Családi programajánló az idei adventre

A december a kicsik kedvenc hónapja: érkezik a Télapó és közeleg már a karácsony is. Az ünnepek előtti izgatott várakozást nemcsak a napok visszaszámlálásával és díszítéssel tölthetjük el, hanem remek családi programokkal is. Összegyűjtöttük, idén hova érdemes gyerekekkel indulni az adventi időszakban. 

Mesék, játékok és a Mikulás 

A Nemzeti Színház különleges adventi hétvégékkel készül idén: a négy vasárnap délelőttjén a társulat színészeinek fellépéseit, illetve hagyományőrző csoportoktól betlehemes játékokat is láthatnak a gyerekek. A vállalkozó kedvű fiatalokat kézműves foglalkozások várják: kipróbálható, megtanulható a gyertyaöntés, a mézeskalács·díszítés, a gyertyamártás, a papírmerítés. A kulisszajárás ezen a négy vasárnapon „betlehemi csillagjárássá” alakul át, amelyben énektanulás és a pásztorokkal való találkozás élménye varázsolhatja el a kicsiket. Minden adventi vasárnap fénypontja a karácsonyi koncert lesz: a Kaláka Együttes, valamint Huzella Péter koncertje mellett Farkas Tünde és zenésztársai, továbbá a Misztrál Együttes muzsikál majd.

Az év utolsó havában ünnepi hangulatban várja a Józsefvárosi Galéria Hétmérföldes Családi Játékbirodalmába a gyerekeket. December 5-én a Berbencés Vándorszínház ‘Mikulásváró Vándorjátszó’ előadásával ünnepelhetjük meg Szent Miklós napját. December 6-án a Görömbő Kompánia visz el kicsit és nagyot a Mikulás-napi mesék és népi gyermekjátékok birodalmába. Gyermekek és felnőttek együtt lehetnek szereplői, hősei, táncosai a délelőttnek. Az előadás mellett méhviasz gyertyakészítés lesz a Mikulásváró kézműves alkotóházban.

jozsefvaros

Az év egyik legkreatívabb családi rendezvényének ígérkezik a Mézeskalácsváros a Bálnában: az ország legnagyobb közösségi-művészeti programjában mindenki otthon készíthet házikót, (vagy akár múzeumot, vasútállomást, repteret), amelyet aztán a helyszínen – egy előre lefoglalt várostelken – lehet elhelyezni. A mézeskalácsból felépített várost december 14-én kivilágítják, a kiállítás egészen év végéig látogatható lesz.

A Családi Vasárnap – a Shopline támogatásával Budapest új, vasárnaponként jelentkező eseménye az Akvárium Klubban, melynek során a totyogós bébi és a lelkes kiskamasz is megtalálhatja a számára kedves programot. December 7-én a MintaPinty zenekar lép fel lélekmelengető téli dalokkal, „Karácsonyi kívánság” című koncertműsorukkal.

A tavalyi PlayKID Gyermeknap nagy sikerére való tekintettel, idén télen már PlayKID Mikulás hétvégét rendeznek december 6-7-én a Millenárison. Két nap, mely felhőtlen szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt, sok színvonalas és élményteli programmal, főszerepben a Mikulással és a karácsonyi készülődéssel.

Országos Mikulás Fesztivál

Idén december 21-ig látogatható a 19. Országos Mikulás Fesztivál a Fejér megyei Nagykarácsony- ban, Mikulásfalván. A „mesés” fesztivál számos érdekességgel vár mindenkit, fellép többek között az Alma zenekar, az Eszter-lánc Mesezenekar, ízelítőt kapunk a Magyar Színház Almaszósz darabjából, a Kaláka szerzeményekből és a Mono Manó Zenekar kedves ünnepi dalaiból is.

Vásárból vásárba

A Vörösmarty téren százhuszonegy kézműves jelenik meg a legkülönbözőbb portékákkal az ékszerektől a kerámia tárgyakon át a szűcs- és bőrmunkákig, de a gasztronómiai termékek és az ünnephez illő forró italok széles választékából is válogathat a közönség. A gyerekeket a minden nap nyitva tartó játszóház mellett egy 1930-as években készített körhinta is várja, amelyen Grimm és Andersen meséi, valamint a János vitéz egyes jelenetei elevenednek meg. A téren elhelyezett óriási adventi koszorúnál vasárnaponként ünnepi gyertyagyújtást tartanak.

Ízesített krémsajtokkal, erdélyi füstölt csülökkel, pálinkával és fahéjjal kevert akácmézzel, valamint csokoládékülönlegességekkel is várják a látogatókat a Magyar Ízek karácsonyi vásárán december 12-23. között az Erzsébet téren, amely idén is ingyenes lesz. A gyerekek számára minden hétvégén játékos programokkal készülnek: lesz ütőfás mézeskalács-készítés, kürtőskalács-tekerés, gesztenyesütés.

Advent Nyíregyházán

A Városháza parkban idén elsősorban a gyerekeknek kedveznek: szombat délutánonként diafilmvetítés, karácsonyi mesejátékok és interaktív gyerekkönyv-bemutatók váltják egymást, a Kolping Katolikus Iskola diákjai Wass Albert karácsonyi meséit adják elő és ők tartják a kézműves foglalkozásokat is. Az estéket bábszínházi előadások vagy gyerekkoncertek zárják. December 6-án a Kiss Kata Zenekar 17 órakor kezdődő koncertjére megérkezik majd a Mikulás is.

A Szent István téren negyedik éve rendezik meg az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű programot: a vásárban keramikusok, bőr- és textilművesek, ötvösök, ruha- és kiegészítő-tervezők, grafikusok és fotóművészek, de még egy bútorkészítő is árulja portékáit, a Zrínyi utcában pedig a hagyományos magyar ízek mellett eredeti belga gofrit, és frissen készített tésztaételeket is kínálnak. A 14 év alattiak ingyenesen használhatják a 200 négyzetméteres korcsolyapályát, ahol hétvégenként oktatást is szerveznek, pénteken és szombaton pedig a Göncöl Néptáncegyüttes táncházába kapcsolódhatnak be a családok.

MTI/Babafalva

Fotók: Balázs Attila, Nagy Lajos

hirdetés

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .