Békés, boldog szülőket és gyerekeket kívánunk!

hirdetésLevilla Pöttöm Tanoda

Gyermeknevelési szakkönyvtárukat újabb példánnyal bővíthetik a maximalista szülők. Amint azt már több forrásból hallhattuk, nem „tökéletes” szülőnek kell lenni, hanem „elég jó” szülőnek. Ahhoz, hogy a gyereknevelést – mint legbonyolultabb tudományt elsajátítsuk temérdek szakirodalom áll rendelkezésre.

Egy régi mondás szerint a gyermeknevelés a legnehezebb munka a világon. No de miért olyan nehéz? (…) Számos értékes kutatás áll a rendelkezésünkre ebben a rendkívül fontos témában, és a szülők nagy örömmel fogják tapasztalni, hogy mind mennyire ésszerű. Az idevonatkozó kutatások újra meg újra arra a következtetésre jutnak, hogy  azoknak a szülőknek vannak a legcsodálatosabb gyermekeik, akik szerető, tiszteletteljes ráhangolódással válaszolnak minden egyes gyermek egyedi szükségleteire, miközben támogató határokat jelölnek ki számára, és építő módon fejlesztik az érzelmeit. Ésszerű, ám nem könnyű.”

Mi a titkuk?
Békés, boldog szülőket és gyerekeket kívánunk!Az Ursus Libris kiadó gondozásában most megjelent, Laura Markham: Békés szülő, boldog gyermek című könyve erre ad választ. A szerző megerősít minket abban, hogy ne a tökéletesre törekedjünk, mert annak elérése többnyire lehetetlen és csak frusztrációt okoz, hanem a harmóniát igyekezzünk elérni önmagunkkal és ezáltal gyermekünkkel szemben.  Dr. Laura Markham klinikai pszichológiából szerzett PhD fokozatot a Columbia Egyetemen. Számos család mellett dolgozott nevelési tanácsadóként és több száz szakmai cikket publikált online gyermeknevelési magazinokban. A doktornő arra kíván rámutatni, miként tudunk békés szülővé válni, a konfliktusokat kiabálástól mentesen megoldani.

Békés szülő három lépésben

Infinety hirdetés

A belső béke eléréshez, és boldog gyermek neveléséhez vezető út 3 lépésben érhető el. Mindennek az alapja az első lépés, mely visszavezet saját gyermekkorunkba, és egy kis önismeretre invitál. Dr. Markham szerint, ha valamilyen problémánk van saját magunkkal, azt sok esetben kivetítjük a gyermekünkre, valójában nem is az aktuális csínytevés miatt vagyunk mérgesek, hanem saját belső feszültségünk tör a felszínre. Ezért lényeges, hogy megvizsgáljuk és megértsük a saját érzelmeinket, és megtanuljuk kezelni őket – a gyermekeink ugyanis nem azt teszik, amit mondunk nekik, hanem azt, amit látnak tőlünk. Azok a minták, amelyeket az önuralomról, az érzelmek kezeléséről, a konfliktusok megoldásáról, és nem utolsósorban a bocsánatkérésről nyújtunk, döntően meghatározzák, hogy a gyermekünk mennyire lesz birtokában ezeknek a készségeknek.

A békés szülők legfontosabb titka tehát az, hogy először önmagukat szabályozzák. Ha szülőként békében vagyunk önmagunkkal, a gyermekünkkel is békében tudunk lenni.

Ahhoz, hogy elérjük, hogy a gyermekünk hallgasson ránk és példát vegyen rólunk, fontos ápolnunk a vele való kapcsolatot – ez a boldog gyermekeket nevelő szülők második titka. A kapcsolat táplálása azt jelenti, hogy jelen vagyunk a gyermekünk számára, nem csak fél szívvel, hanem teljes szívvel-lélekkel. Figyeljünk rájuk, ne csak fél füllel, hallgassuk meg őket, olvassunk a sorok között. Ha már kellően kiismertük gyermekünket, azt is értjük, hogy olykor a hallgatása többet mond minden szónál.  Gyermekünknek akkor van leginkább szüksége egy ölelésre, amikor elveszti a kontrollt – a hiszti és a sírás gyakran azt jelzi, hogy nem tudja kezelni a feszültségeket.  Ha

ahelyett hogy mi is kiborulnánk, ilyenkor türelemmel és megértéssel tudunk fordulni felé, azt fogja érezni, hogy mellette állunk, számíthat ránk, miközben a feszültségek szabályozásáról is mintát lát tőlünk.

A harmadik titok a „kontroll helyett coaching” szemlélete. Laura Markham részletesen ír a hagyományos fegyelmezési eljárások negatív hatásairól, és hatékony alternatívát kínál helyettük. Ha szülőként azt szeretnénk, hogy a gyermekünk „jól viselkedjen”, fejlesszük az önuralmát, az érzelmi intelligenciáját és az önállóságát, hogy akkor is helyesen cselekedjen, ha nem vagyunk jelen.

Gyorstalpaló
Azért (is) remek ez a könyv, mert a pszichológia elméleti taglalásán túl valóban konkrét tanácsokat, nevelési, önmérsékleti tippeket ad. Szinte minden szülő beveti a kiabálást a gyermeke fegyelmezése során. Aztán persze marcangolja magát: „megint türelmetlen voltam, és kiabáltam szegénykémmel…”. Íme, néhány gyakorlati intelem a doktornőtől:
„Hogyan hagyjuk abba a kiabálást?
–    ÁLLJUNK MEG ÉS LÉLEGEZZÜNK minden alkalommal, amikor azon kapjuk magunkat, hogy felemeljük a hangunkat, vagy épp felemelni készülünk.
–     HALLGASSUNK EL, amint észrevesszük, hogy kezdjük elveszíteni az önuralmunkat. Fogjuk be a szánkat. Nem tudjuk megállni, hogy csendben maradjunk? Hümmögjünk, ha nagyon muszáj, de ne szóljunk egy szót se.
–    ENGEDJÜK EL. Teljesen engedjük el az egészet egy pillanatra. Nem vészhelyzetről van szó. (Ha mégis, akkor mindenkit helyezzünk biztonságba, majd térjünk vissza ehhez a gyakorlathoz.) Egyszerűen vonjuk ki magunkat a helyzetből.
–    EMLÉKEZTESSÜK MAGUNKAT: MI VAGYUNK A FELNŐTTEK, és a gyermekünk minden tettünkből tanul, a jelen pillanatban is. Nézzünk rá, és mondjuk ezt: „Nagyon igyekszem nyugodt maradni. Nem akarok kiabálni. Hadd higgadjak le egy kicsit, és majd később újra megpróbáljuk megbeszélni, rendben?”

Senki nem várja el tőlünk, hogy mindig, minden helyzetben tökéletesek legyünk, mi se legyünk ilyen szigorúak önmagunkkal.

Gyermekünknek úgy tudjuk a legtöbbet, legjobbat adni magunkból, ha kiegyensúlyozottak, boldogok vagyunk. Ne sajnáljuk az időt saját feltöltődésünkre, mert a mi energiáinkból táplálkoznak gyermekeink is. Egy állandóan feszült, fáradt anya nem tudja megfelelően ellátni szülői feladatait.

„Amikor túlterheltnek érezzük magunkat”
Összpontosítsunk arra, ami fontos. Megetettük a gyermekeinket? Megöleltük, és elmondtuk nekik, mennyire imádjuk őket? A gyermekek érzékelik, amikor feszültek vagyunk és eltávolodunk tőlük, és ennek hatására negatív módon fejezik ki az érzelmeiket. Gyakran (számukra is) elég egy ölelés ahhoz, hogy visszataláljanak a jobbik énjükhöz.
Keressünk támogatást. A gyermeknevelésnél nincs keményebb munka a világon. Mindnyájunknak több támogatásra van szükségünk. Mit szólnánk inkább egy édes csókhoz a párunktól (még ha jelenleg a házasságunk nem is tűnik tökéletesnek)? Egy öleléshez a gyermekünktől (annak ellenére, hogy ő sem tökéletes!)? Vagy ahhoz, ha találnánk valakit, akinek kiönthetjük a szívünket (és aki nem próbál majd helyretenni sem minket, sem a gyermekünket)?
Nyújtsunk támaszt magunknak. Beszéljünk magunkkal úgy, ahogy olyasvalakivel tennénk, akit szeretünk. Függesszünk ki inspiráló üzeneteket az egész házban, melyek feldobják a hangulatunkat. Hagyjuk a piszkos edényeket, és inkább vegyünk egy kellemes, forró fürdőt. Elalvás előtt gondoljunk három olyan dologra, melyet nagyra becsülhetünk önmagunkkal kapcsolatban. Aludjuk ki magunkat. (…)
Értékeljük nagyra a gyermekünket. Még ha az őrületbe kerget is, mindig van benne valami, ami szerethető. Amikor észrevesszük benne a szerethető dolgokat, az olyan, mintha azt mondanánk neki: „Ebből kérek még.” Ettől csak úgy ragyogni fog!
Soha ne távolodjunk el érzelmileg. A gyermekünk ránk van utalva a tekintetben, hogy a lehető legjobb képet alakíthassa ki önmagáról. Ha azt érzékeli, hogy csalódottan lemondtunk róla, ő is le fog mondani magáról. Letért a jó útról? Térítsük vissza! Csak ne tévedjünk vele együtt „rossz útra”. Öleljük át szeretettel, és minket követve újra rá fog találni a helyes útra
Mindig válasszuk a szeretetet. Odafigyeléssel észre fogjuk venni, hogy az élet folyton választási lehetőségeket kínál. Legyünk-e szigorúak a gyermekünkkel, mert attól rettegünk, hogy ha nem vagyunk azok, akkor nem fog tanulni? Bebizonyítsuk-e a párunknak, hogy nekünk volt igazunk? Megengedjük-e magunknak, hogy abbahagyjuk a takarítást és inkább vegyünk egy jó meleg fürdőt? A mélyben minden választás a szeretet és a félelem között dől el. Válasszuk a szeretetet minél gyakrabban.  Az életünk a választásaink összességéből áll. Biztos, hogy fogunk rossz döntéseket hozni, azonban minden jó választással javítunk az arányon.”

Lábjegyzet – személyesen

Kipróbáltam, tényleg működik. Nem mintha nem szeretném nagyon-nagyon a gyerekeimet, de bizony előfordul, hogy a kiabálásomtól hangos a ház, mintha ez lenne az utolsó bevethető eszköz a kezemben. Ma reggel (is) odabújtak mellém a drágák az ágyba. A reggeli napfény elárasztotta a szobát, néztem, amit gyönyörű lánykám alszik, szőke fürtjei hanyagul terültek el „Csipkerózsika-pilláin”. Fiacskám zabálnivaló gyermeki boldogsággal az arcán félálomban morzsolgatta alvómaciját. Átöleltem őket és elárasztott a boldogság. Nyugodt és boldog voltam, és láthatóan őket is átjárta a biztonság- béke-boldogság hármasának érzése. Nem is volt a reggeli készülődés során kapkodás, kiabálás! Igen, ezek a boldogság pillanatai, ez ennyire egyszerű…

Szólj hozzá Te is!

Legyél TE az ismeretosztó!
Kérünk, like-old és oszd meg ismerőseiddel a cikket, hogy lássák, te mennyire tájékozott vagy!

Színész, újságíró, de mindenekelőtt édesanya vagyok. 2001-ben szereztem színész oklevelet, évekig szabadúszó színészként dolgoztam, majd 2007-ben diplomáztam az ELTE-n kommunikáció-művelődésszervező szakon. Dolgoztam PR-asszisztensként, segédszerkesztőként a Magyar Televíziónál, majd megszülettek a gyerekeim (Kincső, Bence) és főállású anya lettem. Eközben vágtam bele az újságírásba, fő témámat a gyermekeim szolgáltatták.  2010-15 között az Anyák Lapja és a Babamagazin újságírója voltam. Érdeklődési területem szerteágazó: színház, kultúra, pszichológia, társadalom, gyereknevelés, életmód… Ezért az újságírás mellett tettem le a voksom: így mindenbe belekóstolhatok, izgalmas emberekkel, sorsokkal találkozhatok; érdekes történetek és témák után kutathatok
Előző cikkNyaral a baba
Következő cikk10 tipp, hogy ne legyél beteg a klímától

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.