben van idő beszélgetésre, a szülő nő tájékoztatására, partneri viszony alakulhat ki, melynek eredője a bizalom. A szüléskísérés kevesebb beavatkozást jelent, mint a szülésvezetés, ám sokkal több időt és kifinomultabb kommunikációt igényel.

Dr. Bálint Balázs szerint párbeszédet kell kezdeni, közös nevezőre kell jutni mindenkinek, aki a szülés körül tevékenykedik, ennek egyik első lépése ez a konferencia. Ismeretterjesztésre is nagy szükség van, szakmán belül és kívül egyaránt, és az oktatás területén pedig hatalmas előrelépésre van szükség, mert a természetes szemléletet sehol nem tanítják, sem az orvosoknak, sem a szülésznőnknek.

Nováky Rita szülésznő, az Országos Bábaszövetség elnöke kiemelte, hogy szemléletváltásra van szükség, az anyára és a babára mint egységre kell tekinteni, személyre szóló gondokodást kell nyújtani, természetesen felhasználva ehhez a meglévő szakmai tudást, tapasztalatot. A szülésznői társadalmat fel kell készíteni a bábai gondoskodás önállóságára, a szülésznőknek el kell hinniük, hogy tudnak önállóan dolgozni.

Technikai feltételek megteremtésére is szükség van, jelenleg a szülésznők például nem tudnak bekapcsolódni a várandósgondozásba ill. az anya-baba páros és szülés utáni gondozásába. Nincs saját szakma kódjuk, anélkül azonban nem indíthatnak önálló bábarendelést. Rendezni kell tehát a kompetenciákat, a bábák pedig a kórházzal szerződést köthetnének, ahova bemennek szülni, majd utána, hazamenve, a szülő nő otthonában gondoskodnának róla a gyermekágyas időszak végéig, ahol átadnák a védőnőnek.

„Van egy álmom – mondta Nováky Rita -, hogy Magyarországon mindenki ott születhessen, ahol az édesanyja és az édesapja biztonságban tudja magukat, hogy egy percre se válasszák el az édesanyjától. Hogy minden baba úgy születhessen, hogy az lehessen ott a születésénél, akit a család meghívott, az a bába tartsa vele a kapcsolatot a születése előtt, az a bába segítse őt a világra, akit az édesanyja erre megkért.”

Mit szeretnének a családok?

A hazánkban idén elindult Semmelweis Mozgalom célja az anya- és bababarát szülészeti ellátás meghonosítása és folyamatos fejlesztése, együttműködve szakmai és civil szervezetekkel, valamint a családokkal.

Csomóné Lindmayer Katalin, a mozgalom elnöke elmondta, hogy a családok igényét szeretnék közvetíteni, megmutatni, mit szeretnének az anyák. „Szeretnének személyre szabott gondoskodást, hogy ne vesszünk el az ellátás hálójában, szeretnénk, hogy egészségesként kezeljenek. Szeretnénk, ha a szülés természetes folyamat lehetne, ha  anya- és bababarát szülészetek lennének, a szoptatás lenne a biológiai norma, és a bábai tudás és gyakorlat állna mellettünk.”

Céljuk, hogy összefogva a szakmai és civil szervezeteket, akik egyetértenek velük, együtt dolgozzanak a megoldáson, a bábai modell elterjesztésén Magyaroszágon. Aláírásgyűjtést is szerveztek ennek érdekében, melyet mára már több mint 30 civil és szakmai szervezet támogat, és több ezer aláírás gyűlt össze. Ezeket az aláírásokat szeretnék majd a törvényhozóknak átnyújtani, és kérni a segítségüket a benne foglaltak megvalósításához.

„Egy kisbaba világrajövetele az egész közösség ügye, ünnepi alkalom – mindenkinek van szerepe abban, hogy sikeres legyen. Az anya-, baba- és családbarát környezet azt jelenti, hogy mindenhol támogató emberek vannak.” –zárta a konferenciát Csomóné Lindmayer Katalin.

További információ a Semmelweis Mozgalomról és az aláírásgyűjtésről: www.semmelweismozgalom.info.

Kocsisné dr. Péterfy Hajnal

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .