Családi karriertervezés: siker, elégedettség csakis együtt

család karrier

Boldog lehetek-e egyedül, vagy ehhez kell egy társ?  Napokig, hetekig érvelhetnénk egyik vagy másik válasz mellett. Mindkettőre látunk jó és rossz példákat környezetünkben, családunkban. Kevésbé megosztó talán úgy feltenni a kérdést, hogy ha megtaláltuk életünk párját, akkor lehetünk-e egyedül boldogok?

Bár nem szép kifejezés, de tény, hogy a házasság még ma is egyfajta gazdasági érdekközösség. Nézzük csak meg például a bankok kínálatát: szívesebben és kedvezményesebben adnak kölcsönt házasoknak, mint egyedülállóknak. Ha pedig szó szerint értelmezzük a gazdasági érdekközösséget, akkor arra juthatunk, hogy mindkét félnek érdeke azt fenntartani, amíg csak lehet. 2009-ben több mint 25 ezer ember nem találta meg a számítását a házasságban, és beadta a válókeresetet, vagyis mégsem az „ásó, kapa, nagyharang” választotta el őket egymástól.

Csak akkor lehet valaki igazán sikeres és elégedett egy házasságban, ha a társa is az – ezt már Rosta Ágnes, a Tudatos Életért Egyesület trénere mondja. Szerinte a nők és a férfiak (jó esetben) külön-külön megtervezik ugyan karrierjüket, de közösen már nem. Fontosnak tartja, hogy egyik fél se érezze úgy, hogy a másik életpályája fontosabb, előbbre való, mint az övé. Például az anyuka ne úgy élje meg, hogy áldozatot hoz, amikor évekig otthon „gügyög” a gyerekkel, miközben párja a karrierjét építi, a cégét vezeti, világmegváltó terveit valósítja meg.

Frusztráció, válás

Csiszér Éva, az egyesület elnöke szerint az anya hihetetlenül hisztis és frusztrált tud lenni attól, hogy amíg ő a gyerekekkel évekig otthon marad, férje sikereket ér el a munkájában. Párja hazajön fáradtan, elégedetten, ehhez képest az anya mit tud mondani? „Ma csak négy pelenkát cseréltem ki.” Ami nyilván nem olyan látványos, mint amikor sikerül nyélbe ütni mondjuk egy 10 milliós üzletet. A frusztráltság miatt pedig állandóan veszekszik, és a végén már nem tudják, hogy ki „lőtt először”, mi volt az alapprobléma. Amit a végén emiatt persze már megoldani sem tudnak. Ez elvezethet egy olyan mély válsághoz, aminek akár válás lehet a vége.

Tehát fontos, hogy együtt tervezgessenek és együtt kössenek kompromisszumokat. Ha a nőnek is igénye van arra, hogy a munkahelyén sikereket érjen el, megbeszélhetik például, hogy az anya néhány évig otthon marad, és addig a férfi karrierjét támogatják mindketten, de utána az ő karrierje következik, és akkor a férj vállal többet az otthoni munkákból. Ez azért is fontos, mert ma a nők kétszer több időt fordítanak a háztartási munkákra és a gyereknevelésre (azaz fizetetlen munkákra), mint a férfiak. Így pedig elég nehéz ugyanolyan karriert befutni, mint az erősebbik nem képviselőinek. (Egyes skandináv országokban az első fél évben az anya van otthon a gyerekkel, utána az apa. Aztán eldöntik, hogy ki legyen a következő.)

A férfiak ebbe belehalnak

Van még egy fontos szempont, amit a családi karriertervezésnél figyelembe kell venni. Ez pedig az, hogy a magyar családmodell kétkeresős. Így ha az anya vagy az apa fizetése évekre kiesik, az komoly kihívást jelent a családnak. Nem játsszák le előre fejben, hogy mire futja majd egy fizetésből, csak akkor döbbennek rá és jönnek a viták, konfliktusok, amikor a mindennapokban szembesülnek vele – mondja Rosta Ágnes, aki súlyos következményekre figyelmeztet: a férfiak ebbe bele is halhatnak. Olyan nagy ugyanis rajtuk a nyomás, hogy csak az ő fizetésükből kell megélnie a családnak, az ő vállukat nyomja ez a nagy teher, hogy a stressz miatt egyenes az út a szív- és érrendszeri problémákhoz – a magyar középkorú férfiaknál pedig igen magas a stressz okozta halálozási arány.

Karrierjük keresztezi egymást

A „belehaláshoz” vezető út hallgatással van kikövezve – mondhatnánk szimbolikusan. A férfiak nem szívesen beszélnek a problémáikról, ehelyett magukba fojtják bánatukat. Gyakran még az édesapjukkal, barátaikkal sem osztják meg gondjaikat, nekik is inkább megfelelni akarnak. Így bennük maradnak a félelmek, problémák, évekig nyomasztják őket a súlyos anyagi gondok. A Tudatos Életért Egyesület tréningjén ezért arra ösztönzik a férfiakat, hogy beszéljenek, gondolkodjanak együtt életük párjával, tervezzenek közösen, így reményeik szerint kettejük életpályája nem egymás mellett, párhuzamosan fut majd, hanem egyensúlyban, egymást támogatva halad.

Kapcsolódó link: www.tudatoseletert.hu

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .