Csendben szenvednek a szülés utáni depressziótól a kismamák

hangulati.jpg

Évente több tízezer brit kismama szenved csendben a szülés utáni depressziótól, mert sokan közülük attól félnek, hogy, ha szakértői segítséget kérnek, akkor elveszik tőlük a csecsemőiket – figyelmeztetnek a szakemberek.
A 4Children nevű jótékonysági szervezet jelentése szerint évente 35 ezer angol és walesi kismama küzd úgy a szülés utáni depresszióval, hogy nem mer orvosi segítséget kérni. Még magasabb azoknak a száma, akik az egészségügyi rendszer hibájából fakadóan nem részesülnek azonnali ellátásban, illetve az antidepresszánsokba vetett túlzott bizalom áldozataivá válnak, vagy egyszerűen félnek a betegség miatti megbélyegzéstől.

Egy több mint kétezer édesanya bevonásával készített felmérés szerint a szülés utáni depresszióval küzdő résztvevők 49 százaléka nem fordult orvoshoz a problémájával. Az első gyermekes kismamák a többgyermekesekhez képest nagyobb valószínűséggel kerülték el a rendelőket. A megkérdezettek egyharmada azért hallgatott a betegségéről, mert aggódott a saját maga, vagy a gyermeke sorsáért.

A Pszichiáterek Királyi Kollégiuma szerint a rossz közérzettel, a csecsemő gondozás és a mindennapi tevékenységek elvégzésének nehézségével járó állapot a nők 10-15 százalékát érinti. A betegség tünetei általában a szülést követő pár hónapban, de minden harmadik nőnél már a terhesség ideje alatt jelentkeznek és a későbbiekben is megmaradnak. A kezelés az állapot súlyosságától függ.

A betegség párkapcsolati problémákhoz vezethet és az idősebb gyerekekre háríthatja a kisebbek gondozását, ezzel „a szegényes korai kötődés hosszú távú következményeinek” kitéve a kicsinyeket. A depressziós résztvevők egyharmada nem ismerte fel, hogy miben szenved és 60 százalékuk nem érezte elég súlyosnak a tüneteit ahhoz, hogy szakemberhez forduljon.

„A szülés utáni depresszió egy olyan probléma, amely az időben érkező segítséggel jól kezelhető, elkerülve a család többi tagját érintő hosszú-távú következményeket” – idézte Anne Longfieldet, a 4Children vezetőjét a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása. A szakemberek szerint a probléma kezeléséhez az egészségügyi dolgozóknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a betegség korai felismerésére. A kismamákat és családtagjaikat pedig időben fel kell készíteni a szülés utáni depresszió lehetőségére.

MTI

Szólj hozzá Te is!

KÉRDEZZ A SZAKÉRTŐTŐL!

Ide írd a kérdésedet, hozzászólásodat!
Kérlek, add meg a neved!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..