Bölcsődei gondozás: nyilatkozat nélkül drágább

oltozo-300x225.jpg

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) több panasz érkezett a bölcsődei gondozási díj megállapításához kért jövedelemigazolások kezelése kapcsán – közölte Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke szerdán az MTI megkeresésére.Elmondta, hogy az elmúlt időszakban több beadvány érkezett a hatósághoz egy viszonylag újonnan elfogadott jogszabály módosítás kapcsán, amelynek az a lényege, hogy az önkormányzat fenntartásában működő bölcsődékben a gondozásért külön személyi térítési díjat állapíthatnak meg. Miután ennek összegét a jogszabály szerint a család egy főre jutó jövedelméhez igazítják, így a térítési díj megállapításához az intézményeknek jövedelemigazolást kell bekérniük. Tehát az igazolás kérése jogilag megalapozott – tette hozzá Péterfalvi Attila.

Ha viszont valaki vállalja a legmagasabb térítési díj fizetését, akkor nem szükséges jövedelemigazolást csatolnia. Továbbá a jogszabály értelmében vannak, akik mentességet élveznek a díj fizetése alól, mint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők vagy a tartósan fogyatékos gyermeket nevelők.

Mint mondta, többen kifogásolták, hogy bár a jogszabály szerint mentességet élveznek a díj fizetése alól, mégis jövedelemigazolást kértek tőlük. Több panasz érkezett arról, hogy a jogszabály változás kapcsán az önkormányzattól nem kaptak megfelelő tájékoztatást, ezenfelül többen az igazolások leadásának, kezelésének, tárolásának módjával kapcsolatban emeltek kifogást – fejtette ki a hatóság elnöke.

Péterfalvi Attila azt mondta: a panaszok száma nem jelentős, de az ország több pontjáról is érkezett hozzájuk megkeresés a bölcsődei gondozási díjak ügyében. Ezeket a hatóság rövid időn belül kivizsgálja – mondta a NAIH elnöke.

Az Országgyűlés a múlt év végén fogadta el azt a törvényjavaslatot, amelynek része volt a gyermekvédelmi törvények módosítása is. A szabályozás lehetővé tette, hogy az étkezésért fizetendő díjon felül a fenntartó döntésétől függően a bölcsődei gondozásért is külön személyi térítési díjat állapítsanak meg. A rendelkezést a térítési díj következő felülvizsgálatakor kell alkalmazni. Térítésmentes a bölcsődei gondozás a rászoruló, a három vagy több, illetve a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelő családok számára.

Az MTI által február elején megkérdezett intézményfenntartók válaszaiból az derült ki: sok helyen felmérik a szülők jövedelmi viszonyait, attól teszik függővé a döntést.

A Magyar Nemzet keddi számában azt írta: a nagyobb városok harmada már döntött arról, hogy megemeli a bölcsődei térítési díjakat.

A cikk szerint a díj nem lehet több, mint a családban az egy főre eső nettó jövedelem 25 százaléka, és térítésmentes marad a gondozás a rászoruló, a három vagy több, illetve a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelő családok számára. A családok többségére a lap szerint 2-3 ezer forint többletkiadás hárulhat, de a tehetősebb szülők akár 10 ezer forintos pluszköltségre is számíthatnak.

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .